BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Küszöbön az újabb bérrobbanás Magyarországon: kiszámoltuk, hogy mekkora lesz a nettó fizetés 2025-ben

Megközelítheti a félmillió forintot a nettó átlagfizetés Magyarországon 2025-ben, ehhez pedig még a jelenleginél kisebb bérdinamika is elegendő. A minimálbér ugyanis nagy eséllyel jövőre tíz százaléknál nagyobb mértékben emelkedhet, ami garantálja, hogy továbbra is erőteljes legyen a hazai bérkiáramlás.

Továbbra is erőteljes lehet a bérkiáramlás a magyar gazdaságban, a fizetések két számjegyű növekedésének ugyanis erős támaszt adhat a várható minimálbér-emelés. Mint korábban több ízben beszámoltunk róla , a 2016-os megállapodás mintájára a vállalkozók és a szakszervezetek között újabb többéves bérmegállapodás van kilátásban, ami a következő időszak bérdinamikáját nagyban meghatározhatja. Bár a szociális partnerek a tárgyalások ezen szakaszában sohasem szeretnek konkrét összegekről és arányokról beszélni, főleg most, amikor rendszerszinten változtatások várhatók, szinte borítékolható, hogy az idei 15 százalék után 2025-ben is 10 százalék fölött emelkedik a hazai minimálbér. 

A garantált bérminimum emelése már egy nehezebb kérdés, hiszen jóval több több munkavállalót és céget érint, mindenesetre a két bérelem várhatóan továbbra is maga előtt tolhatja a teljes bérskálát, közel 2 millió munkavállaló keresetére közvetlenül hatással van. Ez az elmúlt években is rendre két számjegyű átlagkereset-növekedést eredményezett, amire a jelenlegi tendenciák alapján komoly esély mutatkozik.

Csökkenhet a bérdinamika, de még így is gyors maradhat

A legutóbb 13,3 százalékkal nőttek a bruttó átlagkeresetek, ami ugyan az idei év legalacsonyabb értéke, de így is felülmúlt minden korábbi várakozást. Tavaly év végén a kormány, a jegybank és az elemzők is egy számjegyű bérnövekedési ütemet jósoltak, ehhez képest okozott meglepetést a májusban majdnem 15 százalékos dérdinamika. Ez biztosan sokáig nem tartható fenn, erről maga Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter is többször beszélt, jelenleg még mindig 9 százalékkal nőnek reálbérek, ami hosszabb távon a gazdaság számára nem egészséges. Ezért nagyobb realitása van egy 9–10 százalék közötti ütemnek.

fizetések
Küszöbön az újabb bérrobbanás Magyarországon – kiszámoltuk, hogy mekkora lehet a fizetése jövőre / Fotó:  Lang Róbert 

Rögtön hozzátesszük, nagyon nehéz pontos becslést adni a várható dinamikáról, hiszen éven belül is óriási kilengéseket tapasztalni: míg például az év első két hónapjában még nem látható megugrás, általában a piaci szférában csak márciusban történik meg a béremelés, amelyet a tavaszi hónapokban sokszor megfejelnek bizonyos szektorokban különböző bónuszokkal. A nyáron némileg lassul a bérkiáramlás, hogy aztán az év utolsó két hónapjában az év végi jutalmak tornázzák fel a hazai kereseteket.

Itt lehet a félmilliós nettó átlagfizetés

Az elmúlt évek statisztikái alapján ezzel együtt megállapítható, az éves bruttó átlagkereset legtöbbször a márciusi fizetések körül szokott alakulni, így ha ezt vesszük bázisul, akkor jövőre a 658 ezer forintos bruttó áltagkeresethez képest egy 9 százalékos emelés esetén is

717 ezer forint lenne a bruttó átlagkereset, aminek a nettója 476 ezer forintra emelkedne a mostani 427 ezerről, ezzel tehát megközelítené a félmillió forintot a nettó átlagfizetés Magyarországon.

A képlet azonban nem ilyen egyszerű, a kormány a tervei szerint 2025-ben megemeli a családi adókedvemény összegét, ami a gyermekes családok esetében magasabb nettó fizetést eredményez, így tehát a nettó fizetéseknél is nagyobb felfutást láthatnánk, mint a bruttó béreknél. 

Ráadásul a bérkiáramlást a közszféra emelései is megtámogathatják, január elsejével ugyanis tovább emelkedik a pedagógusok fizetése, akiknek átlagosan 21 százalékkal nőhet a keresetük. Mivel óriási körről, mintegy 140 ezer főről van szó, tehát az ő fizetésemelésük jókorát dobhat a bérdinamikán.

A mediánbér közel 400 ezer forintra emelkedhet

Persze szó sincs arról, hogy mindenki ennyit fog keresni, hiszen csak átlagról van szó, így érdemes a mediánt is megnézni. A bruttó mediánbér legutóbb 518 800 forint volt, 

tízszázalékos növekedés esetén 570 ezer forint nettója 379 ezer forint lenne, tehát a munkavállalók egyik fele ennél kevesebbet vihetne haza, másik fele ennél többet.

Ehhez fontos hozzátenni, hogy idén is már a mediánbérek pár százalékponttal jobban emelkedtek az átlagkeresetnél, tehát az alsó kereseti sávokban erőteljesebb bérkiáramlás volt megfigyelhető az elmúlt időszakban.

Jöhet 2027-től az ágazati tarifarendszer

Korábban írtunk arról, hogy alapjaiban változhat meg idén a hazai minimálbér-emelések rendszere. Ha sikerül meggyőzni a még leginkább kételkedő szervezeteket, akkor 2027. január elsejével lényegében megszűnne a garantált bérminimum, helyét pedig az ágazati tarifarendszerek váltanák fel. Ezzel kapcsolatban mindkét oldalnak megvannak a saját feltételei, de a formálódó megállapodás alapján nagyon nagy esély van arra, hogy erről még most szeptemberben megegyeznek a felek. Csak ezt követően fognak konkrét számokról egyeztetni.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.