Lendvai a nőkről, akik "macsóbbak a macsóknál"

Nem véletlenül beszélek látászavarról a politikus nők hiánya kapcsán. Mert ahogy a térlátáshoz két szem kell, egy ország képének teljes átlátásához is két nem nézőpontja szükséges. Nem elsősorban azért hiányolom a nőket az országos politikából, mert azt hinném, hogy mi, nők feltétlenül szelídebbek vagy tisztességesebbek vagyunk. Nem osztom azt a közkeletű meggyőződést sem, hogy a több nő eleve békésebbé, megértőbbé tenné a közbeszédet, enyhítené a politikai hidegháború fagyhullámait.

Nők és férfiak között egyaránt vannak „héják” és „galambok”, agresszívabb és tárgyalóképesebb politikai karakterek. Töredelmesen bevallom: ha a „héja” szereptől idegenkedem is, én sem vagyok mindig csupa női bájmosoly, párás tekintet, lágyság és megbocsátás. A politikai modor nem attól rossz, hogy férfiak diktálják, hanem attól, hogy (az egyik oldalról biztosan) macsó felfogású férfiak.

Tapasztaltuk: ha egy pártban az a bizonyos „macsó” politizálás kötelező normává válik, a férfiak mellett megtalálják azokat a nőket is hozzá, akik macsóbbak a macsóknál, s úgy viselkednek, mintha tetőtől talpig tesztoszteronnal, az állítólag harciasabb alkatot biztosító férfihormonnal volnának feltöltve – írja Lendvai Ildikó a Népszavában egy korábbi, a nők MSZP-ben betöltött szerepéről szóló cikkre reagálva.

Ami igazán hiányzik a közéletből a nők gyér jelenléte miatt, az nem a „békítő anyuka” szerepe, bár persze ez sem ártana férfi- vagy női változatban. Hiányzik az a fajta társadalmi tapasztalat, amit a tipikus női élethelyzetek személyes átélése hoz meg. Hiányozna a férfiak sajátos élettapasztalata is, ha véletlenül ők volnának alulreprezentáltak. Bár ha nem a nők, hanem a férfiak aránya szorulna 10 százalék alá a magyar parlamentben, másnap biztosan tele lenne a Kossuth Lajos tér.

Férfiak százezrei háborodnának fel: mi az, hogy nők döntenek a sorkatonaságról vagy az elvált apák jogairól?! És igazuk volna! De ugyanilyen faramuci helyzet, ha nők nélkül születnek döntések, a főállású anyaság, a kismamák munkaidő-kedvezménye, a családon belüli erőszak vagy a sajnos túlnyomórészt nőket érintő özvegyi nyugdíj dolgairól.

Persze, tudom: a felsorolt jogszabá­lyok mind férfiakat és nőket is érintenek. Nincsenek külön „férfi” és „női” törvények, nincs külön „férfi” vagy „női” Magyarország. De az a jó, ha a közéleti döntésekbe minél többféle társadalmi tapasztalat szűrődik be, minél többféle nézőpont, megélt élethelyzet eredménye összegződik.

Nyilván nem a Kádár-korszak parlamentjeinek mesterséges sokszínűségére vágyom (legyen sokszoknyás parasztasszony, legyen munkás és legyen szemüveges értelmiségi is a parlamenti padsorokban). De az a jó, ha a többpárti demokrácia politikai pluralizmusa mellett, annak keretein belül természetes módon érvényesül a társadalmi tapasztalatok pluralizmusa is.