BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Pótfelvételi: mentőöv a sikertelenül felvételizőknek

Múlt hét közepén kihirdették a felvételi ponthatárokat. Akadt olyan is, akit a megjelölt helyek egyikére sem vettek fel, nekik jelenthet segítséget a pótfelvételi, amelyre augusztus 7-ig várják a jelentkezéseket. Ki jelentkezhet és hogyan? – összegyűjtöttük.

Elindult kedden a pótfelvételi eljárás, idén is több mint nyolcezer állami ösztöndíjas helyet hirdettek meg az intézmények – tájékoztatott az Oktatási Hivatal. A közlemény szerint állami ösztöndíjas képzések érhetők el a többi között pedagógus, műszaki, természettudományi, informatikai és orvos-egészségtudományi képzési területeken.

pótfelvételi
Több ezren bejuthatnak még a pótfelvételi eljárás keretében / Fotó: Móricz-Sabján Simon / Világgazdaság (archív)

Milyen helyekre adható be pótfelvételi?   

Idén 48 egyetem és főiskola hirdet mind a 15 képzési területen önköltséges finanszírozási formában képzéseket: csaknem négyszáz képzésre vonatkozóan majdnem ötezer meghirdetés közül lehet választani. Állami ösztöndíjas képzésekre is lehet jelentkezni: 32 egyetemen és főiskolán nyílik lehetőség agrár, hitéleti, informatika, műszaki, orvos- és egészségtudomány, pedagógusképzés, sporttudomány és természettudomány képzési területek bizonyos szakjaira benyújtani a jelentkezést.

Mit lehet tudni a pótfelvételiről?

  • Csak azok jelentkezhetnek, akiket a normál felvételi folyamatban egyetlen általuk megjelölt képzésre sem vettek fel, vagy idén egyáltalán nem is jelentkeztek felsőoktatásba.
  • A pótfelvételin már csak egyetlen intézmény egyetlen képzése jelölhető meg, ugyanazon jelentkezési hely mindkét finanszírozási formája egy jelentkezési helynek számít.
  • A pótfelvételi ponthatár nem lehet alacsonyabb, mint az ugyanarra a képzésre júliusban kihirdetett felvételi ponthatár, azok jelentkezhetnek, akik az idei általános felvételi eljárásban nem jelentkeztek, vagy nem sikerült a felvételijük. 
  • Érdemes figyelni a Felvi.hu-t, hogy mely intézmény milyen szakot hirdet meg a pótfelvételi eljárásban, mert nem biztos, hogy minden szakra lehet jelentkezni.
  • Nem árt tisztában lenni a felvételi eljárás szabályaival.
  • A Sárospataki Református Teológiai Akadémia (SRTA) 2024. február 1-jétől Sárospataki Református Hittudományi Egyetem (SRHE) néven működik tovább. A pótfelvételi eljárásban így az SRHE meghirdetései alatt található információ arról, hogy az adott képzést milyen feltételekkel hirdette az SRTA az általános felvételi eljárásban.

Hogyan kell jelentkezni, és mikor derül ki, hogy sikerült-e a pótfelvételi?

A pótfelvételi eljárásban az általános eljárásnak megfelelően 

elektronikusan, a www.felvi.hu felületen lehet benyújtani a jelentkezést augusztus 7-én éjfélig. A pótfelvételiről a döntés augusztus 29-én várható. 

Jelentkezni – július 30-tól – kizárólag az E-felvételi rendszerében lehet, ügyfélkapus azonosítás után.

Jó tudni, hogy a jelentkezési űrlapok kitöltésével egy időben, augusztus 7-én éjfélig le is kell zárni, azaz hitelesíteni kell a jelentkezést. A jelentkezéshez és a pontszámításhoz szükséges, valamint az intézmények által kért dokumentumokat a jelentkezési kérelemmel egyidejűleg kell feltölteni. Ha a felsőoktatási intézmények alkalmassági, gyakorlati vagy – elsősorban mesterképzésekben – felvételi vizsgát írnak elő, azt a pótfelvételi hirdetményben jelzik, és közlik annak időpontját is. Az idő rövidsége miatt a vizsgára külön behívó levelet általában nem küldenek.

Milyen ponthatárokra számíthatnak a pótfelvételinél?

A pótfelvételi ponthatárainak megállapítása várhatóan augusztus 29-én lesz, ekkor dől el, ki kerül be az általa megjelölt képzésre. A felvettek a felvételi határozatot, a beiratkozással kapcsolatos tudnivalókat a felsőoktatási intézménytől kapják meg 2024. szeptemberének első napjaiban.

Akiknek tehát a hagyományos felvételi eljárásban nem sikerült bejutnia a megjelölt felsőoktatási intézménybe, július 30. és augusztus 7. között, a pótfelvételi eljárás keretében jelentkezhet máshová. „Tavaly is mintegy 5 ezer hallgatót vettek fel ennek keretében, van tehát még további lehetőség – jelezte korábban Varga-Bajusz Veronika, a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára. – Egyre többen ismerik fel – tette hozzá –, hogy megéri diplomát szerezni, amit az is mutat, hogy mostanra megduplázódott a 30 év feletti jelentkezők száma, hiszen látják, hogy diplomával könnyebb elhelyezkedni, és ebben az esetben másfélszeres a bérszorzó is.”

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.