BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Új kommunikációs ügynökség jött létre

A Grayling, public relations, public affairs, illetve befektetői kapcsolatokkal foglalkozó tanácsadó ügynökség, mától kezdve a világ második legnagyobb független kommunikációs vállalata. Az ügynökség a Huntsworth Plc tulajdonában áll, 900 tanácsadót foglalkoztat 70 irodájában, összesen 40 országban Európa és Észak-Amerika szerte, valamint a Csendes-óceáni térségben.

Az új Grayling három sikeres kommunikációs ügynökség (a Grayling, a Trimedia és az Mmd) összeolvadásával jött létre. Célja, hogy dinamikus növekedés révén a világ vezető független public relations, public affairs és befektetői kapcsolatokkal foglakozó tanácsadó ügynökségévé váljon az elkövetkezendő öt éven belül.


Az új vállalat megalakulásával kapcsolatban Michael Murphy, a Grayling vezérigazgatója a következőket nyilatkozta: “A Grayling új gondolatiságot képvisel korunk gyorsuló és állandóan változó világában. E folyamatosan kihívásokat támasztó korban az ügyfelek olyan újfajta szemlélettel rendelkező tanácsadó partnert keresnek, aki szakértői támogatásával megkönnyíti céljaik megvalósítását és az új lehetőségek kiaknázását. A Grayling tanácsadó partnerként friss és újszerű ötletekkel támogatja ügyfeleit, hiszen szakembereink maguk is teljesen különböző háttérrel, szakmai tapasztalattal rendelkeznek. E háttérnek köszönhetően társaságunk kiemelkedően gazdag tapasztalati téren és kreativitásban egyaránt."


A Grayling magyarországi vezérigazgatója, Ábrahám Gergely úgy véli: „Az Mmd megalakulása óta folyamatosan a magyar és kelet-közép európai térség kommunikációs ágazatának egyik vezető és meghatározó szereplője. Az összeolvadás révén kiterjedő tudásbázisával és globális hátterével sokoldalúbb szolgáltatásokkal állhat jelenlegi és leendő ügyfelei rendelkezésére.  A Grayling immár nem csak egy-egy adott ország határain belül lehet ideális tanácsadó partner a vállalatok és szervezetek kommunikációjának és public affairs stratégiájának kialakításában, hanem európai uniós, vagy akár globális szintéren is.”

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.