BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Adómentes borravaló: mi lehet ebből az éttermekben?

Nem írják át az étlapokat az adómentes borravaló miatt, vagyis az éttermekben ettől nem lesznek alacsonyabbak az árak, és nagy kérdés, hogy mi lesz az immár elterjedt szervizdíjjal majd. A tapasztalatok szerint ugyanis ahol van szervizdíj, ott eltűnt a borravaló, és eltűnőben van egyébként a készpénzes fizetés is. A miniszterelnök mai bejelentése a borravaló adómentessé tételéről feldobta a labdát a szakmának. A szállodaszövetség pedig épp a szervizdíj bevezetéséért lobbizik a hotelekben, miután az éttermekben bevált a rendszer.

A borravaló teljes adómentességének nem lesz olyan hatása, hogy a vendéglátó egységek csökkentenék az áraikat – erről is beszélt a Világgazdaságnak a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke. 

borravaló
Borravalót a készpénzzel fizetők adnak, de már minden digitalizálódik / Fotó: Shutterstock

Kovács László arra hívta fel a figyelmet, hogy ezek a szolgáltatók már így sem tudtak akkora áremelést alkalmazni, mint azt az alapanyag- és energiaárak drágulása indokolta volna. 

Hatezer étterem zárt be a pandémia óta

A fogyasztók először mindig az éttermi kiadásaikon spórolnak nehezebb gazdasági környezetben. Éppen ezért a vendéglátósok kénytelen voltak önmérsékletet tanúsítani és közel sem emelték úgy az áraikat, ahogyan például a boltok. De még így is csökkent a forgalmuk, hiszen a vendégek sokkal óvatosabban költenek – magyarázta.

Kovács László felhívta a figyelmet arra, hogy 

a pandémiát követően mintegy 6000 vendéglátó egység zárt be,

amelyek száma mostanra 46 ezerre esett országosan. Ezért minden költségcsökkentés fontos és jól jön a szektornak a rentábilisabb működés érdekében. 

A borravaló és a szervizdíj adómentességének gondolata már régóta megfogalmazódott bennünk, örülünk, hogy most ez a döntéshozók szintjén is felmerült

– zárta lapunknak adott nyilatkozatát a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke.

Ezért nem adómentes a borravaló a gyakorlatban

A miniszterelnök lerántotta a leplet a vendéglátás egyik visszatérő kérdéséről. Elmondta, hogy a gyakorlatban miért nem lehet adómentes a borravaló. Hozzátette, hogy a kormány azon dolgozik, hogy ennek lehetőségét megteremtsék.

Elterjedt a szervizdíj, eltűnt a borravaló

A borravaló jelentősége csökkent, az elmúlt években 

a szervizdíj nagymértékben előtérbe került, szívesen alkalmazzák a kedvező adózása és a dolgozók motiválása miatt,

hiszen minél nagyobb a forgalom, annál több szervizdíjat lehet szétosztani a dolgozók között, akik számára ez transzparens és egyértelmű hatású – mondta a Világgazdaság érdeklődésére Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke.

Hozzátette: 

készpénzben egyre kevesebben fizetnek, a külföldiek alig, a magyar fiatalok pedig szinte sosem, ők a készpénzmentes fesztiválokon nőttek fel, érintésmentesen fizetnek, a telefonjukat, órájukat használják még egy 300 forintos vízért is.

Borravalót, aki ad, a világon mindenütt inkább készpénzben ad, és az is látható, hogy 

ahol van szervizdíj, ott eltűnt a borravaló.

A kedvező adózású szervizdíj az utóbbi években fokozatosan elterjedt, ma már jellemző és majdnem általános, a legtöbb vendéglátóhelyen alkalmazzák. Mértéke szabadon választható, de tipikusan 10-15 százalék között mozog.

Happy,Waiter,Talking,To,Group,Of,Guests,In,A,Cafe.
Fotó: Shutterstock

Szervizdíjat adni a vendég számára kötelező, annak mértékét az étlapokon feltüntetik, és az összegét automatikusan tartalmazza végszámla, ahol alkalmazzák.

A szállodaszövetség éppen azért lobbizik, hogy a szállodai szobaárban is lehessen szervizdíjat alkalmazni, 

aminek mértéke 2-4 százalék között lenne, és a hotel minden dolgozója részesülhetne a pluszjuttatásból a forgalom után. 

A szakma ugyanakkor minden olyan intézkedésnek örül, ami csökkenti a munkabérre jutó terheket, vagyis fontos a versenyképesség szempontjából, hogy a saját munkavállalókért tudjanak versenyezni a cégek a hazai és a külföldi vállalkozásokkal egyaránt – összegezte Flesch Tamás.

 

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.