BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Los,Angeles,,California,,Usa,-,25,June,2019:,Illustrative,Editorial

Emelkedtek a bírságok: árbevételük 15 százalékát kockáztatják a jogsértő vállalkozások

Miután tavaly már a kiszabható maximális bírságösszeg az árbevétel 10 százalékról 13 százalékra emelkedett, augusztus elsejétől ismét emelés történt. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) felhívta a figyelmet, hogy súlyosabb jogsértés esetén egy vállalkozás akár az előző évi nettó árbevétele 15 százalékával is felelhet.

Még magasabb bírságösszeget szabhat ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2024. augusztus 1-jétől a jogsértő vállalkozásokra. A GVH elsődleges célja nem a bírságolás, ugyanakkor a lehetséges pénzbeli szankció emelkedése komoly visszatartó erővel bír – jelezte a versenyhivatal.

bírságösszeg
Tovább nőtt a jogsértő cégekre kiszabott bírságösszeg / Fotó: Shutterstock

Az idei bírságösszeg már augusztusban elérte a tavalyi mértéket

A versenyhivatal arról tájékoztatott, hogy 

az elmúlt évben több mint 2,2 milliárd forint bírságot szabott ki a GVH Versenytanácsa, összesen 97 vállalkozásra, a kiszabott versenyfelügyeleti bírságok összege idén pedig már augusztusban meghaladta a 2 milliárd forintot.

A konkrét bírságösszeget a GVH Versenytanácsa a versenytörvény, illetve a hatóság által kiadott bírságközlemények adta mérlegelési keretek között kalkulálja, az adott ügy valamennyi körülményére figyelemmel. A maximálisan kiszabható bírságot az érintett vállalkozás – akár cégcsoportszintű – előző évi nettó árbevétele határozza meg.

Tavaly is emelkedett a bírság mértéke

A jogsértésekkel kapcsolatos visszatartó erő növelése érdekében legutóbb 2023. szeptember 1-jén emelkedett a cégekkel szemben kiszabható maximális bírságösszeg az előző évi nettó árbevétel 10 százalékáról 13 százalékára.

A GVH Versenytanácsa azóta több ügyben is kiszabott bírságot, melyek közül három ügyben már a magasabb, 13%-os maximális bírságplafont alkalmazta. Az így kiszabott bírságok összege megközelítette a 700 millió forintot. 

Egy illegális e-cigaretta forgalmazó cégre, valamint egy online lámpakereskedő-áruházra tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok miatt szabott ki a GVH maximális bírságot. A harmadik ügyben, egy utóvizsgálatban a Booking.com globális online szálláshelyfoglalási platformot működtető vállalkozásra pedig – az utóvizsgálatokat tekintve – rekordösszegű bírságot rótt ki a GVH, mert a cég nem teljesítette maradéktalanul a hatóság által korábban előírt kötelezettségeit.

Tovább nőtt a büntetés

Augusztus 1-jétől 13-ról immár 15 százalékra ismét emelkedett az egyes ügyekben kiszabható maximális bírság. 

Ez azt jelenti, hogy egy vállalkozás akár az előző évi nettó árbevétele 15 százalékával is felelhet egy súlyosabb jogsértés esetén.

A Gazdasági Versenyhivatalnak nem elsődleges célja a bírságolás, a nemzeti versenyhatóság ezért számos együttműködési lehetőséget kínál a vállalkozások számára, aktív együttműködéssel az eljárások során is mérsékelhető a bírságösszeg. Mindemellett a GVH tájékoztató anyagokkal, így például a fogyasztóvédelmi törvény változásairól, fenntarthatósági állításokkal kapcsolatban is segíti a vállalkozásokat, hogy megelőzhető legyen egy-egy jogsértő magatartás. A GVH célja a fogyasztók hatékony védelme és a jogkövetésre törekvő vállalkozások aktív támogatása.

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.