BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Magyar uniós elnökség: a kohéziós politika áll majd a középpontban

A kohéziós politika szerepe fontos a hosszú távú növekedés és versenyképesség elősegítésében, amely elengedhetetlen az egységes piac működéséhez. A kohéziós politika keretrendszerének kialakításában, a források elosztásában továbbra is fontos szempont marad a gazdasági fejlettség és ennek főbb mutatószáma, az egy főre jutó GDP.

A kohéziós politika – ezen belül is a demográfia kérdése – lesz az egyik fő prioritása a júliusban kezdődő magyar uniós elnökségnek – közölte Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter kedden egy budapesti konferencián.

kohéziós politika
A kohéziós politika a felzárkóztatás legfontosabb eszköze / Fotó: Getty Images

 

Hármas átmenet zajlik

A Válaszút előtt az európai kohéziós politika: a felzárkóztatás legfontosabb eszközének jövője című, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság (EGSZB) és az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának közös rendezvényén a tárcavezető elmondta: ezt a kérdéskört nem lehet figyelmen kívül hagyni, mivel 

jelenleg hármas átmenet zajlik, digitális, zöld és demográfiai.

A tárcavezető kiemelte: a kohéziós politika alapvető fontosságú a regionális különbségek kezelésében, a fenntartható fejlődés előmozdításában és a gazdasági és társadalmi kohézió erősítésében az Európai Unióban.

Radikális változtatás helyett finomítások 2027 után 

Navracsics Tibor az Európai Bizottság márciusban publikált 9. Kohéziós jelentése kapcsán megjegyezte: a dokumentum kiemeli a kohéziós politika szerepét a hosszú távú növekedés és versenyképesség elősegítésében, amely az egységes piac működéséhez elengedhetetlen. A kohéziós politika 2027 utáni reformjáról szólva megjegyezte: radikális változtatás helyett finomításokra van szükség, és a módosításnak önkéntesnek kell lennie. Továbbá az Európai Tanács országspecifikus ajánlásai mellett a helyi igényekhez jobban illeszkedő tagállami javaslatokat is figyelembe kell venni – írta meg a távirati iroda.

Fókuszban: a fejlettségi különbségek csökkentése

A kohéziós politikának továbbra is a fejlettségi különbségek csökkentésére kell összpontosítania – mondta Navracsics Tibor. Hozzátette, a jól működő kohéziós politika elengedhetetlen a gazdasági különbségek kezeléséhez és a jövőbeni tagállamok zökkenőmentes integrációjának megkönnyítéséhez. Ezért Magyarország is támogatja az EGSZB-t abban, hogy vonják be a leendő tagállamokat ezekbe az egyeztetésekbe – tette hozzá. A magyar álláspont, hogy 

a kohéziós politika keretrendszerének kialakításában illetve a források elosztásában továbbra is fontos szempont kell hogy maradjon a gazdasági fejlettség és ennek főbb mutatószáma az egy főre jutó GDP.

Új lendületre van szüksége az unió kohéziós politikájának

Oliver Röpke, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság elnöke a konferencián elmondta: elengedhetetlen, hogy új lendületet kapjon az EU kohéziós politikája, amely erősítheti az állampolgárok bizalmát az európai projektben. Ha azt szeretnénk elérni, hogy közelebb hozzuk az uniót az emberekhez, akkor szerinte

a gazdasági és társadalmi esélyegyenlőtlenség csökkentésére van szükség, amelyet a kohéziós politikának támogatnia kell.

Úgy vélte, hogy azokban a társadalmi csoportokban, ahol alacsonyabb a foglalkoztatottság – így a nők, fiatalok, bevándorlók vagy alacsonyabb iskolai végzettséggel rendelkezők körében – képzési, átképzési és támogatási programokra van szükség.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.