BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Munkáshitel: végzettség nélküli fiatalokat is támogat a kormány – íme mire lehet majd költeni az új kedvezményes kölcsönt

Legkésőbb jövő év elejétől azok a fiatalok is támogatott hitelhez jutnak, akik számára nem elérhető a diákhitel, hiszen már 17-18 éves koruk óta dolgoznak. A munkáshitel felvételéhez nem lesz szükség arra, hogy szakmunkás végzettséggel rendelkezzenek a fiatalok. A kölcsön a szakemberek önállósodását segíthetné, továbbá a vállalkozásuk elindításához is hozzájárulhatna.

A kormány legkésőbb jövőre munkáshitelt vezet be – közölte Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón. Kiket érint ez az új konstrukció, és mire is használható fel a kölcsön? – járta körül a Világgazdaság. 

munkáshitel
A munkáshitelt azok igényelhetik, akik nem rendelkeznek szakmunkás végzettséggel / Fotó: Shutterstock

A csütörtöki kormányinfón elhangzott, hogy a következő kormányülések valamelyikén, de legkésőbb október végéig döntés születik arról, hogy

legkésőbb jövő év január 1-jétől szakmunkáshitelt vezet be a kormány. A kedvezményes kölcsönt azok vehetik majd igénybe, akik már 17-18 éves koruktól dolgoznak, és nem jogosultak a diákhitelre. 

Az ötletgazda az iparkamara

Június végén elsőként Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke beszélt a Világgazdaságnak egy olyan hitelprogram létrehozásáról, amely bizonyos életkor alatti, végzett szakmunkásoknak nyújtana szabad felhasználású hitelt, hogy meg tudják teremteni a legmegfelelőbb életkörülményt maguknak, illetve el tudják indítani a vállalkozásukat. Parragh ezt azzal indokolta: nem engedheti meg egy ország magának, hogy az ifjúság színe-java külföldön kezdje a pályáját.

Augusztus végén Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a Tranzit Fesztiválon még arról beszélt, hogy a kormány vizsgálja egy szakmunkáshitel elindításának lehetőségét a diákhitel mintájára. A miniszter akkor jelezte, hogy kormánydöntés még nincs az ügyben, de a tervek készülnek.

Az oktatási tárca az új lehetőségről

A napokban a szakképzésről szóló beszélgetésben az oktatási tárca is megemlítette a formálódó új programot. Varga-Bajusz Veronika arról beszélt, hogy a kormány célja egy olyan támogatott hitelkonstrukció bevezetése, amely segítséget nyújt a szakmát szerzett fiatalok élet- és pályakezdéséhez

A várhatóan több millió forintos szabad felhasználású kölcsön 

  • lehetővé teheti a fiatal szakemberek önállósodását, 
  • a mobilitásukhoz szükséges jármű megvásárlását, 
  • lakóhelyük biztosítását, 
  • egyéb eszközök vásárlását, 
  • segíthet lakhatásuk megoldásában, 
  • valamint támogatást nyújt családalapítás esetén.

Szélesebb kört érintene

A csütörtöki kormányinfón tett bejelentésből az derült ki, hogy a korábbi tervekkel szemben a kormány egy szélesebb körre szeretné kiterjeszteni a kedvezményes hitel lehetőségét. 

A kormány tárgyalt a szakmunkáshitelről, és úgy döntött, hogy helyette egy olyan munkáshitelt szeretne bevezetni, amely nem csak szakmunkások számára érhető el. A cél, hogy egyszerűen, gyorsan juthassanak kedvezményes hitelhez azok, akik már 17-18 éves koruktól dolgoznak, és akiknek éppen ezért a diákhitel nem áll rendelkezésre 

– fogalmazott Gulyás Gergely. Arról is beszámolt, hogy a hitel részleteit Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter dolgozza majd ki, és legkésőbb 2025. január elsejével bevezeti a kormány.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.