BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Katasztrófaturisták nehezítik az árvízi védekezést - közel a tetőzéshez a Duna Nagybajcsnál

Tetőzéshez közeli szinten van a Duna Nagybajcsnál, várhatóan holnap, azaz pénteken reggel Komáromnál, este pedig Esztergomban lesz tetőzés. A legfrissebb adatok alapján a Duna a hazai szakaszon szinte mindenütt a III. fok szintjét meghaladóan tetőzik majd, Budapesten ez előreláthatólag szombaton várható, szintén a III. fok feletti vízállással.

Közleményünk megjelenésekor tetőzésközeli szinten van a Duna Nagybajcsnál, vonul lefelé az árhullám az országban, minden érintett területen folyik a védekezés – írta az Országos Vízügyi Főigazgatóság szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.

árvíz
Katasztrófaturisták helyett az árvízi védekezésben részt vevőknek van helye a töltéseken / Fotó: Vémi Zoltán / Világgazdaság

A lakosságot továbbra is kérik, hogy a munkálatokat ne hátráltassa fotózással, nézelődéssel a töltéseken és azok környékén, a gátak állapotának védelmében ne menjenek azokra fotózni és nézelődni, kerüljék a „katasztrófaturista”-viselkedést – írja felhívásában a hatóság.

Jó hírek is vannak 

A ciklon távozása után az elmúlt 24–36 órában már sehol sem volt említésre méltó csapadék a vízgyűjtőkön, 

a tetőzést követően lassú apadás zajlik már a felsőbb szakaszokon.

Ez egyben azt is jelenti, hogy az árhullám, amelyet a korábbi rendkívüli esőmennyiség indított el, egyre halad lefelé a vízfolyásokon. 

A legfrissebb adatok alapján a Duna a hazai szakaszon szinte mindenütt a III. fok szintjét meghaladóan tetőzik majd, Budapesten ez előreláthatólag szombaton várható, szintén a III. fok feletti vízállással. 

Az árhullám vonulásával napról napra máshol, egyre lejjebb lévő folyószakaszokon tetőzik a Duna, egészen addig, amíg az árvíz el nem hagyja az országot. 

Utakat kellett lezárni a katasztrófaturisták miatt Győr-Moson-Sopron vármegyében

Katasztrófaturisták kedvelt célpontja lett a Rába partján fekvő kistelepülés, Mérges. A Győr-Moson-Sopron vármegyei községbe érkezők a Rába-híd lábánál összegyűlt uszadékhalmot akarják megnézni, a látogatók miatt már több utat is le kellett zárni.

A legutolsó előrejelzés szerint

  • ma napközben Nagybajcsnál, 
  • várhatóan holnap (pénteken) reggel Komáromnál, 
  • este pedig Esztergomban lesz tetőzés.

A Rábán Árpásig fokozat alatti, míg Győrött a III. fokozatnál magasabb tetőzésre lehet számítani. 

A Lajta Mosonmagyaróvárnál feltehetőleg pénteken a nap első felében éri el a tetőzést, a valaha mért legmagasabb értéket megközelítő vízállással.

A Szigetközben még mindig 24 órás figyelőszolgálatot látnak el, és erre készülnek a Dunakanyarban is. 

Az országban 

41 település, valamint a főváros hét szakaszon – köztük a kihívást jelentő Margit-szigeten – önállóan védekezik,

 de a vízügyes szakemberek műszaki irányítóként ott is jelen vannak. 

A déli országrészben, így például Bátán, illetve Dunaszekcsőn a védművek kiépítésével, illetve erősítésével várják az árhullám érkezését. 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.