BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mikor fogad vendégeket újra a leégett visegrádi Hotel Silvanus?

Vendégeket idén már biztosan nem fogad, de jövő februárban megkezdi próbaüzemét a márciusban súlyos tűzkárt szenvedett visegrádi Hotel Silvanus, amelynek foglalási rendszerét még karácsony előtt megnyitják – tudta meg a Világgazdaság. A szálloda újjáépítése jó ütemben halad, de a legnagyobb igyekezet mellett is csaknem egy évig tart.

A szálloda újjáépítése jó tempóban halad, a példátlanul hűséges, támogató vendégkör és a kitartó szállodai csapat különleges történetet ír Visegrádon, ahol csaknem napra pontosan fél évvel Miskolctapolca tragédiája előtt csaptak fel a lángok. 

Hotel Silvanus
Sokkal nagyobb károkat okozott a tűz, mint elsőre látszott, most szinte újjáépül a visegrádi Hotel Silvanus / Fotó: Silvanus Wellness és Konferencia Hotel

Tavasszal még reálisnak tűnt, hogy akár már a nyáron megnyithat a szálloda, hiszen 

a teljesen megrongálódott negyedik emelet és a tető bontása egy héttel a tűzeset után el is kezdődött. 

A tulajdonosok mindössze két nappal a lángok eloltása után megbízták a budapesti székhelyű BMP Zrt.-t a munkák elvégzésével – érzékeltette a történések dinamikáját Pintér Róbert, a visegrádi Hotel Silvanus üzemeltetési igazgatója. 

Mint emlékezetes, 2024. március 9-én csaptak fel a lángok a Dunakanyar egyik legnépszerűbb, páratlan panorámájáról híres, közönségkedvenc szállodájában, amelynek 

  • teljes tetőszerkezete, 
  • a negyedik, legfelső emelete és 
  • részben az alatta lévő szint is megsemmisült. 

A tűzeset másnapján megtartott dolgozói gyűlésen született meg a „Talpra állunk” szlogen, ami azóta is a vezetőség és az alkalmazottak legfőbb célkitűzése.

Az első hírek még arról szóltak, hogy az újjáépítés akár már augusztusra részben befejeződhet, de a munkálatok közben kiderült, hogy 

a gépészet és az elektromos hálózat oly mértékben károsodott, ami az időközben novemberre halasztott nyitást is lehetetlenné tette. 

Többmilliárdos kárt kell felszámolni 

A 151 szobás szálloda több milliárd forintos tűzkárt szenvedett. 

Szerencse a szerencsétlenségben, hogy az ingatlan megfelelő biztosítással rendelkezett. 

A biztosító (K&H) folyamatosan, részletekben fizeti az éppen aktuális helyreállítási munkákhoz kapcsolódó számlákat. A kártérítésből jó eséllyel fedezhető lesz a közvetlen tűzkár – mondta az üzemeltetési igazgató. A biztosítótársasággal való egyeztetés rendkívüli precizitást követelő, időigényes folyamat, miközben a kivitelezés tempósan és folyamatosan halad. 

Egyben tudják tartani a csapatot, ami óriási eredmény, és a további sikeres működés záloga / Fotó: Silvanus Wellness és Konferencia Hotel

A helyenként komoly mértékben sérült elektromos és épületgépészeti rendszerek (fűtés, hűtés, szellőzés, vízellátás, szennyvízelvezetés stb.) helyreállítása és az ehhez kapcsolódó engedélyek beszerzése is hosszú időt vesz igénybe.

Nagyobb volt a baj, mint gondolták a tavasszal leégett visegrádi szállodában

Nyár végére tervezték, hogy elkészül a márciusban leégett visegrádi szálloda két szintjének újjáépítése, de a munkálatok közben kiderült, hogy a gépészet és az elektromos hálózat is jobban sérült, mint arra számítottak. Végül mégis elképesztően rövid idő, mindössze nyolc hónap alatt megvalósul az álom, és az igazi közönségkedvenccé vált hotel már novemberben fogadhatja az első vendégeket.

„Az első nagy, számunkra szimbolikus jelentőségű mérföldkő az új tető elkészülte volt. A következő óriási érzelmi löketet a Silvanus tulajdonosának, Lantos Árpádnak a 85. születésnapja jelentette, amit a szállodában tudtunk megtartani. A teraszra és a kertbe szervezett partival néhány órára újra visszatért a megszokott élet a házba a több hónapos kényszerszünet után” – idézte fel a több szempontból is különleges alkalmat Pintér Róbert. 

Különleges sztorit írnak Visegrádon 

A márciusi tűzvész után tele volt a sajtó a Silvanus tragédiájával, majd minden elcsendesett a szálloda körül, nem véletlenül. 

A vezetőség úgy döntött, hogy nem a bontást, hanem majd az építkezést kommunikálják, hogy pozitív üzenetekkel váltsák fel a korábbi negatívakat.

Bár az eredetileg kitűzött nyári nyitás nem valósult meg, és a novemberi, majd a szilveszteri nyitás is meghiúsult, ma már nagy biztonsággal ki lehet jelenteni – miután egyre kevesebb részlet van hátra az építkezésből –, hogy februárban elkezdődhet a kéthetes próbaüzem, csökkentett vendégszámmal és tetemes próbaüzemi kedvezményekkel. 

Márciusban, éppen egy évvel a lángok fellobbanása után már üzemelnie kell a szállodának, 

a karácsonyi időszakban elindul az ajándékutalványok értékesítése, vagyis várhatóan néhány héten belül megnyitják a foglalási rendszert. 

Példátlan szimpátia övezi a hotelt 

A Silvanus Hotel tragédiája megmozgatta a népes törzsvendégkört, melynek tagjai kezdetben maguktól, majd később a szálloda által gyakorlatilag szó szerint közkívánatra meghirdetett „Szív téglája” elnevezésű adománygyűjtő akció keretében utaltak különböző összegű – pár ezer forinttól esetenként több százezer forintig terjedő – támogatásokat.  

Páratlan panorámája miatt is vált kedveltté a szálloda / Fotó: Silvanus Wellness és Konferencia Hotel

Az immár kilenc hónapja zárva tartó szálloda tulajdonosai mindent megtettek, hogy a száz fős személyzetet meg tudja tartani a szálloda, hiszen nekik a népszerű hotel sikerében mindig is kulcsszerepük volt és lesz. Senkinek sem mondtak fel, akik elmentek, önként távoztak a Silvanusból, többnyire azért, mert messzebb laknak, és a szállásuk a hotel bezárásával megszűnt. 

Mindeközben óriási eredmény, hogy a különböző vendéglátós és szállodai szakembereket folyamatosan foglalkoztatni tudják a hotelben zajló munkálatok során. 

A turisztikai szakma tagjai, kicsiktől a nagyokig, felajánlották segítségüket, akár fizikai munkában is. 

De nem maradt el az anyagi segítség sem, a szálloda újjáépítését a Magyar Turisztikai Ügynökség 60 millió forinttal támogatta, ezt az összeget kazánvásárlásra fordítják. 

Lassan, de biztosan pont kerül a visegrádi újjáépítés történetére, ami a legnagyobb igyekezet mellett is gyakorlatilag egy éven át tart majd.

Miskolctapolca, a sorstárs 

Csaknem napra pontosan a visegrádi tűzvész után fél évvel Miskolctapolcára szegeződött a döbbent figyelem: ahol a barlangfürdő egyik részlegének és főépületének tetőszerkezetét nyelték el a lángok. 

A környék egyik fő, ha nem a legfőbb turistaattrakciója, számos fürdőgyógyászati kezelés helyszíne, a barlangfürdő emiatt határozatlan ideig zárva tart. 

A visegrádi szállodaigazgató nem akart jóslatokba bocsátkozni, hogy mi vár a miskolctapolcaiakra, hiszen még az ottani tűzkár nagyságáról, a szükséges munkálatok volumenéről sem lehet semmit tudni, de szerinte 

egy éven belül ott sem fognak tudni elkészülni a helyreállítással.

 A tűzvész utáni újjáépítés a biztosítóval való egyeztetések, a bontás és a megsérült rendszerek átvizsgálása, a szükséges újjáépítés, valamint a hatósági engedélyek, a majdani üzempróbák miatt nagyon időigényes a teljes folyamat. 

Mikor nyithat újra a Miskolctapolca Barlangfürdő? Mutatjuk, mi maradt a tűz után

„Mindent megteszek annak érdekében, hogy mihamarabb újjá tudjuk építeni a város ékkövét!” – írta Miskolc megválasztott, új polgármestere, Tóth-Szántai József reggel a Facebook-oldalán a Miskolctapolca Barlangfürdőben keletkezett súlyos tűzkár kapcsán, amelynek nyomán szívfacsaró látvány fogadta a városvezetőket. A barlangfürdő bizonytalan ideig zárva tart.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.