Kezdetnek nem rossz

Bár a most elfogadott szabálykönyvben nagyon sok a hivatali ízű, vagyis túl általános elvárásokat megfogalmazó alapvetés, azért jól látszik, hogy több területen is nagyon komoly engedményekre kényszerültek az aláírók. Az egyik – véleményem szerint – leginkább érezhető változás az eddigi állapotokhoz képest, hogy a kódexhez csatlakozott hitelintézeteknek és más szolgáltatóknak mostantól érvényesíteniük kell a különböző költségtételeknél jelentkező pozitív irányú változások hatásait is. Vagyis ha a szolgáltató költségeit mérséklő változás következik be, azt a jövőben már nem lehet elmismásolni, elkerülhetetlenül árat kell csökkenteni. Hasonlóan figyelemre méltó az a paszszus, amely arra kötelezi az érintetteket, hogy a díjak és jutalékok szintjét legfeljebb a KSH által kimutatott éves infláció mértékéig emeljék: ez a szabály eddig ugyanis finoman szólva sem érvényesült. (Más kérdés, hogy így meg szerényebb mértékű, kicsit sűrűbb áremelésekkel kell számolniuk az ügyfeleknek.) A harmadik, lényeges változást hozó szabály a már a végrehajtás stádiumában lévő szerződéseket érinti: e szerint a végrehajtás alatt lévő ingatlannál három hónapot kell adni az ügyfélnek, hogy maga értékesíthesse azt, így esélyt kapva arra, hogy jelentősen mérsékelje az ügyletből származó veszteségét. Bár a kódexhez szervesen nem kapcsolódik, az aláírók vállalták azt is, hogy december 1-jéig fenntartják a korábban vállalt módosítási moratóriumot.
Mindezek alapján tehát nagyon komoly előrelépést – kicsit közhelyesebben: mérföldkövet – jelent a kódex, hiszen jól és rendszerezett módon behatárolja a piaci szereplők mozgásterét, ám (és ez is nagyon fontos) ezt úgy teszi, hogy nem avatkozik be látványosan a piaci versenybe.
Viszont mint minden szabálykönyv, ez is akkor érhet valamit, ha betartják. Ezzel ugyanakkor nem valószínű, hogy sok lenne a probléma, hiszen egyrészt a pénzügyi felügyelet megkapta a végrehajtás ellenőrzéséhez szükséges jogosítványokat, másrészt a pénzügyi válság után/közben a PSZÁF tevékenységét is kiemelt figyelem övezi. Az aláírói körrel viszont már koránt sincs minden rendben. Igaz ugyan, hogy a kódexhez már az első körben csatlakozott 13 bank is lefedi a piac nagyjából 90 százalékát, azt könnyű belátni, hogy pont ezek a szereplők azok, akiknek az életében a legkevesebb változást hozta az új rendszer, vagyis többé-kevésbé eddig is betartották a most elfogadott szabályokat. Azok a hitelezésre szakosodott pénzügyi vállalkozások viszont, amelyekkel kapcsolatban igen sok ügyfélpanasz merült fel, mind ez idáig nem írták alá a csatlakozási ívet, és ez jelentősen lecsökkenti az új szabálykönyv jelenleg várható hatékonyságát. (A PSZÁF honlapján szereplő listán tegnap még kizárólag bankok és takarékszövetkezetek szerepeltek, a pénzügyi vállalkozásokat csak néhány, az OTP csoporthoz tartozó leánycég képviselte.) Azon persze lehet vitatkozni, hogy mivel jár, ha valaki nem írja alá a kódexet: a csatlakozást megtagadó Axa Bank például egyáltalán nem tart attól, hogy versenyhátrányba kerül a lépése miatt, ám egyes vélemények szerint, aki ellenáll, az gyakorlatilag kizárja magát a piacról.
A kódex létjogosultsága ugyanakkor csak akkor igazolható, ha tényleg megvalósul a fő cél, jelesül a szolgáltatók és az ügyfelek közötti erősödő bizalom. Ez viszont nyilvánvalóan hosszabb – többéves – időtávon valósulhat meg, és a kódex ehhez nem megoldást, legfeljebb jó alapot nyújt. Ahhoz ugyanis, hogy elmozduljunk a bizalmi mélypontról, mindkét fél (a szolgáltatók és az ügyfelek) szemléletváltása kell, amelyet pusztán etikai korlátok felállításával legfeljebb elősegíteni lehet, elérni sosem.

A szerző a Világgazdaság munkatársa