BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A kamarák újra javasolnak

„A versenyképességet tekintve elszomorító, hogy Magyarországon már nem az a kérdés, hogy újabb befektetőket tudunk-e idecsábítani, hanem az, hogy egyáltalán meg tudjuk-e tartani őket” – hangoztatta tegnap Bienerth Gusztáv, az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) elnöke. Az AmCham, a Német–Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) és a Joint Venture Szövetség (JVSZ) szakértői négy témakörben felsorolták azokat az ajánlásokat, amelyekkel egy új kormány munkáját igyekeznek segíteni, hogy javítsák a versenyképességünket.

„Meg kell szüntetni az adórendszerben az olyan rendszeridegen elemeket, mint az eva, az ekho vagy az őstermelői és egyéni vállalkozói működés” – emelte ki az ajánlásokból Heinczinger Róbert. Az Ernst & Young partnere szerint a kis adókra – innovációs, szakképzési járulék, rehabilitációs hozzájárulás – sincs szükség, ezek felesleges adminisztratív terhet jelentenek. A munkáltatói terhek közül megszüntetnék az iparűzési adót, a 27 százalékos ehót, az egészségbiztosítási járulékot, a nyugdíjbiztosítási járulékot 24-ről 19 százalékra csökkentenék. Visszahoznák a tételes ehót, amely 8000 forint lenne. Az osztalékadót 25-ről 10 százalékra mérsékelnék. Tizenötmillió forintnál egységes nyugdíj- és egészségbiztosítási járulékplafont indítványoznak. Bevezetnék az általános kötelező építményadót, szükségesnek tartják a vagyonadót. Heinczinger sérelmezte, hogy 4,5 millióan fizetnek szja-t, ebből egymillióan minimálbérre vannak bejelentve, vagy annál kisebb a jövedelmük. Az összes befolyó szja harmadát csak 162 ezren fizetik be. Ezért szükséges a hatósági ellenőrzések hatékonyságának a javítása. Az összes adócsökkentés mintegy 1000 milliárd forintot – a GDP 4,2-4,5 százaléka – érintene.

György László, a Cisco Magyarország ügyvezetője szerint a hatékonyabb közszférához minőségi jogalkotásra és a közigazgatás hatékony működésére lenne szükség. Ehhez jobban kellene felhasználni az uniós támogatásokon belül az államreformra költhető pénzeket. A közigazgatásnak a hagyományos nemzeti költségvetési újraelosztó szerepköréből egy EU-konform gazdaságösztönző szerepre kellene váltania. „Az oktatási és munkaügyi reform stratégiai szemléletváltáson keresztül lehet csak sikeres” – hangoztatta Vahl Tamás, a DUIHK elnöke. Az inaktívakat be kell vonni a munkaerőpiacra, drasztikusan csökkenteni kell a feketefoglalkoztatást, elfogadhatatlanul nagy a rokkantnyugdíjasok száma. A szakképzésben, amelyet a piachoz kellene igazítani, meg kell szüntetni a fejkvótás finanszírozást, rá kell bírni az embereket az élethosszig való tanulásra.

„Az átláthatóságnak az államhatalmi rendszerek minden szintjén érvényesülő elvvé kell válnia, elengedhetetlen a politika és a gazdaság párbeszéde” – hangoztatta Drajkó László, a Microsoft Magyarország Kft. ügyvezetője. Bienerth Gusztáv emlékeztetett, négy éve kiadtak egy hasonló kiadványt, szinte ugyanezekkel a javaslatokkal. Ám szinte semmilyen változás nem történt, a versenyképességi listán azonban 20-25 helyet zuhanva már csak az 59. helyen állunk.


Tovább mélyültek a különbségek az unióban

A gazdasági válság hatására csak részben és ideiglenesen enyhültek az eurózóna tagállamai között kialakult versenyképességi különbségek – áll az Európai Bizottság tegnapi jelentésében. A nagy folyó fizetésimérleg-hiányokat felhalmozó államokban (Görögország, Spanyolország, Írország, Portugália, Olaszország, Franciaország, Ciprus, Szlovénia) komoly szerkezeti reformokra van szükség, amelyeket koordinálni is kellene az eurózónán belül. Át kell alakítani a tagállami relatív árszinteket és a keresletben meglévő különbségeket is. A deficites országokban csökkennie kell bizonyos áraknak, a többletes tagállamokban pedig erősíteni kell a keresletet. ÉS

Elvárások

- A közszféra reformja: támogassa a szervezeti innovációt és a regionális közigazgatást

- Az adórendszer átalakítása: ösztönözze az ország gazdasági fejlődését

- Oktatás, munkaügy: igazodjon szerkezetileg a munkaerőpiac igényeihez

- Átlátható gazdaság: szavatolja a jogszabályi környezet

- Az adórendszer átalakítása: ösztönözze az ország gazdasági fejlődését

- Oktatás, munkaügy: igazodjon szerkezetileg a munkaerőpiac igényeihez

- Átlátható gazdaság: szavatolja a jogszabályi környezet-->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.