BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Spar

Zöld kezdeményezés a Spartól, jó tanácsokat is ad az üzlet

Az egyik legnagyobb áruházlánc is csatlakozott a műanyagmentes júliushoz, és erre biztatja vásárlóit is. A Spar Magyarországnál az egész júliust felölelő szemléletformáló kezdeményezés célja a műanyaghulladék-csökkentés fontosságának tudatosítása.

A hulladékgazdálkodás területén nagy kihívást jelentenek napjainkban a háztartásokban képződő műanyag hulladékok – közölte a Spar.

Spar
Folytatja az akciózást a Spar / Fotó: Spar

Ezért hazánk egyik kiemelkedő kiskereskedelmi lánca a hónap első napjától elindította a Műanyagmentes július kampányát, amely az üzletlánc honlapja mellett áruházi plakátokon, közösségi médiafelületeken, szórólapokon, valamint a MySPAR applikációban zajlik júliusban.

Ennek keretében a Spar több millió vásárlója mellett a vállalat 14 ezer munkatársát is igyekszik megszólítani olyan hasznos, fenntarthatóságot ösztönző üzenetekkel, amelyek révén munkahelyükön és otthonukban is csökkenteni tudják a keletkező műanyag hulladékon túl, a felhasznált papír és víz mennyiségét. A vállalat a munkatársaiknak biodiverzitással és fenntarthatósággal kapcsolatos előadásokat is szervez, amelyeket visszanézhetővé tesz számukra. 

Mi is sokat tehetünk a környezetünkért

A mindennapi fogyasztói szokásaink átgondolásával, jól tervezett bevásárlással, valamint környezetbarát termékek vásárlásával és használatával mi magunk is sokat tehetünk a konyhánkban, háztartásunkban a minél kevesebb hulladéktermelés érdekében. 

Például egy nyári kerti parti szervezésénél sokat tehetünk a környezetünkért, ha nem használunk műanyag tányérokat és evőeszközöket, szívószálakat. 

Ehhez hasonló hasznos tippeket találhatunk hazánk kiemelkedő kiskereskedelmi láncának platformján is, ahol július 4–11. között nyereményjáték is várja az érdeklődőket: 10 darab 20 ezer forint nyereménykártyát sorsolnak majd ki a játékosok között. 

Ne dobjuk el, váltsuk vissza a Sparban

A kampány részeként a Spar felhívja a figyelmet az új országos visszaváltási rendszerre, amelynek keretében visszaválthatjuk a Magyarországon forgalomba kerülő betétdíjas

  • fém,
  • műanyag
  • és üveg

italcsomagolásokat maximum 3 literes kiszerelésig. Plusz egy tippet is ad az áruházlánc közleménye: az eldobható palack helyett használjunk inkább saját kulacsot.

Újrahasználható zöldség-gyümölcs tasak olcsón

A gyümölcsfogyasztással nemcsak az egészségünkért teszünk, de az ökológiai lábnyomunkat is csökkentjük például azáltal, hogy nem használunk műanyag csomagolóanyagot. Válasszuk az üzletekben is a lédig, azaz ömlesztett termékeket!

A Spar mindezek mellett most 99 forintos áron kínálja az újrahasználható, könnyen tisztítható zöldség-gyümölcs tasak csomagot, amelyek rendszeres használatával mi magunk is hozzájárulunk a nehezen lebomló műanyag hulladék mennyiségének mérsékléséhez. 

Ezen kívül az újrahasználható pékség zsákokat ugyancsak használhatjuk akár zöldségek, gyümölcsök vásárlására is. A műanyag reklámtáskák használata helyett pedig válasszunk újrahasznosított, többször használatos bevásárlótáskákat – javasolta a lánc.

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.