BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A diákhitel-kamatstop meghosszabbítását javasolják

A Diákhitel 1 konstrukció kamatstopjának meghosszabbítását javasolja és társadalmi egyeztetésre bocsátja az idei második fél évére vonatkozó kamattervezetét a Nemzetgazdasági Minisztérium. A minisztérium szerint a hallgatói hitelezés területén is szükséges fenntartani a kamatstopot, hogy a diákok továbbra is a piaci szint alatt, változatlanul 7,99 százalékos kamat mellett vehessék igénybe a szolgáltatást.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) társadalmi egyeztetésre bocsátja a szabad felhasználású Diákhitel 1 konstrukció 2024 második fél évére vonatkozó kamattervezetét. A javaslat szerint – amely kedden válik elérhetővé a kormányzati portálon – a hallgatói hitelezés területén is szükséges fenntartani a kamatstop intézményét, hogy a diákok továbbra is a piaci szint alatt, változatlanul 7,99 százalékos kamat mellett vehessék igénybe a szolgáltatást – írja közleményében a minisztérium.

diákhitel
A Diákhitel 1 a kamatstopnak köszönhetően jelentősen kedvezőbb kamattal érhető el / Fotó: Shutterstock

Az önköltséges képzések díjának fedezésére szolgáló Diákhitel 2 konstrukció továbbra is kamatmentesen igényelhető.

A kamatstopot 2023-ban vezették be a Diákhitel 1-re

A Covid-járvány utóhatása és a háborús helyzet gazdasági következményei kedvezőtlenül hatottak a hitelkamatokra, köztük a sok diák számára létfontosságú Diákhitel 1 konstrukcióra is. Mint ismert, a kormány 2023 első fél évében úgy döntött, hogy a vonatkozó jogszabály alapján számított 10 százalék fölötti ügyleti kamat hátrányosan érinti a családokat, ezért bevezette a kamatstopot a hallgatói hitelezés területén. 

A Diákhitel 1 félévente változó kamatozású hitelkonstrukció, amely a kamatstopnak köszönhetően folyamatosan jelentősen kedvezőbb kamattal érhető el, mint a piaci, szabad felhasználású fedezetlen lakossági hitelek. 

A 2024 második fél évére vonatozó kamatszint meghatározása során a Nemzetgazdasági Minisztérium javasolta a kamatstop fenntartását, a jelenlegi kamatszint megőrzését. 

A központi költségvetésből finanszírozzák

A társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezet szerint a szabad felhasználású hallgatói hitel vonatkozó rendelkezések szerint megállapított kamata és a hitelfelvevő által fizetendő, 7,99 százalékos kamat különbözetét az állam a központi költségvetés terhére átvállalja. A diákhiteleket számos tényező teszi vonzóvá a hallgatók számára: 

  • a hallgatói hitelekre jellemző, a kereskedelmi banki hitelekhez képest nagyságrendekkel alacsonyabb kamat, 
  • a rugalmas, rendkívül ügyfélbarát törlesztési feltételek, valamint 
  • a családtámogatási kedvezmények. 

Fokozott együttműködés a kedvezőbb hitelfeltételekért

Az NGM úgy fogalmaz, a hallgatói hitelezés további fejlesztéséhez, az ehhez szükséges hosszú távú stabil háttér biztosításához, szükséges az állami tulajdonú, pénzügyi szolgáltatást végző társaságok közötti szinergiák fokozott kiaknázása. Ennek érdekében június 12-től a Magyar Fejlesztési Bank szorosabb együttműködésben, a banki szakterületek széles körű tapasztalataival vesz részt az MFB Csoporthoz tartozó Diákhitel Központ Zrt. feladatainak ellátásában.

A fokozott együttműködés 

hozzájárul, hogy a diákok a lehető legkedvezőbb feltételekkel vehessék igénybe a hallgatói finanszírozás nyújtotta lehetőségeket. 

A közlemény szerint az együttműködés részleteiről a Diákhitel Zrt. rövidesen tájékoztatja ügyfeleit.

Világszinten is egyedülálló a magyar diákhitelrendszer

Bár az infláció és a kamatok is elszálltak, továbbra is rendkívül kedvező feltételek mellett vehetik igénybe a hallgatók a szabad felhasználású Diákhitel 1-et. A hallgatók pedig élnek is a lehetőséggel – mondta a Világgazdaság makrogazdasági podcastsorozata, a Bruttó legújabb adásában Rákossy Balázs, a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója.

 

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.