BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Erős félévet zárt a Fundamenta

A Fundamenta az idei első hat hónapban 4,3 százalékkal teljesítette túl féléves terveit, így az adózás előtti eredmény 894,9 millió forint, számottevően meghaladva ezzel a 2008-as első féléves eredményt - közölte a társaság, amely így továbbra is jó ROE értékeket mutathat fel, amely adózás után is 24,9 százalék volt a féléves számok alapján.

A költséghatékonyság egyik fontos jelzője, a CIR mutató (Cost income ratio) tovább javult, június végére 56,2 százalékra csökkent. „A kis lépések politikájával sikerült felépítünk egy olyan rendszert, amely képes megőrizni stabilitását és nyereségességét a válság sújtotta időkben is” – mondta el Gergely Károly a Fundamenta-Lakáskassza elnök-vezérigazgatója az első féléves eredményeket kommentálva.

Állományadatok

A Fundamenta a félév végén mintegy 580 ezer betét- és 43 ezer hitelszámlát kezelt. Ügyfelei betétállománya június végére a 2008-as félév végi állománynál 25,2 százalékkal volt nagyobb: 185 milliárd forintot tett ki, ezzel a bankrendszer háztartási forint betétállományának mintegy 3,7 százalékát kezelte. 

Értékesítés

Idén hat hónap alatt több mint 65 ezer új lakásszámla szerződés született (144 milliárd forint szerződéses összegben) a lakáskasszánál, ez 19 százalékkal haladja meg a terveket, de valamivel elmarad a tavalyi értékektől. „Már tavaly számoltunk a recesszió hatásaival és ezeket is figyelembe véve készítettük a 2009-es értékesítési tervet, amely azonban nem sokkal marad el a 2008-as céloktól – tájékoztatott Gergely Károly.

Saját hitelezés

A saját hitelállomány minden konstrukciónál (normál lakáskölcsön, áthidaló kölcsön, azonnali áthidaló kölcsön) nőtt a múlt év első feléhez képest. A normál, lakás-takarékpénztári lakáskölcsön folyósítása 1,8 milliárd forintot tett ki 2009 első felében, ez 49,6 százalékkal haladja meg a tavalyi első féléves értéket. Az igénylések darabszáma mintegy a harmadával emelkedett, így normál lakáskölcsön szerződésből az első hat hónapban 3334 darab született. A folyósított normál kölcsönök még a régi tarifák szerinti 6 százalékos kamatozású termékek, ám még így is ezek a jelenlegi legalacsonyabb kamatozású, forintalapú lakáshitelek a piacon. Élénk volt a kereslet más Fundamenta hiteltermékek iránt is.

Az azonnali áthidaló kölcsön állománya 25,2 százalékkal, a normál áthidaló kölcsön állománya pedig 57,5 százalékkal nőtt tavaly június végéhez képest. Az első félévben együttesen mintegy ötmilliárd forint összegben folyósított normál lakáskölcsönt, áthidaló kölcsönt és azonnali áthidaló kölcsönt a Fundamenta-Lakáskassza. A várakozások szerint a hiteligénylés 2010 második fele táján jelentősebben emelkedhet, mivel az első – még 2006-ban bevezetett – új tarifa szerinti szerződések megtakarítási ideje ettől az időponttól kezdődően jár le. A folyamat tovább erősödhet 2011 során, ugyanis ettől az évtől nagyobb tömegben jár le ilyen szerződések megtakarítási ideje.

A várakozásokat arra alapozza a Fundamenta, hogy a 2006-ban bevezetett termékek alapján a régi termékeknél is alacsonyabb, 3,9 százalékos kamatozású normál lakáshitelt vehetnek majd fel a Társaság korábban új tarifájú szerződést kötő ügyfelei. Hitelközvetítés A közvetített lakáshitelezés terén a Fundamenta is lassulást tapasztalt, ám a visszafogottabbá váló hitelezés ellenére is 13,6 milliárd forint értékben közvetített lakáscélú jelzáloghiteleket a Fundamenta Személyi Bankár hálózat az év első hat hónapjában. Ezzel a Fundamenta-Lakáskassza továbbra is megőrizte korábbi, jelentős közvetítői szerepét a jelzálogpiacon.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.