BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egyre szövevényesebb az iváncsai akkugyársztori: most épp 200 magyar dolgozót vennének fel

Folyamatos a termelés Iváncsán, szó sincs semmiféle krachról – mondta lapunknak Székely Tamás, a Magyar Vegyipari Dolgozók Szakszervezeti szövetségének elnöke, miután nemrégiben újraindult a toborzás a dél-koreai vállalatnál, ahova jelenleg közel 200 magyar munkavállalót keresnek. Hangsúlyozta, a cég még mindig nyereséges, a termeléskiesés pedig csak átmeneti. A szakszervezeti vezető ugyan fenntartásait hangoztatta a kormány iparpolitikájával szemben, szerinte kár temetni az autóipart.

Valami megmozdult az iváncsai akkugyárban, ahol jelenleg 200 magyar munkavállaló toborzása zajlik, erősítette meg a Világgazdaság podcastjében, a Bruttóban Mészáros Melinda a liga Szakszervezetek vezetője. Két hete számoltunk be róla, hogy teljes fordulat történt a dél-koreai tulajdonú vállalat háza táján, ugyanis a cég a Facebook oldalán újfent álláshirdetéseket tett közzé. Mindez azért volt meglepő, mert szűk két hónappal ezelőtt még megrendeléshiányra hivatkozva az összes vendégmunkást lapátra tette az egyébként világszinten is nehézséggel küzdő cégcsoport.

akkugyár
Egyre szövevényesebb az iváncsai akkugyársztori: a vendégmunkások kirúgása után most épp 200 magyar dolgozót vennének fel / Fotó: Iváncsa akkugyár

Még mindig nyereséges a cég, nincs dráma Iváncsán

Folyamatos a termelés Iváncsán, szó sincs krachról

ezt mondta a Világgazdaságnak Székely Tamás, a Magyar Vegyipari Dolgozók Szakszervezeti szövetségének elnöke, aki hozzátette, függetlenül attól, hogy a dél-koreai anyacég milyen anyagi helyzetbe került az elmúlt időszakban, információi szerint az itteni leányvállalat még mindig nyereségesen termel. Épp ezért úgy látja, hogy sem Iváncsán, sem a Gödön a Samsung-gyárban nincsen drámai helyzet, mindkettő üzemben a termelés folyamatos.

Székely Tamás szerint nem lehet eltagadni a gazdasági hatásait az elektromosautó-ipar gyengélkedésének, ami a következő időszakban is látszódni fog az exportunkban, de mint mondta, nincsen krach. Ugyan fenntartásait hangoztatta a kormány iparpolitikájával szemben, szerinte kár temetni az autóipart.

Kizárólag magyarokat toboroznak most, még mindig van 700-800 munkás a gyárban

Egy nagy különbség a mostani munkaerőhelyzet kapcsán azonban van a gyárban, hogy ezúttal nem vendégmunkásokat, hanem csak magyar munkavállalókat keresnek. A kirúgások előtt összesen 2200 fő dolgozott a gyárban, ebből megközelítőleg 700-800 fő volt magyar, a többi kazah, kirgiz, ukrán és filippinó. Mivel tehát őket elküldték, így mára kizárólag magyarok maradtak, akinek a száma tovább nőhet. Ugyanis közel 200 magyar munkavállalót keres most is a cég.

Székely Tamás hangsúlyozta, a jelenlegi menedzsmentnek is az a célja, hogy minél több magyar dolgozót alkalmazzon, eddigi tapasztalatok ugyanis azt mutatják, hogy egyszerűbb saját munkaerőt alkalmazniuk, mint kölcsönzöttet.

Ugyanakkor Mészáros Melinda arra hívta fel a figyelmet, hogy korántsem könnyű megtalálni a magyar munkaerőt, ami biztosan nehezebb folyamat lesz, mint a vendégmunkások toborozása.

Átmeneti állapotról beszél a dél-koreai cég

Az SK vállalatcsoport és a magyarországi vezetőség július 12-én azt közleményben reagált a sajtóhírekre a cég zavarairól, amiről azt írták, hogy „félreértés, hogy az iváncsai akkumulátorgyár vészhelyzetben lenne”, sőt, kiemelték, hogy a 2024-es első félévi piaci kapitalizációja 36 százalékkal növekedett. Azt viszont elismerték, hogy az utóbbi időben jelentős visszaesés volt tapasztalható az elektromos autók iránti keresletben, ennek következtében pedig a partnereik megrendelései is lecsökkentek. A nem várt lassulás pedig különleges helyzetet teremtett számukra is.

Gödörben az elektromos autózás

Mint mi is írtunk róla, Kína kivételével gyakorlatilag az egész világban szenved az elektromos átállás, persze mindenhol más-más hangsúlyokkal, egy azonban közös: az olcsó, versenyképes kínai autók által támasztott verseny a termelési oldalon óriási hívását jelent különösen az európai gyártóknak. A keresleti oldal pedig az állami támogatások hiányát szenvedi meg, ahogy az Németországban is látható, ahol tavaly decemberben, miután megszüntették az elektromos autók állami támogatását, azonnal lejtmenetbe kapcsolt a teljes iparág, az e-autóeladások még májusban is 30 százalékos mínuszban voltak. Ha a tengerentúlra nézünk, ott sincs minden rendben, a Tesla jelenleg legnagyobb válságát éli. A gondok leképeződtek a részvényárfolyam alakulásában is, amely az év eleje óta több mint negyedével esett vissza.

Már a héten elindulnak a minimálbér-tárgyalások – van ok a nagy sietségre

Minden korábbinál hamarabb, már a nyár közepén, most csütörtökön elkezdődnek az idei minimálbér-tárgyalások – erről beszélt a Világgazdaság podcastsorozata, a Bruttó legújabb adásában Mészáros Melinda, aki szerint jövőre is legalább 10 százalékkal kell emelni a minimálbért. A Liga Szakszervezetek vezetője a két problémás gyárról beszélve tisztázta, hogy a dunaújvárosi vasműben a dolgozók fizetése mindössze egy napot csúszott, az iváncsai akkumulátorgyár pedig újra toboroz, 200 magyar munkavállalót kíván felvenni azok után, hogy kirúgta az összes vendégmunkást.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.