BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nagy Márton: támogatná a kormány a balatoni hét végi nyitvatartást

Támogatni készül a kormány a hét végén is nyitva tartó balatoni vendéglátósokat, mert a szezont első lépésben az őszi, téli hétvégékkel lehet meghosszabbítani – jelentette ki Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a magyar turizmus rekorderedményeiről tartott sajtótájékoztatón. Turisztikai konjunktúra van, Budapest repülőtere Róma után a második legnagyobb utasforgalom-növekedést érte el. A korábbi helyzet is javult, a HungaroControl átszervezésével a késések rendeződtek, ez a probléma a múlté.

„Nem mindennapi eredményekről tudok beszámolni, kilőtt a magyar turizmus” – mondta Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter keddi budapesti sajtótájékoztatóján, amelyen az ágazat rekordjait, a minden várakozást felülmúló főszezon számait ismertette.

20240904_illusztracio_009_VZ
Kilőtt a magyar turizmus, a budapesti repülőtér forgalma a Róma utáni legnagyobb növekedést érte el / Fotó: Vémi Zoltán / Világgazdaság

Soha nem nyaralt ennyi honfitársunk az országhatáron belül, és soha nem látogatott ennyi nemzetközi turista Magyarországra – fogalmazott a tárcavezető. Hozzátette, hogy a nyári szezonban keletkezik az éves vendégéjszaka-forgalom 41 százaléka, az idei pedig egy új csúcsokat beállító főszezon volt. 

Nagy Márton kiemelte, hogy

  • 2024 júniusáig a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák átlagos európai növekedését Magyarország utcahosszal, 150 százalékkal előzte az Eurostat adatai szerint.
  • A  három nyári hónap alatt Magyarország szálláshelyei közel 370 milliárd forint bevételre tettek szert, 11 százalékkal, infláció feletti mértékben túlszárnyalva a tavaly nyári eredményt.
  • A vendéglátóhelyek bevétele a nyári hónapok során a tavalyi évhez képest 10 százalékot növekedett.
  • A külföldivendég-szám Magyarországon 19 százalékkal, Ausztriában 5 százalékkal, Horvátországban 4 százalékkal volt magasabb az év első hat hónapjában.

Mi hova mentünk?

Nemcsak belföldön költöttek sok pénzt a magyarok, de külföldön is, ahová idén többen utaztak, ezt mutatja, hogy erőteljesen nőtt a charterjáratok száma. Horvátország a legkedveltebb a magyar turisták körében, idén 10 százalékkal többen, illetve hosszabban időztek ott.

A toplistás magyar célpontok között van még

  • Olaszország, 
  • Spanyolország,
  • Portugália,
  • és kiugróan nőtt idén a labdarúgó-Eb miatt a Németországba irányuló magyar turistaforgalom és az ottani költés, valamint
  • Franciaország is az olimpia miatt.

Kik jöttek hozzánk?

A budapesti repülőtér forgalma idén 16,3 százalékkal nőtt éves alapon, ami Róma után a második legnagyobb mértékű növekedés Európában, ezáltal augusztusig Ferihegy elérte a 11,5 milliós utasszámot.

Várhatóan 17,5 milliós utasforgalommal zárul a 2024-es év, ami több mint egymillióval magasabb a csúcsnak számító 2019-es évhez képest a tárcavezető tájékoztatása szerint. A nemzetgazdasági miniszter kitért az áruforgalmi adatokra is, ahol 50 százalékos az emelkedés, év végére elérik a 270 millió tonna cargoforgalmat, ami a magyarországi kereskedelemhez és e-kereskedelemhez kapcsolódik.

A reptér jól teljesített, a kezdeti problémák már a múlté, a HungaroControl átalakításával rendeződött a repülőtér forgalma a késések tekintetében. 

Az Egyesült Királyságból érkeznek a legtöbben, de már ott van az élbolyban Olaszország is hasonló volumennel, és kiemelkedő Németország, Spanyolország és Svájc irányából is a beutazó forgalom bővülése. Az utóbbi három országból volt 2024-ben a legnagyobb ugrás. 

NAGY Márton
Budapest, 2024. szeptember 17.Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter előadást tart a Portfolio Finance 2024 konferencián a budapesti Radisson Blu Béke Hotelben 2024. szeptember 17-én.MTI/Kovács Tamás
Nagy Márton szerint konjunktúra van a turizmusban / Fotó: Kovács Tamás / MTI

Érdemes új hoteleket nyitni Magyarországon, és még Budapesten is – mondta Nagy Márton, hozzátéve, hogy 

már nem az ötcsillagos, hanem a három-négy csillagos kategóriában van igazán tere a kapacitás fejlesztésének,

a budapesti hotelek átlagos kihasználtsága 76 százalék, ami kiemelkedő. Budapest Európa egyik legkeresettebb desztinációja.

Nagy Márton: az Airbnb lakhatási és nem turisztikai kérdés – hamarosan dönt e kérdésben is a kormány

A kormány az Airbnb-szabályozás kérdésében a Fidesz budapesti elnöke, Szentkirályi Alexandra javaslatára vár, aki már korábban bejelentette, hogy a terézvárosi eredményhez hasonlót szorgalmaz országosan is. Erről Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter beszélt a magyar turizmus évértékelő sajtótájékoztatóján kedden Budapesten.

A központi költségvetés bevételeinek is több mint 10 százalékát a turizmushoz kapcsolódó fogyasztás és foglalkoztatás eredményezi. A szektor már most a GDP több mint 12 százalékát adja. 

Nyáron, azaz június–augusztusban országszerte 

minden korábbinál több, közel hétmillió turista érkezett a magyarországi szálláshelyekre, 

9 százalékkal megfejelve a tavalyi, kiemelkedő eredményt.

A vendégéjszakák száma pedig 3 százalékos bővüléssel, 

közel 18 milliós új rekordot állított fel. 

A vendégéjszák eloszlásában és növekedésében látszik, hogy megnyílt a Kelet, jóval erősebb a kínai és újabban a török beutazás is. Nagy Márton emlékeztetett, hogy a kínai turisztikai miniszterrel megállapodást írt alá a turizmus fellendítéséről, vagyis ez csak az ígéretes trend kezdete, további növekedésre van esély. 

Fókuszban a Balaton

A Balatonon 3,4 százalékkal nőtt idén a belföldi és 5,2 százalékkal a külföldi vendégéjszakák száma. Jól debütáltak és népszerűek az új hajók, a kormány gondolkodik az összes balatoni komp lecserélésén, amivel teljessé válhat a balatoni hajóflotta megújulása.

A balatoni szezon meghosszabbítását a kormány is támogatja, de

első lépésben a hétvégéken is nyitva tartó vendéglátóhelyekkel lehet eredményt elérni a miniszter szerint.

A vidéki vendéglátóhelyek már kaptak egymillió forint vissza nem térítendő támogatást, ha pályáztak korszerűsítésre, a főszezonon kívüli nyitvatartás kockázatos, de ilyenkor jön képbe az állam:

tervben van, hogy adnak pénzt a hét végén nyitva tartó helyeknek,

meg kell próbálni közösen kinyújtani a szezont, a kormány készül támogatni az erre vállalkozókat.

A SZÉP-kártyákon még százmilliárd forint parkol, bár a költés 3,2 százalékkal nőtt, a feltöltések is emelkedtek, és mivel sokan utaztak külföldre, egyelőre bőven maradt itthon elkölthető pénz. A hazai éttermeknél értékben 15 százalék, a forgalom volumenében pedig 5 százalék növekedés volt idén az adatok szerint.

Külfölditurista-áradattal robbant be a nyár

Tizenegy százalékkal több külföldi érkezett Magyarországra júliusban, a nyári főszezon első teljes hónapjában, a belföldi vendégek száma viszont fél százalékkal elmaradt a tavaly júliusitól. Összességében 2 százalékkal nőtt a vendégéjszakák száma, a vendégeké pedig 4,1 százalékkal volt több az egy évvel korábbihoz képest. Az első hét hónap mérlege is pozitív, a KSH csütörtöki gyorsjelentése szerint január és július között a turisztikai szálláshelyek 6 százalékkal több bevételt és az előző évit meghaladó belföldi és külföldi vendégéjszaka-számot könyvelhettek el.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.