BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A kamatplafon megszüntetése átírhatja a lakáshitel-felvevők terveit

Július elsejétől jelentős változások jönnek a pénzintézeteknél is. A lakáshitelt felvevőket is érinti a kamatplafon megszűnése.

Július 1-jével több területen is jelentősen megváltozik az életünk Magyarországon. Ezek közé tartozik az is, hogy véget ért az önkéntes kamatplafon időszaka. Ezzel egyidejűleg az OTP Bank a kevésbé hitelképes ügyfelei számára a korábbi plafonérték fölé emelte lakáshitelének kamatát. A Bankmonitor szakértői úgy látják, hogy ez a közeljövőben kisebb lavinát indíthat el, vagyis az igénylők a jelenleginél magasabb költséggel juthatnak majd lakáshitelhez.

20160711_2036_SZM
lakáshitel, bank, kamatplafon
A lakáshitelt felvevőket is érinti a kamatplafon megszűnése / Fotó: Szabó Miklós

A bank a hónap első napjától 6,99 százalékról 7,99 százalékra emelte a standard lakáshitelének kamatát, ami alól kizárólag az 1×1 lakáshitel kivétel a maga 7,74 százalékos kamatával. Az OTP szerint a változást főleg a piaci kamatszintek emelkedése indokolta (egyszerűen megfogalmazva: a liszt drágulása miatt emelkedett a kenyér ára). A pénzintézet azonban hozzátette, hogy a legjobb hitelminősítéssel rendelkező ügyfelek számára az OTP lakáshitelkamatai nem változnak július 1-jétől. Ráadásul azoknak az ügyfeleknek, akiknek már folyamatban volt a hiteligénylésük, nem fog változást jelenteni az OTP aktuális kamatemelése.

A Bankmonitor összegyűjtötte, hogy hétfőn délelőtt a többi magyarországi nagybanknál hogyan alakult a hitelajánlat. A délelőtt 11 órai állapotok szerint:

  • az MBH Bank még nem közölte az aktuális kamatokat (ilyenkor automatikusan érvényben marad a korábban bejelentett kamatszint),
  • az Erste változatlanul hagyta a kamatokat,
  • a K&H változatlanul hagyta a kamatokat,
  • az UniCredit még nem közölte az aktuális kamatokat,
  • a CIB változatlanul hagyta a klasszikus lakáshitel kamatait, azonban a szabadfelhasználású jelzáloghitel felújítási kedvezményes módozatánál megemelte a kamatot,
  • a Raiffeisen pedig változatlanul hagyta a kamatokat.

A szakértők várakozásai szerint a bankok egy része 2-3 héten belül követni fogja az OTP-t egy mérsékelt 0,2-0,3 százalékos kamatemeléssel. A folyamatban lévő hiteligényléseket azonban ezek a módosítások nem fogják befolyásolni. Azok az ügyfelek, akik még nem indították el az igénylését, az előminősítésen keresztül a jelenlegi szinten rögzíthetik a kamatot az egyes bankoknál.

Fotó: Bankmonitor

A Bankmonitor nem számít a lakáshitel-felvételi kedv letörésére. A kamatplafon vége ugyanis elsősorban az árazási sáv (legrosszabb és legjobb ügyfelek számára érvényesülő kamatok különbsége) szélességét fogja megnövelni. Ennek pozitív hatása is lehet, mivel a magasabb kockázatú ügyfelek üzleti szempontból magasabb kamatszint mellett finanszírozhatók.

A banki kamatajánlatok sávjának kiszélesedése azzal is járhat, hogy a lakáshitel-igénylőknek még alaposabban át kell tanulmányozniuk az egyes pénzintézetek ajánlatát. Egy tízmillió forint összegű lakáshitelre a legjobb és a legrosszabb banki ajánlat közötti különbség a teljes visszafizetés vonatkozásában elérheti a kétmillió forintot is, és ez a differencia várhatóan tovább fog növekedni.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.