Elherdált állami vagyon Bábolnán

A magyar agrárgazdaság zászlóshajójából a legnagyobb mezőgazdasági „botrányközponttá” vált a Bábolna Zrt. jól példázza a hazai agrárium rendszerváltozás utáni visszafejlődését, vesszőfutását is. A helyzet azért is bonyolult, mert az anyacég ma már romokban hever és – vagyonelemeiből kiüresítve – felszámolás alatt áll. Az állami értékek nagy részét az elmúlt években privatizálták, a még megmaradt bábolnai leánycégek pedig szintén végelszámolási vagy felszámolási eljárás alatt állnak.

Az események azután gyorsultak fel, hogy az Állami Számvevőszék (ÁSZ) – sokéves vagyonvesztésre utaló – ellenőrzési eredményei alapján a Fővárosi Főügyészség tavasszal nyomozást rendelt el ismeretlen tettesek ellen hűtlen kezelés gyanúja miatt. Ezzel párhuzamosan – ellenzéki politikusok feljelentései nyomán – ügyészségi vizsgálatok kezdődtek a bábolnai termőföldek privatizációja kapcsán is, amelyet már az ÁPV jogutódjaként létrejött Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. bonyolított le.

A hatósági eljárások annak felderítésére irányulnak, hová tűnt (milyen módon került magántulajdonba) a bábolnai agrárvagyon, amely valamikor a legjelentősebb, egy helyre koncentrálódó érték volt a hazai agráriumban. A kimutatások szerint a több mint húsz leánycéget felölelő Bábolna csoport vagyona – 41,9 milliárd forintos értékkel – 1998-ban volt a legnagyobb, amikor a saját tőke elérte a 18 milliárd forintot, a tevékenységek pedig nyereséget termeltek. A gazdálkodás ezt követően fordult veszteségbe, majd 2001–2002-től a leépülési folyamat felgyorsult.

A látványos hanyatlás – talán jelképes értelemben is – azt követően indult meg, hogy Burgert Róbert 1999-ben elhunyt. A szakember neve egybefonódott Bábolnával, mivel harminc évig vezette a korábbi állami gazdaságot, és ő volt a nagyüzemi baromfitenyésztés, illetve az iparszerű kukoricatermelési rendszer meghonosítója is. Burgert a rendszerváltozás után is komoly erőfeszítéseket tett az óriásvállalat életben tartásáért és – különösen a Horn-kormány idején – fejlesztési koncepciókat dolgozott ki.

Valószínű azonban, hogy a „megalomániás” bábolnai tervek piacgazdasági körülmények között eleve „túlerőltetettek” voltak. Önmagában is vitatható, hogy a versenyszférában működő céget – költségvetési mentőkötelekkel – a különböző kormányok állami tulajdonban tartották, és konkrét privatizációs elképzeléseik csak az ellehetetlenülés után váltották fel az addig jórészt „lebegtetett” ötleteket. A leány- és unokacégekbe kiszervezett, szövevényessé és átláthatatlanná vált vállalati tevékenységek racionalizálása elmaradt, miközben egymást érték a társaságra kidolgozott kormányzati programok, amelyek sokszor egymással szöges ellentétben álltak.

Kétségtelen, hogy a cég baromfitenyésztésre alapozott tevékenységeinek nem kedveztek a piaci folyamatok sem, így a veszteséges működésnek objektív okai is voltak. A többi állattenyésztési ágazathoz hasonlóan a baromfiszektor a számos válságot élt át a rendszerváltozás óta, és a hazai piaci nehézségeket az állam csak részben tompította. Így is maradtak azonban ígéretes üzletágak, amilyen például a Bábolnai Takarmányipari Kft. is volt. E céget korábban az egyik nagy nemzetközi takarmánygyártó vállalat is megvásárolta volna, később (2006-ban) viszont már a társaság egyforintos áron kelt el a felhalmozott veszteségek és az anyacéggel szembeni tetemes követelésállomány miatt.

A kifogásolható gazdálkodást a piaci kényszerűségeknél jobban befolyásolta, hogy a bábolnai társaság fokozatosan a politika terepévé vált. A menedzsmentben és a vezető testületekben olyan emberek is helyet kaptak, akik „politikai alapú” kontraszelekciónak köszönhették megbízatásukat. Miközben a céghez közel állók „lopakodó privatizációval” megszerezhették a Bábolna környéki baromfitelepeket, a társaság állami irányítását a koncepciótlanság jellemezte. Ezért a vállalatot – tőkeemeléssel, kölcsönökkel, tartozáselengedésekkel – időről időre meg kellett erősíteni, de a költségvetési források – a hatékonyság javítása helyett – „feneketlen kútban” landoltak.

Az ÁSZ óvatos becslései szerint az államot több tízmilliárd forintos veszteség érte a bábolnai vagyon „fokozatos erodálódásával”, de a tényleges kár ennél jóval nagyobbra is rúghat. Egyelőre nincs felmérés például arról, mekkora lehetett a rossz kormányzati, vagyonkezelői és vezetői döntések miatti kiesett bevétel és elmaradt haszon. Emellett kérdéses, hogy a folyamatban lévő felszámolások, végelszámolások és perek milyen károkkal zárulnak. Egyes becslések szerint azonban a bábolnai cég Postabank-szintű, akár 100-200 milliárdos veszteséget is okozhatott az államnak az elmúlt tíz évben.

A számvevőszék egyébként 1995–2007 között kilenc jelentésben foglalkozott a bábolnai gazdálkodással, és többször javasolta az ügyek kivizsgálását, illetve a döntéshozók felelősségre vonását. Bár a sorozatos bábolnai vezetőváltások bizonyos értelmű számonkérésként is felfoghatók, szakértők szerint nem minősülnek érdemi retorziónak. A vagyonvesztés kapcsán a bábolnai igazgatóságok és felügyelőbizottságok, az ÁPV-s agrárgazdasági ügyvezető igazgatók, az ÁPV-vezetők, sőt a kormány (illetve a tulajdonosi jogokat gyakorló pénzügyminiszterek) felelőssége is felmerülhet. A nagy kérdés az, hogy visszamenőlegesen – amikor a döntéshozók már régen nincsenek a pozíciójukban – a hatósági eljárások ebből mit állapíthatnak meg.