Ideje tisztázni: masszív növekedés nélkül nem érjük utol Ausztriát, de még Romániának is bottal üthetjük a nyomát

A felzárkózás alapja a növekedés, a jobb életszínvonal feltétele a magasabb jövedelemszint, amit viszont a magyar gazdaság, a piaci folyamatok önmaguktól nem fognak biztosítani belátható időn belül, emiatt szükség van a gazdaságpolitika beavatkozására – mondta a Világgazdaságnak Molnár Dániel a Makronóm Intézet vezető elemzője. Szakértőket annak kapcsán szólaltattunk meg, hogy az elmúlt időszakban több kritika is érte a kormány növekedéstámogató gazdaságpolitikáját. Ezek szerint fennáll a túlzott egyensúlytalanság veszélye, ami a forint vesszőfutását is eredményezheti, volt, aki egyenesen „gyorsítási mániáról” beszélt.  

Magyarország az EU-ban a közepes jövedelmű országok közé tartozik az uniós átlaghoz viszonyított 76 százalékos fejlettségével, a gazdaságpolitikának így sokak szerint nem is lehet kevesebb a célja, mint a gazdaság felzárkóztatása.

A kormányzat 2030-ra az EU fejlettségének 90 százalékos szintjének elérését tűzte ki célul, ehhez viszont 

Ez egyáltalán nem könnyű, miután a fejlettebb országok, amelyek a magyar gazdaság fő felvevőpiacai, épp növekedési problémákkal küzdenek. Pont emiatt mondhatta Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter is, hogy nem realitás az idei 4 százalékos gazdasági növekedés idehaza, mivel az exportpiacainkon egyértelmű elbizonytalanodás tapasztalható. 

Növekedés nélkül lehetetlen felzárkózni

Felzárkózni és más országokat utolérni kizárólag akkor lehet, ha a növekedés gyorsabb, mint a kiszemelt országban – erre már Pásztor Szabolcs, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatója hívta fel a lapunk figyelmét.

– magyarázta a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatója. Szerinte a nem növekedés ott tud tovább emelni a fejlettségen, ahol a materiális javak bősége már elért egy kritikus pontot, és az nem bővíthető tovább; erre kevés példa van a világgazdaságban. Hozzátette: a jól megválasztott célpont mindig fontos, meg kell jelölni az elérendő életszínvonalat, egy kívánatos gazdasági fejlettséget, míg a rosszul megválasztott utolérendő cél túlzott nyomást helyezhet a gazdaság szereplőire, így kontraproduktív lehet.

Magyarországon a közbeszéd mindig Ausztriát jelöli meg elérendő célként, ami földrajzi és történelmi okokból érthető, ám kérdés, hogy van-e bármilyen realitása, ha 200 éve alig közeledünk. Épp emiatt javasolják egyesek, hogy az osztrák helyett a cseh vagy a szlovén életszínvonal elérése legyen a minta, ami az uniós adatok fényében már közelebbinek tűnik.

Lazább vagy szigorúbb legyen a költségvetési fegyelem?

A kritika jelentős része a lazább költségvetési fegyelemnek szól, miután a miniszterelnök az idei gazdasági évnyitón bejelentette, hogy a kormány négy évvel kitolja a maastrichti kritériumnak való megfelelés határidejét. Molnár Dániel ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy a probléma abból is fakad, hogy jelenleg zajlik egy támogatási verseny az országok között, amelyben az EU épp most köti meg a saját kezét a szigorúbb fiskális szabályok egyoldalú erőltetésével, miközben folyamatosan romlik a saját tőkevonzó, illetve -megtartó képessége. 

Az IMF 2023. októberi előrejelzése szerint az évtized végéig az USA az eurózónához viszonyítva éves szinten a GDP 3, míg Kína az 5 százalékával nagyobb fiskális impulzust fog a gazdaságba áramoltatni (a ciklikusan kiigazított elsődleges egyenleg alapján). Ennek a növekedési kilátásokra gyakorolt hatása is egyértelmű:

Az elemző szerint a szigorú fiskális szabályok abból a szempontból is problémát jelentenek, hogy több kihívással, beavatkozást igénylő problémával is szembesülnek a kormányok Európában, ilyen például a zöldátállás, az elöregedő népesség vagy a versenyképesség romlása. Ráadásul a gyorsan szigorodó fiskális politika szintén hordoz kockázatokat, a gazdasági teljesítmény csökkenése ugyanúgy hiánynövelő hatással járhat. 

Ezzel együtt – hangsúlyozta a a Makronóm Intézet vezető elemzője – a növekedésnek széles bázisúnak kell lennie és a hatékonyság növelésére kell irányulnia, ezzel elejét véve, hogy a kapacitáskorlátok nyomán áremelkedés valósuljon meg.

Nem egy-két év a felzárkózás, ellenszélben kellene megtenni

Kérdés, hogy pontosan hány évre lehet szükség ahhoz, hogy egy jövedelmi kategóriából feljebb léphessen egy ország. Egy 2012-es tanulmányra hívta fel a figyelmet Pásztor Szabolcs, amelyben a szerzők az országokat négy jövedelmi kategóriába sorolták: alacsony, közepesen alacsony, közepesen magas és magas jövedelmű. Azok a közepesen alacsony jövedelmű országok, amelyek 28 éven keresztül ebben a kategóriában maradnak, biztosan csapdahelyzetben vannak, éppen úgy, ahogyan azok a közepesen magas jövedelmű országok is, amelyek hosszabb távon nem érnek el magas jövedelmi státuszt.

– emelte ki a közgazdász, aki szerint természetesen sorsfordító mozzanatok mindig vannak. Dél-Korea esetét hozta fel pozitív példának, ahol még a háború után is zűrzavaros időszak következett, később azonban az amerikai gazdasági doktrína átvétele sikeresnek bizonyult. Negatív példaként Argentínát szokták emlegetni, a dél-amerikai országot száz éve még nagy reménységként tartották számon, az elmúlt évtizedekben azonban inkább az államcsődöktől volt hangos.

Ami a magyar felzárkózást illeti,  az oktató szerint a 2010-es évtized a magyar gazdaság egyik legsikeresebb időszaka volt, kedvező külgazdasági környezettel, alacsony inflációs mutatókkal és komoly jövedelmi és reálbér-felzárkózással. A 2020-as évek kihívásai azonban megtörték ezt a folyamatot, és idehaza, illetve más nemzetgazdaságok esetében is útkeresés zajlik. 

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem szakembere felhívta a figyelmet arra is, hogy a további felzárkózást jelentős ellenszélben kell(ene) megvalósítani. A hazai gazdaság sok mozgásteret kínálhat, de tartós felzárkózás eredményes külgazdasági teljesítmény nélkül nehezen képzelhető el – magyarázta Pásztor Szabolcs.