Tarol a piacon: furcsa házasság a hazai cipőiparban

Aki igazán elegáns megjelenést követelő eseményre készült az utóbbi húsz évben, az biztosan belefutott Vágó Réka cipőtervező lábbelijeibe, például nem egy sztáresküvőn viselte a menyasszony a dizájner valamelyik légies magas sarkúját. Aki viszont a kényelmet tartotta szem előtt, és a munkája vagy az egészsége miatt kifejezetten fontos volt számára, hogy a lábát szolgáló cipőt viseljen, valószínűleg találkozott a Batz (korábban dr. Batz) márkával. Mi történik, ha ez a két, látszólag összeférhetetlen magyar brand közös kollekciót tervez? A cég pomázi központjában beszélgettünk erről (is) Vágó Rékával és Kárpáti Zoltánnal.

Az előbb a fotózás lehetséges helyszíneit mértük fel, emiatt benéztünk a raktárba is, ahol Zoltán azonnal jelezte a kollégáknak, hogy nem szól a zene. Miért kell, hogy bulihangulat uralkodjon egy cipőraktárban? 

K. Z.: Amikor ezt az épületet terveztem, arra gondoltam, hogy az életünk felét a munkahelyünkön töltjük, ezért itt olyan komfortszintet kell megütnünk, ami egyrészt serkenti a munkakedvet, másrészt mindenki jól érzi magát tőle. Kellenek a hangulatfények, a kellemes illatok és a zene is.

V. R.: Ez a jó hangulat és a csapatmunka tényleg átjön, nekem mint külsős projektpartnernek, aki csak időnként látogat ide, ez abszolút feltűnt. Ahogy az is, hogy van pizzasarok, masszázsszoba, és a kollégák közül ketten-hárman mindig pingpongoznak lazításképp.

K. Z.: Járunk együtt kirándulni, borkóstolókra, készül egy tetőteraszunk nyárra, ezek nekem nagyon fontosak.

V. R.: Látom, hogy Zoli milyen könyveket olvas, úgyhogy szerintem jó helyről szívja magába az információkat a brandépítésről, a céges wellbeingről.

K. Z.: Kettesével olvasom a könyveket, az egyik általában a munkához kapcsolódik, a másik szórakoztató irodalom.

Megnézik mások cipőjét?

K. Z.: Hogyne!

V. R.: Az a vicces, hogy ha egy társaságban kiderül, hogy cipőtervező vagyok, akkor abban a pillanatban mindenki megpróbálja elrejteni, hogy mi van a lábán. Mert nem tudják, hogy én már réges-régen megnéztem magamnak.

És mit látnak?

K. Z.: Egyrészt a sneaker térhódítását, ami tanulmányok szerint 2030-ig meredeken emelkedni fog, ezért mi is szeretnék foglalkozni ezzel a termékkel. Másrészt a férfiak igénytelenségét. Egy jól szabott öltönyhöz egy méregdrága autóból kiszállva képesek elhanyagolt, piszkos cipőben megjelenni.

V. R.: Szerintem fontos lenne úgy gondolkodni, hogy – nők és férfiak egyaránt – inkább vegyenek kevés, de nagyon jó minőségű, a lábra passzoló cipőt a sok olcsó, gyenge minőségű helyett. A cipők tisztítására pedig tényleg jobban kellene figyelni. Van olyan vevőm, aki tíz éve hordja a nálam vett cipőjét, időnként meg kell talpaltatni, de a felsőrész tökéletes rajta, mert ápolja. Előfordul viszont, hogy valaki úgy adja be hozzánk javításra a cipőt, hogy le sem tisztítja, gyakorlatilag csak kilép belőle.

Miért pont Vágó Rékával hoztak ki közös kollekciót?

K. Z.: Bár a számaink folyamatosan jól alakultak, szerettük volna szélesebb körben megszólítani a fiatalabb, trendibb lábbeliket viselő vásárlókat is. Ezért megkértem a marketingosztály vezetőjét, hogy hívjunk be hazai dizájnereket, beszélgessünk velük, mert ebbe a projektbe társ kell ahhoz, hogy hitelesek lehessünk. Többekkel beszélgettünk, főleg ruhatervezőkkel, mivel cipővel jóval kevesebben foglalkoznak itthon. Azonnal kiderült, hogy Rékának van a legnagyobb tapasztalata ezen a téren, értette a gyártási oldalt is, rögtön egy nyelvet beszéltünk, és ez lenyűgözött. Amikor elküldte az első kollekció papucsvázlatait a jellegzetes csavart fejjel, behívtam húsz kolléganőmet, hogy mit szólnak hozzá. Boldogan tapsoltak, hogy ez mennyire jó lesz! Hittem nekik, de ekkora sikerre nem számítottam.

Réka úgy nyilatkozott, hogy pár éve nehezen tudta volna megmagyarázni a vásárlóinak, miért kooperál egy kényelmi papucs gyártójával. Mi változott? 

V. R.: Én főleg magas sarkú cipőket készítettem korábban, de a saját vállalkozásomban is tapasztaltam, hogy a pandémia hatására mekkorát változott a piac. Öt-tíz éve még az öt- vagy a hétcentis magas sarkút is nehezen tudtam eladni, mert kilenc centinél kezdődött a szexi sarok. Ma, ha megnézzük a kifutókat, ott vannak az öt-hét centis sarkok, mert elfogadottá vált a fejekben.

A Covid alatt másfél évre bezuhant a magas sarkú értékesítése, hiszen nem voltak események, nem volt hová felvenni. Ez mára nagyjából visszarendeződött, de a kényelem mint elvárás – a dizájn mellett – maradt. Bizonytalanság most is rengeteg van a világban, a kényelmes cipő viszont egyfajta stabilitást ad: a „két lábbal állok a földön” érzését. Igazából lubickolok ebben a feladatban, mert kevés olyan cég található itthon, amely biztosítani tudná azt a profi hátteret, amelyben egy tervező önfeledten alkothat. Kihívás is, mert most már ott tartunk, hogy minden évben csavarunk egyet az együttműködésen, megnézzük, mi újat tudunk mutatni – ez mindkettőnket inspirál. Ezért lett az idei kollekció újdonsága egy szandál, amelyre a rendelésekből látszik, hogy piaci igény is volt.

Mit tanultak egymástól a közös munka során?

K. Z.: Hogy merjek merészet álmodni!

V. R.: Miért? Te előtte is mertél!

K. Z.: De ekkorát nem. A másik, hogy sosem volt üzlettársam.

V. R.: Zoli egy kreatív ember, ez kellett is ahhoz, hogy sikerre vigye a Batzot. De abban, hogy egy másik kreatív emberrel dolgozzon együtt, nem volt tapasztalata – és nekem sem. Eddig én mindenhol a „megmondó” voltam, akinek vakon hittek. Erre ő jött a kérdéseivel, az ellenvetéseivel, és megőrjített. (nevetnek)

A Batznál – Réka előtt – hogy zajlott a tervezés?

K. Z.: Vannak modellezőink, velük közösen ötletelünk, nézzük a trendeket, kiállításokra járunk, hozzuk a bőröket. Túl nagy önmegvalósításra nem enged teret a kényelmi kategória.

V. R.: A Batz úgy működött eddig, mint mondjuk egy olasz cipőgyártó. In-house terveztek, és a modelleket a piaci igényekre szabták. Amikor én beléphettem a cég életébe, akkor érkeztek el ahhoz a ponthoz, amikor már tényleg dizájnerre volt szükségük, aki ki tud találni egy teljes koncepciót: vizuális tervekkel, kampányfotókkal, csomagolással, egy termékcsaláddal, amelynek imázsa van – a klasszikus vonal mellett, hiszen arra is megmaradt az igény.

K. Z.: Az, hogy a termék mellé storytelling, hívószó kell, Réka hozta be. A kényelmi cipő sem adja el magát, húsz év munkája van abban, hogy egy könnyen elérhető, nagyon ismert márkává vált a Batz. De ez egy másik termékvonal, itt fashionszemléletre volt szükség. Más a konkurencia is, tehát el kell mesélni a vevőnek, miért erre van szüksége. A közös gondolkodás nem áll meg, őszre egy klumpát és egy táskát szeretnénk kihozni.

A táska már nagyon nem a kényelmi cipő kategória, ilyen nyitottak az újdonságokra? 

K. Z.: Én nagyon élvezem ezt az új világot, komolyan, nem is nézem a számokat. Alapvetően az motivált és motivál, hogy valami fiatalos, menő dolgot csinálunk, amivel egy új vásárlói réteget érünk el. Tavaly ötezer párral kezdtük, és kicsit sziszegtem, hogy sok lesz, mert magasabb árat lőttünk be, mint a szokásos Batz termékeknél. Majd az első hét után kiderült, hogy újra kell rendelni. A márkaépítésről gondolt dogmáim dőltek meg, hiszen ez egy új piac, amire másképp kell ránézni. Láttam, hogy Rékának tízezres a követőtábora, és arra gondoltam, hogy ez kevés lesz az eladásokhoz. Viszont azt nem tudtam, hogy ezek elkötelezett követők, akik szinte mind vásároltak. Most huszonegyezer párral indult a szezon.

V. R.: Akik engem követnek a közösségi oldalakon, azért teszik, mert van tőlem cipőjük, vagy vágynak rá, de épp nem elérhető számukra. Miután kijött egy a saját darabjaimnál elérhetőbb árú, de a kezem nyomát viselő papucs, az szerethetővé tette számukra a történetet. Az én legolcsóbb cipőm akkor 42 ezer forint volt, és az alá terveztük belőni az árat.

Minden egyes darab kézzel készül?

K. Z.: Igen, sok minden gépesíthető, de ezeket a cipőket nem is lehetne másképp elkészíteni. És nagyon büszkék vagyunk arra, hogy itthon készülnek a termékek, így a folyamat is flexibilisebb, könnyebben tudunk alakítani rajta menet közben. A bőrök Olaszországból jönnek, de a talp is itthon készül, és magyar kezek rakják össze a darabokat.

V. R.: A dobozt egyébként úgy alakítottuk ki Németh Edina, az Edina’s Paper tulajdonosának segítségével, hogy bármelyik boltban – ahová nem fér állvány – a csomagolás képes displayként funkcionálni, azaz felhívja a figyelmet magára. Büszkék vagyunk, hogy ezzel a magyar vállalkozással dolgozhattunk, hiszen már olyan nagy cégekkel működnek együtt, készítenek papírinstallációkat, kirakatterveket, mint a Dior.