BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jó hírt kaptak a nyugdíjasok, hamarosan érkezik a kiegészítő nyugdíjemelés

Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója megerősítette, hogy novemberben átlagosan 80 ezer forinttal többet kaphatnak a magyar nyugdíjasok. Többek között elmondta azt is, hogy januárban ismét megemelik a nyugdíjakat, februárban pedig a 13. havi ellátás érkezik majd.

„Jó hír a nyugdíjasok számára: hamarosan érkezik a kiegészítő nyugdíjemelés” – mondta Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója a Facebook-oldalán vasárnap közzétett videóban. Hangsúlyozta: 

novemberben így átlagosan 80 ezer forinttal többet kaphatnak a nyugdíjasok.

„Kiállunk az idősek érdekeiért és megvédjük a juttatásaikat. Megemelt formában visszaadtuk a baloldali kormányok által elvett 13. havi nyugdíjat is” – hangsúlyozta. Nyitrai emlékeztetett arra is, hogy idén januárban 15 százalékkal nőttek a nyugdíjak. Novemberben pedig kiegészítő emelésre számíthatnak az idősek – fűzte hozzá. A miniszterelnöki főtanácsadó elmondta, hogy januárban ismét megemelik a nyugdíjakat, februárban pedig a 13. havi ellátás érkezik majd. „Köszönjük a nyugdíjasok támogatását, számíthatunk egymásra” – zárta szavait a főtanácsadó.

Novemberben átlagosan 80 ezer forinttal többet kaphatnak a nyugdíjasok.
Fotó: Kallus György/Világgazdaság

Mikor utalják a nyugdíj-kiegészítést?

A következő családi pótlékot, gyermekgondozást segítő ellátást, gyermeknevelési támogatást, fogyatékossági támogatást, vakok személyi járadékát 2023. november 3-án, pénteken utalták írta az Alon.

A november havi nyugdíjakat viszont egy héttel később, november 10-én folyósítja a Magyar Államkincstár, és a nyugdíj-kiegészítést is ekkor utalják. Azok, akik bankszámlára kérték nyugdíjukat, tehát már pénteken hozzájuthatnak az összeghez. 

A következő utalás december 4-én várható.

Mekkora a kiegészítő nyugdíjemelés?

A nyugdíj-kiegészítést az idén is novemberben fizetik, amikor is visszamenőlegesen 3,5 százalékpontos kiegészítő nyugdíjemelést hajtanak végre. Ez azt jelenti, hogy átlagosan közel félhavi nyugdíjjal visz többet a postás. Ahogy az Nyitrai Zsolt is megerősítette, ebben a hónapban átlagosan 80 ezer forinttal több érkezhet.

Mi a helyzet a postai nyugdíjkifizetéssel?

Az Alon cikke kiemeli, amennyiben az ellátást postai úton kérték, akkor az úgynevezett nyugdíjkifizetési naptárban rögzített konkrét kifizetési napon kapják meg a postástól. A posta egyébként minden hónapban 12 munkanapon át viszi ki a havi rendszerességű nyugdíjakat, így ez most november 15. és 30. között várható.

Mennyi nyugdíjas van Magyarországon?

Magyarországon mintegy két és fél millió a nyugdíjas, így rengetegen várakozhatnak már a magasabb novemberi összegre. 

A többség nem várná meg a korhatárt, már 57 évesen nyugdíjba vonulna

Kulcskérdésnek tartja az öngondoskodást, az idős korra való takarékoskodást a jövő nyugdíjasainak 86 százaléka. A 30–59 éves korosztály tagjai azzal számolnak, hogy 69 évesen mehetnek majd nyugdíjba, akiknek pedig van megtakarításuk, 2,2 millió forinttal rendelkeznek átlagosan.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.