BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Még több hazai cég pályázhat többmilliós támogatásra zöldautók megvásárlásához

A legfontosabb módosításnak köszönhetően az eddigi egy évvel korábbi határidő helyett a 2022 végéig megalapított magyarországi cégek nyújthatnak be pályázatot, miközben a vállalkozók éves bevételének a továbbiakban már nem kell meghaladnia a beszerzési projekt elszámolható költségét.

Bővült a lehetséges résztvevők köre a vállalatok elektromos autó beszerzéseit 30 milliárd forintos keretösszeggel ösztönző programban. Így még több hazai gazdasági társaság igényelhet járművenként 2,8–4 millió forint állami hozzájárulást flottája környezetbarát korszerűsítéséhez – közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) a közösségi oldalán.

Electric Vehicles Charging Station In Warsaw.
Mostanáig mintegy 4 ezer hazai cégtől érkezett be támogatási igény / Fotó: NurPhoto via AFP

A legfontosabb módosításnak köszönhetően az eddigi egy évvel korábbi határidő helyett a 2022 végéig megalapított cégek nyújthatnak be pályázatot, valamint a vállalkozók éves bevételének a továbbiakban nem kell meghaladnia a beszerzési projekt elszámolható költségét. A változtatások révén azok is újra nekifuthatnak a pályázati folyamatnak, akik korábbi támogatási kérelmüket valamilyen okból, akár csak átmenetileg visszavonták. 

Az eredeti felhívás ennek lehetőségét kizárta, most ez a korlátozás is megszűnik. A részvétel megkönnyítésének célja a programra szánt forrásmennyiség még hatékonyabb hasznosítása, a klímabarát közlekedésért tenni kész vállalkozások lehető legszélesebb körének segítése.

A februárban indult pályázaton tisztán elektromos személygépkocsi, kisteherautó és kisbusz beszerzéséhez igényelhető támogatás. A pályázati lehetőség csökkenti a hagyományos hajtású járművek árelőnyét a tisztább és csendesebb zöldautókkal szemben. A környezetkímélő gépkocsik üzemeltetői működtetési-karbantartási költségeket takaríthatnak meg.

Mostanáig mintegy 4 ezer magyarországi cégtől érkezett be támogatási igény összesen több mint 18 milliárd forintra.

A megítélt források meghaladták a 15 milliárd forintot, a leszerződött tételek pedig a 14 milliárd forinthoz közelítenek. A program jövő tavaszig áll nyitva a módosításoknak köszönhetően még több hazai vállalkozás előtt.

Kész az új Mercedes-gyár: ilyet még nem látott Európa – videó

Átadták a Mercedes-Benz akkumulátor-újrahasznosító üzemét a németországi Kuppenheimben. A helyszínre kilátogatott Olaf Scholz is, aki szerint a létesítmény megmutatja, hogy mekkora potenciál rejtőzik az országban, és mennyire kulcsfontosságúak a legújabb technológiák. Hangsúlyozta: a német autógyártóknak nem kell félniük a kínai konkurenciától. 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.