BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kinyílnak a különböző zsebek – de miből lesz itt elég pénz a lakásokra?

Minden segít, de generális változás leginkább az olcsó hitelektől, a legfeljebb 5 százalékos lakáshitelkamatok bevezetésétől várható az építőipari szakszövetség szerint, amely arra számít, hogy a nyugdíjpénzek egyötöde jelenik meg pluszforrásként jövőre a lakásfelújítások és lakásépítések piacán, amit a SZÉP-kártya zsebeinek megnyitásával is megtámogatnak.

Építési kedv és igény, sőt építőanyag-kapacitás is van. Az egész lakásügy problémája inkább a finanszírozási nehézségekben rejlik, generális megoldás ezért a legfeljebb 5 százalékos lakáscélú hitelkamatoktól várható – mondta a Világgazdaságnak a magyar építőipar jelenlegi helyzetéről Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke.

lakásfelújítás
Az olcsó hitelektől várják az áttörést a lakásfelújítások piacán / Fotó: Shutterstock

Minden segít – tette hozzá –, az önkéntes nyugdíjpénzek hozzáférhetővé tételétől legalább 100 milliárd forintra, de maximum a megtakarítások egyötödének felhasználására számítanak jövőre.

A nyugdíjmegtakarítások ideiglenesen adómentes felhasználása mellett megnyílik a SZÉP-kártya-keret is: annak 50 százalékát lehet 2025-ben a 21 pontos kormányzati akcióterv szerint lakáscélra költeni.

A SZÉP-kártyás pénzek ugyanakkor várhatóan nem generálnak jelentős keresletet.

Koji szerint inkább kisebb értékű kiegészítő munkákra jut majd a korábbinál több pénz ezáltal. 

Egyelőre nem ismertek a részletek, csak annyit lehet tudni, hogy 92 milliárd forint van a kártyákon jelenleg, de ez a jövő évi feltöltésekkel emelkedik, a turisztikai célú költésekkel viszont csökken, a mozgástér így az 50 százalékos plafon alatt lesz, egyénileg.

Old,,Empty,Kitchen,Room,Before,Renovation,-
Az alapos felújítás számottevően növeli az ingatlanok értékét / Fotó: Shutterstock

Iparági szinten felújításnak azt tekintik, melynek során érdemlegesen hozzányúlnak a lakóingatlanhoz – ehhez viszont tényleges forrást az 5 százalékos kamatplafon, az olcsóbb hitelezés biztosít majd.

A vidéki otthonfelújítási program kapcsán az ÉVOSZ abban bízik, hogy tekintettel a vidéken magasabb korfára, a támogatásokat gyermekvállalástól függetlenül a teljes felnőtt lakosságra kiterjesztik.

A lakásfelújítás értéknövelő beruházás minden életkorban, élethelyzetben, 

és tény, hogy a korszerű ingatlan többet ér, illetve olcsóbban is üzemeltethető – hangsúlyozta az építőipari szakszövetség elnöke. 

Rendkívül fontos lépésnek ígérkezik továbbá

  • az adó- és járulékmentesen adható lakhatási támogatás bevezetése,
  • a kész lakások 5 százalékos értékesítési áfájának meghosszabbítása 2030-ig, és az lehetne
  • az osztott tulajdonú lakhatás is, amikor a bérlőből tulajdonos vagy résztulajdonos lesz.

Ebben a konstrukcióban – melynek szakértők által kell adoptálni a magyarországi viszonyokra – a tulajdonrész arányának emelkedésével párhuzamosan csökken a fizetendő bérleti díj összege – mondta Koji László.

Támogatásokkal és korlátozásokkal élénkülhet jövőre a lakáspiac

A lakáspiacot érintő kormányzati intézkedések közül három olyan pillér emelkedik ki, amely meghatározhatja a 2025-ös lakáspiac trendjeit. Felkerült az asztalra az albérletpiac kérdésköre, ami eddig tabunak számított a hazai lakáspolitika szempontjából.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.