BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egybillió dollár mozgósítható a bankrendszer felélesztésére

A tárcavezető értékelése szerint "az amerikai pénzügyi rendszer kritikus részei sérültek". Rámutatott, hogy a rendszer jelenleg a felépülés ellenében működik, és ezen a veszélyes folyamaton változtatni kell. Geithner azzal kapcsolatban tett bejelentést, hogy az Obama-adminisztráció miképpen fogja felhasználni a tavaly elfogadott bankmentő csomag második, 350 milliárd dolláros részét.

A miniszter közölte, a hitelpiacok felszabadítására a korábban tervezett 20 milliárd helyett 100 milliárd dollárt költenek, hogy a fogyasztók és a vállalatok hitelekhez juthassanak. Az új elképzelések lehetővé tennék akár 500 milliárd dollárnyi "mérgezett" eszköz kitisztogatását a bankok könyveiből, és egybillió dollárnyi új hitelezést támogatnának.

 Hangsúlyozta, hogy a gazdasági válságból való kilábalás kulcseleme a pénzügyi rendszer meggyógyítása, "hitelek nélkül a gazdaságok nem növekedhetnek". Azt mondta, hogy a gazdasági felépülésért két fronton kell harcolni: egyfelől fel kell lendíteni a munkahelyteremtést és a beruházásokat, ezt szolgálja a kongresszus által elfogadandó körülbelül 800 milliárd dolláros gazdaságélénkítő program, másfelől újra meg kell indítani a hitelek áramlását a családok és vállalkozások számára, amihez a bankmentő terv nyújt forrásokat. Értékelése szerint a kongresszus gyorsan és bátran cselekedett tavaly ősszel, a globális válság erősödésekor, amikor elfogadta az akkor 700 milliárd dollárra méretezett bankmentő csomagot. A kormány ennek köszönhetően meg tudta menteni a pénzügyi rendszert a katasztrofális csődtől. - A lépések teljes mértékben szükségesek, de elégtelenek voltak - jelentette ki.

A Bush-kormány által nyújtott támogatás szerinte nem volt átfogó vagy elég gyors, hogy megfordítsa a válságjelenségeket, a pénzeket korlátozott átláthatóság és felügyelet mellett használták fel, ezért nőtt a bizalmatlanság. - Növelte a közvélemény bizalmatlanságát, hogy azok az intézmények kaptak nagy állami támogatást alig ellenőrzött körülmények között, amelyek maguk járultak hozzá a válsághoz - mondta Geithner. Elmondta: az Obama-kormány új tőketámogatási programot kezdeményez, hogy a bankok megtisztíthassák és megerősíthessék mérlegüket. Kifejtette, a támogatásokat olyan feltételekhez kötik, amelyek biztosítják majd, hogy minden egyes dollár a hitelezést erősítse.

A kormány és a magánszektor partnersége alapján a magánbefektetőket is be akarják vonni a banki könyvek megtisztításának folyamatába. A miniszter pénzügyi alap létrehozását említette, állami és magántőke társításával. Ezt a folyamatot a kormány 250-500 milliárd dollárral támogathatja. A pénzügyminiszter kijelentette, hogy az új, átfogó stratégia pénzbe és időbe fog kerülni, kockázatos lesz. A programot módosítani kell majd a feltételek változásával, olyan módszereket kell kipróbálni, amelyekre korábban nem volt példa. De a vezérelv a nyíltság és az elszámoltathatóság lesz, szögezte le.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.