BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Novák Katalin felmentett egy fontos magyar nagykövetet

A döntést Szijjártó Péter javaslatára hozta meg a köztársasági elnök.

Határozatot adott ki a köztársasági elnök rendkívüli és meghatalmazott nagykövet külképviselet-vezetői megbízás alóli felmentéséről – olvasható a friss Magyar Közlönyben.

NOVÁK Katalin; BOLSONARO, Jair
Fotó: Sándor-palota / MTI

Ebben az szerepel, hogy a külgazdasági és külügyminiszter előterjesztésére 

Pintér Attila rendkívüli és meghatalmazott nagykövetet – érdemei elismerése mellett – Novák Katalin felmenti Magyarország belgrádi nagykövetségének a vezetésére kapott megbízása alól.

Az okokra nem térnek ki a határozatban, az viszont kiderül, hogy a döntés nem most, hanem még szeptember 29-én született meg. Szijjártó Péter ellenjegyzése október 5-én történt.

Pintér Attila nyolc éven át szolgált Belgrádban, távozásáról a közelmúltban többször is nyilatkozott. A Magyar Szónak adott szeptember közepi interjújában azt mondta, a külgazdasági és külügyminiszter arra kérte fel, hogy Isztambulban dolgozzon tovább. 

Számomra kedvező döntés ez, hiszen amellett, hogy török szakot végeztem, beszélem is a nyelvet. Megköszöntem, hogy olyan helyre küld, amely nagyon közel áll hozzám.

Úgy fogalmazott, hogy izgalommal várja az új kihívást, hiszen Törökország egyre fontosabb a magyar külpolitika számára, ráadásul érzékelhető, hogy Isztambul jelentősége növekszik. Korábban a Hvg.hu arról írt, hogy Magyar József volt helyettes államtitkár veszi át a belgrádi nagyköveti feladatokat.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.