BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kilőtt a lakáshitelezés az év elején

Az emberek nem várnak tovább a lakásvásárlással, ugrásszerűen nő a hitelfelvételek száma is. A felvett lakáshitelek összege is nagyobb, mint tavaly volt.

Az elmúlt hónapokban csökkenő kamatok megtették a hatásukat, az idei év első három hónapjában 41 milliárd forint értékben kötöttek jelzáloghitelekre szerződést a K&H Banknál, ami négy és félszeres növekedés éves összevetésben – derül ki a pénzintézet szerdai közleményéből.

Two,Boxes,In,Hands.,Young,Couple,With,Dog,Are,Moving, lakáshitel, jelzáloghitel,
Fotó: Shutterstock

 

Már a tavalyi év második felében elkezdett nőni az érdeklődés a lakáshitelek iránt

A bank szerint az is a piac élénkülését jelzi, hogy a lakáshitelek átlagos összege 42 százalékot emelkedett ugyanebben az időben, és a hitelfelvételi kedv már a tavalyi év második felében elkezdett visszatérni.

Azt ugyanakkor a K&H is elismeri, hogy a négy és félszeres növekedés részben annak köszönhető, hogy a tavalyi év elején nagyon kevesen vettek fel lakáshitelt. A pénzintézetnél elért növekedés azonban magasabb, mint ami a Magyar Nemzeti Bank adatai szerint a teljes bankszektort jellemezte. A jegybank közlése szerint ugyanis 

januártól márciusig a bankok 265 milliárd forintnyi jelzáloghitelt helyeztek ki, ami 130 százalékos bővülés.

A hitelek összege is nőtt

A felvett összeget tekintve az MNB szerint az átlagos jelzáloghitel a teljes bankszektorban tavaly 13,6 millió, idén pedig 18 millió forint volt, míg a K&H-nál ezek az értékek 14 millió és nagyjából 20 millió forint.

A közlemény a kamatcsökkentések hatásainak bemutatására egy számítást is közölt, mely szerint a K&H-nál ma egy 20 éves futamidejű – 10 éves kamatperiódusú – lakáshitel esetében a teljes hiteldíjmutató a különböző kedvezmények nélkül 7,1 százalék, ami havi 154 ezer forintos törlesztést jelent. Ezzel szemben tavaly ugyanekkor 10 százalék körüli kamat mellett kínáltak lakáshitelt, ami nagyjából 170 ezer forintos törlesztést jelentett havonta.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.