„Fel kell tennünk a kérdést, hogy mi lesz Európa és Magyarország versenyképességével” – mondta Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a Mathias Corvinus Collegium (MCC) által szervezett konferencián, Budapesten. Szerinte Brüsszel ezzel a kérdéssel nem foglalkozik, helyette a tagállamokra bízza a megoldást.

Nagy Márton
Fotó: Móricz-Sabján Simon / VG

Jelezte, az EU GDP-je a világgazdaság egyre kisebb hányadát teszi ki. Európa folyamatosan veszíti el versenyképességét, ami a rangsorokban is visszaköszön. Szerinte Európa azért maradt le, mert nem végezte el a digitális transzformációt, Kína és Amerika viszont megtette. 

Rámutatott: egyre kevesebb európai cég szerepel a világ száz legnagyobb vállalata között. Ez siralmas – tette hozzá.

Európa versenyképessége ramaty

– fogalmazott a miniszter. Ma Európában a legmagasabb a villamos energia ára. A gáz ára ma tízszer akkora, mint a tengerentúlon. Ázsiához képest 30 százalékos a különbség. Megjegyezte, hogy nagyon érdekes, hogy az LNG ára nem változott, pedig a globális gazdaságban kiegyenlítődnek az árak. Az USA energiaköltsége eközben a tizede az európainak, a Ford szerinte most „röhög”, míg a Mercedes vagy az Audi szenved. 

Az USA-ban az inflációt nem az energia hajtja, szemben Európával. Példaként emelte ki, hogy Németországban is már két számjegyű az áremelkedés. Szerinte teljesen más Amerikában az inflációs helyzet, ott a túlhevültségből fakad. Hangsúlyozta, hogy hosszú távú beruházások kellenének, ugyanakkor ez idő alatt a cégek elveszítik a versenyképességüket és a piacaikat. Szerinte ezzel olyan helyzetet okozott magának Európa, amely a hosszú távú versenyképességét rombolja. Ez ahhoz vezethet, hogy megjelennek az EU-ban a kínai és az amerikai cégek.

Nem ledöftük magunkat, hanem lassan el is vérzünk

– mondta Nagy Márton a szankciókról, szerinte ilyen árakkal nem lehet egyszerűen versenyezni. Egyetlen mentsvár van, hogy az euró gyengül a dollárral szemben, és ezzel javul némileg a versenyképesség. 

Mindez pedig már rövid távon recesszióba küldi a gazdaságokat. 

Megjegyezte, hogy az európai tőzsdék nagyobbat esnek, ugyanis elkezdték árazni, hogy az európai cégek elveszítik a versenyképességüket, az értékük drasztikusan összeesik – nyomatékosította a miniszter. Ez azzal a veszéllyel fenyeget, hogy a piaci koordináció nélkül iparágak szűnhetnek meg. Ugyanakkor akinek több pénze van, az jobban megerősítheti a vállalatait.

Hol van itt a szolidaritás?

– tette fel a kérdést Nagy Márton. Akinek olcsóbb energiája van, az versenyelőnyre tehet szert. Szerinte ebből a küzdelemből Franciaország elég jól tud kijönni. Arra is rámutatott, hogy ahol kisebb az energiaintenzív iparágak súlya, ott jobban jöhetnek ki a válságból. Szerinte komplett iparágak fognak megszűnni, egyre inkább a mérethatékonyság fog előtérbe kerülni, mivel enélkül az európai uniós vállalatok kiszorulhatnak a globális piacokról. 

Hangsúlyozta, egyetlen útja a versenyképességnek a mérethatékonyság erősítése. Szerinte ez oda fog vezetni, hogy egymást fogják lenyelni az európai cégek, a végén pedig Európában ki fog alakulni egy koncentráció. Nagy Márton szerint a németeknek se érdekük, hogy legyen egy központi koordináció, csak így tudnak ebből a német vállalatok profitálni.

Magyarország kapcsán elmondta, hogy becslések szerint 2023-ra a többszörösére emelkedő energiaköltségek már elméleti szinten meghaladhatják a munkaerőköltségeket a vállalati szektorban, ami azt jelenti, hogy a vállalatokat nem az fogja érdekelni, hogy van-e elég munkaerő, hanem az, hogy mennyibe kerül az áram. Szerinte mindez azzal a veszéllyel fenyeget, hogy Magyarország versenyelőnye pillanatok alatt eltűnhet. Szintén probléma, hogy a kkv-szektorban a vállalatok felének nincsen megkötött gázszerződése, ez korábban 5 százalék alatt volt, most nemzetgazdasági szinten 30 százalék.

Jelezte, hogy a vállalatok többsége már elbocsátásokat tervez, ezért a kormány gondolkodik egy munkahelyvédelmi akciótervben.

A kormány mindenesetre elindított az energiaintenzív kkv-k megsegítésére egy programot. Emellett egy gyármentő programot is terveznek, erről már tárgyaltak nagyvállalatokkal. Rendkívül nagy a bizonytalanság, mert könnyen lehet, hogy nem megtérülő beruházásokra ad pénzt a kormány, megjósolhatatlan, hogy két év után hol lesz a gáz ára. Hangsúlyozta, hogy a munkaalapú gazdaságról át kell állítani a gondolkodást az energiaalapú gazdaságra, ez lesz a versenyképesség záloga a jövőben.