BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Lendületet vett a forint, olcsóbb a kőolaj – mire számíthatnak az autósok?

Két nap alatt fordult a kocka a devizapiacon, erősödik a forint, a nyersolaj jegyzésárai pedig lefordultak. Kérdés, lesz-e ebből benzinárcsökkentés.

Az elmúlt másfél nap érdemi forinterősödést hozott, egy dollárért január 30-án még 360 forintot kellett adni, csütörtökön 354 forint alá estek a jegyzésárak. Lefelé tartanak a nyersolajárak is a napokban, a Brent hordónkénti ára 84,5 dollárról ereszkedett vissza a 80-81 dolláros árszintre.

benzinar
Fotó: Szendi Péter / Vas Népe

A nagy kérdés most az, hogy a kettő együtt elegendő-e ahhoz, hogy visszafordítsa az üzemanyagok elmúlt hetekben tapasztalt áremelkedését a magyarországi benzinkutakon.

A hét ilyen szempontból egyáltalán nem kedvezett az autósoknak, pénteken már másodszor emelkednek az árak:
– a benzin 6 forinttal átlag 603 forintra drágul literenként,
– a dízel ára bruttó 8 forinttal 640 forintra emelkedik.

Ráadásul már szerdán is át kellett állítani a totemoszlopokon az árakat, akkor mindkét típus 7 forinttal drágult. (Az átlagáraktól akár 10-20 százalékkal is eltérhetnek a töltőállomásokon feltüntetett árak.)

A VG-nek Pletser Tamás, az Erste olaj- és gázszektorelemzője elmondta, ha a dollár-forint keresztárfolyam 5 egységgel csökken, az körülbelül 4 forintot jelenthet(ne) lefelé a kutakon tapasztalható fogyasztói árakon. A nyersolaj árváltozása azonban most erre nem fog ráerősíteni, mivel a finomított termékek ára szerte Európában emelkedik. (A Mol nagykereskedelmi árképzésében nem a Brent vagy az Ural típusú nyersolaj ára az irányadó, hanem az európai benzin és gázolaj tőzsdei jegyzésára.)

A késztermékek azért drágulnak, mert egyre nehézkesebb az indiai és arab országokból érkező  dízel, repülőgép-üzemanyag, benzin és nafta behozatala Európába a vörös-tengeri helyzet miatt. A tonnánkénti (nagykereskedelmi) gázolajár január 22 és január 31. között 6 százalékkal emelkedett, 

ezzel négy hónapos csúcsot döntött.

 

Januárban látványosan visszaestek az Európába irányuló indiai szállítások, mivel sok tartályhajó a hosszabb, a Jóreménység-fokán keresztül vezető útvonalat választotta, ami magasabb költségeket eredményezett. Az afrikai hajózási útvonal akár 14 nappal vagy még többel is meghosszabbíthatja az utakat.

Hogy csak egy konkrét példát vegyünk, a Jamnagarból Rotterdamba vezető útvonal a Szuezi-csatornán keresztül 24 napot vesz igénybe, a Jóreménység-fokán keresztül pedig 42 napot

– mondta Viktor Katona, a Kpler vezető nyersolajelemzője.

A múlt hónapban az Egyesült Arab Emírségek, Hollandia és Malajzia voltak az indiai finomított kőolajtermékek legnagyobb vásárlói. Az Egyesült Arab Emírségek januárban napi 103 690 hordó finomított üzemanyagot importált Indiából, Hollandia napi 75 411 hordót. A Malajziába irányuló indiai export pedig napi 64 098 hordó volt.


 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.