BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tüntetések a Magyar Gárda mellett és ellen

Több tüntetés is lesz ma a fővárosban. A rendőrség azt közölte, hogy a bejelentett demonstrációkat tudomásul vette, és biztosítja, de a jogsértőkkel szemben kemény föllépést ígérnek.

Bencze József országos rendőr-főkapitány pénteken azt mondta, hogy a rendőrök akkor is föl fognak lépni, ha a tüntetők viselkedése másokban félelmet vagy megbotránkozást kelt - írta a Magyar Rádió weboldala.

Még délelőtt a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége demonstrál a szélsőjobboldali eszmék terjedése ellen. Délután a Hatvannégy Magyar Vármegye Mozgalom és a Jobbik tart nagygyűlést, tiltakozásul az ellen, hogy a rendőrség a múlt szombaton feloszlatta a Magyar Gárda mellett tüntetőket.

A rendőrség egész hétvégén fokozott ellenőrzést tart a fővárosban - közölte a BRFK. A fokozott ellenőrzés célja a közbiztonságot veszélyeztető cselekmények, események megelőzése, megakadályozása. Az ellenőrzés keretében a rendőrség személyeket igazoltathat, ruházatukat, járművüket átvizsgálhatja, a közbiztonságra veszélyt jelentő eszközöket, anyagokat lefoglalhatja, illetve azoknak a rendezvények, események helyszínére történő bevitelét megtilthatja.

A fokozott ellenőrzés bevezetésével lehetőség nyílik arra, hogy a gyanús, feltehetően bűncselekményt vagy szabálysértést elkövetni szándékozó személyeket a rendőrség intézkedés alá vonjon.

A BRFK mindent megtesz annak érdekében, hogy a fokozott ellenőrzés a békésen demonstrálókat és az állampolgárokat ne zavarja, célja kizárólag a jogsértő cselekmények megelőzése, illetve megakadályozása.


 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.