BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szijjártó Péter: már az idei első fél évben megdőlt a beruházási rekord

Már az első hat hónapban több beruházás érkezett Magyarországra, mint a tavalyi rekordév egészében.

Már az idei első hat hónapban több beruházás érkezett Magyarországra, mint a tavalyi rekordév egészében, így jó esély van a 2022-es adatok duplázására – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Nyírbátorban.

Szijjártó Péter
Fotó: Borsos Mátyás / Szijjártó Péter Facebook

A tárcavezető az Unilever Magyarország Kft. üzemátadásán arról számolt be, hogy 23 milliárd forint értékű beruházással bővítik a tisztítószerüzem kapacitását, és nyolcvan új munkahelyet hoznak létre, miközben az utóbbi években komoly kihívásokkal kellett szembenézni, miután rövid időn belül kétszer is teljesen is a feje tetejére állt a világgazdaság.

Európa egésze szenved az ukrajnai háborútól, egész Európa fizeti a háború árát, az egeket verő infláció, az energiaárak, a növekedő élelmiszerárak képében – jelentette ki. 

Nem túlzás tehát azt állítani, hogy a világgazdaságnak a fekete éveit éljük. Ezt mutatja az a tény is, hogy Európában a tavalyi esztendőben 15 százalékkal estek vissza a zöldmezős beruházások, és azt is látni kell, hogy mindaddig, amíg tart a háború, addig ez a bizonytalan, mindenki számára rossz gazdasági környezet is fenn fog maradni

– fogalmazott. 

Szijjártó Péter ennek ellenére hatalmas teljesítménynek nevezte, hogy a magyar gazdaság nemcsak talpon tudott maradni az elmúlt években, hanem sorra döntött meg fontos rekordokat. 

 

A beruházások és az export folyamatosan húzzák egymást, a beruházások és az export folyamatosan erősítik egymást, s újabb és újabb rekordok elérésére tesznek minket képessé

– tette hozzá.

Szijjártó Péter
Fotó: Borsos Mátyás / Szijjártó Péter Facebook

A miniszter jó hírnek nevezte, hogy már az idei első fél évben megdőlt a beruházási rekord, már az első hat hónapban több beruházás érkezett Magyarországra, mint a tavalyi rekordév egészében, így jó esély van a 2022-es adatok duplázására. Kifejtette, eközben hazánk exportteljesítménye is 10 százalék feletti növekedést mutatott az év első harmadában, így az újabb rekordra is jó esély van.

Íme, ezek a kormány forgatókönyvei: vannak kockázatos változatok

A kormány gazdasági előrejelzése több forgatókönyvet is figyelembe vesz. Ha a kockázatok megvalósulnak, akkor a gazdasági növekedés is kisebb lesz. A geopolitikai feszültségek és a rájuk adott szankciós válaszok jókora bizonytalanságot okoznak.

Borítókép forrása: Szijjártó Péter Facebook-oldala

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.