BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Új autókat villantott a BYD Magyarországon – és elhozta hozzánk a „tankot” is

A Szegedre tartó kínai elektromosautó-gyártó első európai plug-in hibrid modellje, a Seal U DM-i, valamint a hétüléses, teljesen elektromos Tang SUV egy budapesti sajtóbemutatón debütált. A BYD elhozta a Millenáris Parkba a luxuskategóriába tartozó technológiai zászlóshajóját, a YangWang U8-at is, amely nemcsak tankként képes megfordulni, de úszni is tud.

Exkluzív sajtóeseményen mutatta be a hazai újságíróknak két, mostantól Magyarországon is kapható modelljét a Szegeden óriásüzemet építő kínai e-autó-gyártó, a BYD. A Seal U DM-i az első konnektoros hibrid példány az ázsiai vállalat itteni kínálatában, míg a Tang egy hétüléses, villanyos SUV.

BYD, Seal U DM-i, Tang, YangWang U8
A magyar újságírók is kipróbálhatták a BYD új modelljeit / Fotó: Gergely Besenyei

BYD: a Seal U DM-i és a Tang jött, a YangWang U8 győzött

A 23 európai országban eddig 300 márkakereskedéssel jelen lévő Build Your Dreams (BYD) hat tisztán elektromos típust vezetett be ezen a piacon: 

  • az Atto 3-at (kompakt SUV), 
  • a Hant (felső-középkategóriás szedán), 
  • az említett Tangot (felső-középkategóriás SUV), 
  • a Dolphint (kompakt ötajtós), 
  • a Sealt (középkategóriás szedán) és 
  • a Seal U-t (középkategóriás SUV). 

Az, hogy nálunk is jön a Seal U DM-i, nem újdonság, ugyanis eredetileg azokat az országokat célozták meg vele, ahol a töltőhálózat nem eléggé fejlett, illetve a vásárlók olyan közlekedési eszközre vágynak, amely a villanyos hajtás valamennyi előnye mellett – benzinmotorja révén – kiemelkedően hosszú hatótávolságot is kínál, hosszadalmas akkumulátortöltések nélkül. Márpedig mindkét verzió – a Boost és a Design is – tud papíron legalább 870 kilométert kombinálva (a Boost 1000 kilométernél is többet). A WLTP pedig a felszereltségtől függően 80, illetve 70 kilométert. A gyártó szerint 30-ról 80 százalékra már 35 perc alatt feltölthető.

BYD, Seal U DM-i, Tang, YangWang U8
A Seal U DM-i első- és négykerék-meghajtásban is elérhető / Fotó: Gergely Besenyei

Ami pedig a garanciát illeti, az

  • alap 6 év vagy 150 ezer kilométer;
  • az akkumulátorteljesítményre 8 év vagy 200 ezer kilométer,
  • az elektromotorra, motorvezérlőre 8 év vagy 150 ezer kilométer elérhető. 

Az elsőkerék-hajtású Boost-szériában 15 365 000 forintért 18,3 kilowattórás akkumulátort, 1,5 literes szívó benzinmotort, elektromosan állítható vegán bőrüléseket, 15,6 colos forgatható érintőképernyőt, 360 fokos kamerát, Infinity hangrendszert, panoráma-napfénytetőt, head-up kijelzőt (HUD), vezeték nélküli töltőt és V2L funkciót kapunk. A Design verzióért viszont olyan extrák járnak 18 477 500 forintért, mint a saját fejlesztésű 1,5-es turbó hibridmotor, a négykerék-meghajtás, továbbá a két villanymotor a Seal U DM-i esetében. 

A cég Super DM-technológiája mindig az elektromos hajtást helyezi előtérbe a belső égéssel szemben, vagyis ha az aksi teljesen feltöltött, és a vezető EV-üzemmódba kapcsol, a kocsi tisztán elektromosként működik. A töltöttségi szint csökkenésével aztán a hibrid működés kerül előtérbe, azaz a benzinmotor révén nem kell aggódni a hatótávolság miatt. 

BYD, Seal U DM-i, Tang, YangWang U8
A Seal U DM-i alapára 15,37 millió forint / Fotó: Hilbert Péter

A tágas, hétüléses és összkerékhajtású Tang is praktikus és sokoldalú, családcentrikus SUV-ként, prémiumkategóriás felszereltséggel, érzéssel van „eladva”. A hajtásláncában két villanymotor dolgozik együtt az akár 170 kilowatt teljesítményű, egyenáramú gyorstöltés felvételére is képes Blade akkumulátorral, így a hatótávolság az 530 kilométert is elérheti (WLTP vegyes). 

Az orrkialakítás az úgynevezett „sárkányarc” formanyelvének legújabb megtestesülése: történelmi keleti elemeket ötvöz nyugati részletekkel, így alkotva egységes és modern megjelenést – köszönhetően az Alfa Romeo, Audi és Lamborghini egykori német formatervezője, Wolfgang Egger által irányított nemzetközi szakembergárdának. A precizitásra, igényességre való törekvés a belső térben is megjelenik, ahogy a 32 biztonsági és vezetést segítő funkcióban is. A 31 féle színben beállítható hangulatvilágítás remek szórakozást ígér, nappali fényben és sötétben egyaránt.

A Tang esetében a sebesség sem mellékes: a 700 newtonméteres forgatónyomatéki csúcs eredményeként az autó mindössze 4,9 másodperc alatt képes álló helyzetből 100 kilométer per órára gyorsulni.

De az egyik legjobb része talán mégis az, hogy az elektromos családi SUV akár 1500 kilogrammos utánfutót is vontathat.

BYD, Seal U DM-i, Tang, YangWang U8
A Tang hétüléses és teljesen elektromos / Fotó: Gergely Besenyei

Talán nem meglepetés, hogy a 4970 milliméter hosszú, 1955 milliméter széles és 1745 milliméter magas Tang a Seal U felett áll a kínai márka európai kínálatában. Azt ugyanakkor majd a piac dönti el, hogy mit reagál az árára: 

a Flagship-variáns listaára mindenesetre 29 520 000 forint, mely bevezetésként 25 400 000 tulajdonképpen, és ebből akár 4 millió forint is lejöhet a hazai cégeknek az állami támogatások révén. 

Amit még érdemes megemlíteni, az a szintén az alapfelszereléshez tartozó, nagyméretű, elektromos mozgatású árnyékolóval felszerelt, nyitható üveg panorámatető, melyen keresztül a beáramló fény fokozza az utastér tágasságérzetét.

A legnagyobb elismerést azonban a BYD luxuskategóriába tartozó technológiai zászlóshajója, a YangWang U8 zsebelhette be, melyet sikerült a Millenáris Park egyik épületébe becsempésznie a gyártónak. 

BYD, Seal U DM-i, Tang, YangWang U8
Ellopta a show-t a Millenáris Parkban a YangWang U8 / Fotó: Gergely Besenyei

Erről a járműről már a Világgazdaság is többször írt: 

  • 5319 milliméter hosszú, 
  • 2050 milliméter széles, 
  • 1930 milliméter magas, és 
  • mintegy nettó 3,5 tonnás, melyet 
  • 1197 lóerővel láttak el, így nem meglepő, hogy 
  • 3,6 másodperc alatt gyorsul százra, 
  • a végsebességét pedig elektronikusan 200 kilométer per órára szabályozták.

A legismertebb arról a tulajdonságáról, hogy képes tank módjára egy helyben megfordulni, miközben úszni is tud – az előbbit a helyszínen demonstrálták. 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.