Erősíteni kell az alap- és a szakellátást is

Milyen másfél év áll a kórházak mögött? 

Nehéz. A járvány elején mindenki megdöbbent, hiszen nem tudtuk, mivel állunk szemben. A Covid–19 felfutásával párhuzamosan tanultuk meg, hogy mit igényelnek a covidos betegek, hogyan kell a különböző tünetekkel érkező betegeket ellátni. Egy új helyzetben alapvetően befolyásolja a folyamatokat az, hogy milyen gyorsan tudunk adaptálódni az ismeretlenhez, mennyire vagyunk képesek ritmust és algoritmust váltani. Erre vonatkozóan számtalan jó és rossz példát láttunk lassan már két év alatt. Az első hullám – a teljes blokknak köszönhetően – különösebb nehézség nélkül zajlott le. Tavaly nyáron próbáltuk pótolni az elmaradt elektív (előre tervezett) műtéteket, azonban az őszi, majd a téli hullám megdöbbentően gyorsan és élesen indult. A második és harmadik fázis egymásba ért, nagyon sok áldozatot követelt, elfáradtak az orvosok, az ápolók, és persze a nem az ágyak mellett dolgozók is. A Magyar Kórházszövetség tagjai megosztották egymással a tapasztalataikat, ami nagyon fontos volt azoknak az intézményeknek, amelyek csak később kapcsolódtak be a covidos betegek ellátásába. 

A mentális fáradtság mellett financiálisan is megviselte az intézményeket a járvány? 

Igen, valamennyire. Az a forrásmennyiség, amelyet korábban a kórházak teljesítményéhez illesztettek – vagyis a teljesítményfinanszírozás –, a járvány idején megszűnt, ugyanakkor az átlagfinanszírozás bevezetése komoly védelmet jelentett az intézmények számára. A fekvőbeteg-ellátók minden energiájukat és figyelmüket a betegellátásra tudták fordítani, nem kötötte a kezüket az intézmény aktuális gazdasági helyzete. Sem financiálisan, sem felszerelésben nem szenvedtek hiányt. A rossz hír, hogy immár évek óta folyamatosan szakemberhiánnyal küzdünk, és sajnos úgy tűnik, rövid távon nem lesz megoldva a kérdés. A szakdolgozók hiánya már a járvány előtt is gondot okozott, és ez most sincs másképp.

A kórházi adósságok egyes becsélesek szerint már megközelítik a negyvenmilliárd forintot. Hogyan lehet úgy kommunikálni a beszállítókkal, hogy az intézmények tizenegy hónapja nem tudnak fizetni.

Az egészségügyi ellátórendszer átszervezésével és a feladatok újraosztásával a teendők különböző szintekhez delegálódtak, így például az adósságállománnyal kapcsolatos tárgyalásoknak is megvannak a felelősei, nem intézményi szinten kell lefolytatnunk azokat. Ezzel együtt rendezni kell a kérdést, hiszen tekintettel kell lennünk a beszállítókra. Különösen fontosnak tartom erősíteni a magyar beszállítók jelenlétét és stabil üzemelését a szektorban, amivel még biztonságosabbá tehetjük a magyar egészségügy működését. 

Miből adódik ez a hatalmas hiány? 

Az adósságállomány növekedése sok mindentől függ. Drága a koronavírus-járvány elleni védekezés, hiszen még akkor is sok pénzbe kerül a covidos betegek ellátása, ha a szükséges eszközök, gyógyszerek rendelkezésre állnak. A forint-euró árfolyam ingadozása sem tett jót a kórházak kintlévőségeinek, de az orvosok béremelése következtében fellépő járulékos költségek (szakmai szorzók, emelt ügyeleti díjak) is a kórházak költségvetését terhelik. Nekünk kell kigazdálkodnunk a szakdolgozók, valamint a műszaki-gazdasági-humán területen dolgozók megtartásához szükséges béren kívüli juttatások fedezetét, valamint a munkaerőhiány ellensúlyozására alkalmazott munkaerő-közvetítő cégeknek kifizetett összegeket is. És persze az eszközök egy része is cserére, javításra szorul. Napirenden van a kórház-finanszírozás átalakítása, azonban a pandémia negyedik hulláma ismét közbeszólt. Az új struktúrában jó lenne, ha megjelenne az intézmények eredményessége és a szakmák progresszivitási szintje. A legelső lépés azonban az, hogy meghatározzuk az intézmények jövőbeni feladatát, majd ehhez rendeljük a finanszírozásukat. Az ellátások egy részét centralizálni kell, hiszen nem kell minden intézményben minden beavatkozást végezni. Biztonságos betegellátást csak ott lehet nyújtani, ahol minden szükséges feltétel rendelkezésre áll, így megfelelő számú szakszemélyzet, korszerű technológia és infrastruktúra. Ott kell például térd- vagy csípőprotézis-műtétet végezni, ahol színvonalasan, eredményesen, nagy rutinnal és szövődménymentesen végzik a beavatkozást, aminek eredményeként financiális szempontból is jobban jár a finanszírozó. Nem lehet tovább halogatni az évtizedek óta várt kódrevíziót sem, mivel az ellátások elszámolása sok évvel ezelőtti árakon történik. Szerencsére ez ügyben is megtörténtek az első lépések.

Mennyibe kerül egy covidos beteg ellátása? 

A betegség súlyosságától és az ellátóhely lehetőségeitől függően ez eltérő lehet. A beteg állapota ugyanis alapjaiban szabja meg az ellátás folyamatát, illetve a különböző intézményekben más a rezsiköltség, az eszközellátottság és a bérösszetétel. Ennél egy fokkal pontosabban válaszolva: sok millió forintba kerül egy covidos beteg hetekig tartó intenzív terápiás ellátása. Nyilván sokadik szempont, de az oltásellenességgel nemcsak önmagunkat és a környezetünket veszélyeztetjük nagyon komolyan, hanem gazdasági szempontból is újabb pluszterhet rakunk az ellátórendszerre. Szóval kérem, oltassák magukat!

Hány kórházban látnak el covidos betegeket? 

Az aktív ellátást nyújtó fekvőbeteg-intézmények zömét kijelölték a covidos betegek kezelésére, csak a speciális feladatokat végzők mentesülnek ez alól. Lényeges a diagnosztika, a gyógyszerelés, a szükséges intervenciós beavatkozások elvégzése, de leginkább az ápolás folyamatát, az ágyban történő forgatást, a gyógytornát emelném ki. Ez utóbbiak nagyon fontosak a súlyos betegek gyógyulása szempontjából, emiatt sem mindegy, hány szakdolgozó dolgozik a rendszerben.

Bevezették a várólista-csökkentő programot. Eszerint a kórházak 30 százalékkal több pénzt kapnak egy-egy beavatkozásra, és ennek a többletnek legalább a 80 százalékát vissza kell forgatniuk az ellátásban részt vevők javadalmazásába. Ez komoly ösztönzőnek számít? 

Mindenképpen, a dolgozók és az intézmények számára is. Azokban a kórházakban, ahol van erre kapacitás, jelenleg is végeznek várólista-csökkentő műtéteket, bár még jobban segítette volna az ügyet, ha a bázisszámokat – amikhez képest a pluszfinanszírozást adják – nem a 2019-es évre vonatkoztatva állapítják meg. A Covid-terhelés és erőforrás-átcsoportosítás miatt sok intézmény elesett a lehetőségtől. De a legfontosabb szempont mégiscsak az, hogy a várakoztatott betegek egy részének nem kell tovább szenvednie. 

Hogyan bírják a növekvő betegszám okozta terhelést a kórházak? Az új jogállási törvény miatt az orvosok egy része is váltott, az állami egészségügy helyett a magánellátást választotta.

A negyedik hullám diktálta feladatokat a kilépők miatt valamivel alacsonyabb dolgozói létszámmal kell teljesítenünk. Nem titok, hogy az elmúlt hónapokban szakdolgozók is kiléptek az állami rendszerből, és az orvosok egy része is a magánellátást választotta. Meg kell ugyanakkor jegyezni, hogy jelentős azoknak a betegeknek a száma, akik az állami helyett inkább a privát ellátóknál jelentkeznek kezelésre, és ezzel tulajdonképpen „tehermentesítik” az állami ellátórendszert. Az intézmények egy része abból a szempontból is kiszolgáltatott, hogy a megfelelő számú személyzet biztosítására munkaerő-közvetítő cégeket kell igénybe venniük. Emiatt nagy a kórházak kitettsége, hiszen a munkaerő-közvetítők – élve a hiány diktálta helyzettel – nem kiszámíthatóan, és szinte folyamatosan felfelé srófolják az árakat. Ezzel a nehézséggel leginkább a budapesti intézmények küzdenek, hiszen itt a legnagyobb a magánellátás csábító ereje.

A 2019-ben kirobbant járvány rámutatott, mekkora kincs az adat. A döntések meghozatalához arra van a legnagyobb szükség. Hányféle adatot szolgáltatnak az intézmények?

Sokat és sokfajtát, ami rendben is van, de fontos lenne a strukturáltan összegyűjtött adatokat úgy hozzáférhetővé tenni, hogy azok a megfelelő helyeken egy gombnyomással rendelkezésre álljanak. Ezen a kérdésen sokan dolgoznak, hiszen valid adatok nélkül ma már nem lehet létezni. Ugyanakkor probléma, hogy az intézmények különböző HIS (kórházi medikai), gazdasági, kontrolling és humánrendszert használnak, és emiatt néhány régióban nehézséget tapasztalunk az ellátásszervezésben.

A világjárvány leküzdéséhez nagy szükség van a kórházakra, hiszen a súlyos betegeket nem lehet máshol ellátni. Merre tovább? Az ágyszámcsökkentésé vagy a struktúraváltásé a jövő? 

A koronavírus-járványt megelőző időszakban az egész világon az a trend uralkodott, hogy csökkentsék az aktív kórházi ágyak számát, és arra törekedjenek, hogy a betegek minél kevesebb időt töltsenek fekvőbeteg-ellátó intézményben. Valóban a megelőzésre és az utógondozásra kell a hangsúlyt helyezni, de erősíteni kell az alapellátást és a szakellátást is. Régóta hangoztatjuk a telemedicina fontosságát és finanszírozott beépítését a betegellátásba. Ugyanakkor ha a járvány kitörésekor nem lett volna annyi aktív ellátást nyújtó kórház, mint amennyi a rendelkezésünkre állt, bajban lettünk volna a nagyszámú covidos beteg, valamint az egyéb bajokkal küzdők párhuzamos ellátása során. Az egészségügyi ellátás védelmi rendszerré avanzsált a koronavírus-járvány alatt, amit figyelembe kell venni a jövő tervezésekor. Ezt szem előtt tartva kell meghatározni az aktív, a krónikus, valamint az ápolási feladatokra kijelölt ágyak számát.