BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ennyi pénzért táboroztathatja a gyerekét idén nyáron

Kevesebb gyereket küldenek nyári táborba az idén a szüleik. A táborozó gyerekek több mint fele napközi táborba megy. A táborok ára 10-15 százalékkal nőtt a tavalyihoz képest. A legnépszerűbbek a sporttáborok, de sok gyereket küldtek katonai táborba is.

A Táborfigyelő adatai szerint átlagosan 10-15 százalékkal nőtt a nyári táborok ára, egy napközis tábor átlagára valamivel 50 ezer forint felett van, míg egy ottalvós táborért átlagosan 80 ezer forintot kell fizetniük a családoknak; a táborok átlagára között régiónként akár 10 százalékos eltérés is lehet.

Happy,Family:,Two,Kids,Boy,And,Girl,With,Backpacks,Looking
nyári tábor
Ennyi pénzért táboroztathatja a gyerekét idén nyáron / Fotó: Shutterstock

A Táborfigyelő azt közölte, hogy a táborozó gyerekek száma valamelyest csökkent, a tavalyi rekordszámú 230 ezer résztvevővel szemben 

2024-ben 215 ezer táborozóval számolnak, 

aminek legfőbb oka, hogy a nyári szünet egy héttel rövidebb lett, idén csak tíz héten át vakációzhatnak a gyerekek.

Ki kell-e tiltani a mobiltelefont a gyerektáborokból? – a piac válaszolt

Három-négy éve jelentek meg először látható számban a kínálatban azok a nyári gyerektáborok, amelyeket hangsúlyozottan offline programként hirdetnek. A digitális detox a legkülönfélébb tematikájú táboroknál megvalósítható, ezekbe a gyerekek jellemzően nem vihetnek mobiltelefont, de el lehet érni őket a táboroztatóknál. A táborkínálat másik szeletében eszközként van jelen a mobil, amelyen például fotózni tanulnak a résztvevők. A nyári gyerektáborok egyharmada kütyümentes, a táborszervezők tapasztalatai szerint néha épp a szülők azok, akik nem képesek elengedni a digitális pórázt.

A legnépszerűbb tábortéma 2024-ben is a sport lett. A második helyen a kalandtáborok vannak, míg a harmadik helyen döntetlennel az idegen nyelvi, elsősorban angoltáborok, illetve a katonai táborok szerepelnek – írták.

Jelezték azt is, hogy a legnépszerűbb táborcélpontok között Pest, Bács-Kiskun és Veszprém vármegye van, de sok gyermek vakációzik Somogy és Fejér vármegyékben is.

A közlemény szerint 

a táborozó gyerekek valamivel több mint fele (53 százalék) napközis táborban vakációzik, míg 47 százalékuk ottalvós programokon vesz részt.

 

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.