BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egyre erősebbek a magyar egyetemek

Egyre erősebbek a magyar egyetemek – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára vasárnap az M1 aktuális csatorna Család 24 című magazinműsorában, amelynek egyik témája a közelmúltban megjelent Times Higher Education (THE) felsőoktatási rangsor volt.

BPM_20240701 (6)
Fotó: Bach Máté

Varga-Bajusz Veronika úgy fogalmazott, a felsőoktatási rangsorok egyrészt megmutatják a nemzetközi versenyben az egyetemek helyét, másrészt azt is mérik, hogy az egyetemi képzés milyen előnyöket jelent a hallgatóknak, az oktatóknak, a gazdaságnak, azaz a teljes társadalomnak.

A műsorban elhangzott, hogy a THE rangsorban a magyar egyetemek idén is kiemelkedő helyet foglalnak el. Emlékeztettek arra, hogy öt évvel ezelőtt hét magyar egyetem szerepelt a listán, idén pedig már tizenegy.

Varga-Bajusz Veronika ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy az egyetemi modellváltás egy versenyképességi program volt. Értékelése szerint beváltotta a hozzá fűzött reményeket, mert az egyetemek tudtak élni a rugalmas működési lehetőséggel. Bizonyították rátermettségüket az új teljesítményfinanszírozási és teljesítménymutatók mentén is – tette hozzá.

A kormány célja, hogy 2030-ra legyen egy olyan egyetem, amely világszinten a top 100-as kategóriába tartozik, és három olyan egyetem, amely Európa top 100-as egyetemei között szerepel – emelte ki az államtitkár. Megjegyezte, hogy a cél elérése érdekében a felsőoktatási intézményekkel együttműködve dolgoznak.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.