Aránytévesztés

A hitelintézeti (illetve pénzügyi szolgáltatói) szektor teljesítménye ugyanis közmondásosan jó, emellett a népszerűsége sem jár az egekben. Vagyis túl magas volt a labda ahhoz, hogy ne csapja le a kabinet.
Az új extra teher ténye önmagában tehát nem kelthet különösebb megütközést. Ám akadnak szempontok, amelyek alapján kissé aggályosnak látszik a kedden elővezetett terv.

Nyilvánvaló például, hogy már maga az indoklás is sántít: eszerint ugyanis a pénzügyi szolgáltatóknak azért kell 200 milliárd forinttal hozzájárulniuk a költségvetés egyensúlyához, mert amikor kellett, az állam is kisegítette őket. Ez pedig nem igaz. A magyar állam egyetlen bankot sem „segített ki”: két bank kizárólag a hitelezés ösztönzésére felhasználható kölcsönt kapott piaci alapon, és az FHB átmeneti tőkeemelését sem baráti feltételekkel és főként nem életmentő jelleggel oldotta meg az állam.

A másik – és egyben legfontosabb – gond a mértéknél mutatkozik: 200 milliárd forintos extra adóterhet még egy éppen virágkorát élő pénzügyi szektor is nehezen tudna kigazdálkodni Magyarországon. Aki ezt nem látja be, annak a szakmai felkészültsége legalábbis megkérdőjelezhető.

A harmadik fő problémát pedig az intézkedés várható hatásai jelentik. Nyilvánvaló ugyanis, hogy akár az üzemméret, akár az eredmény alapján felszámolt extra adóteher azonnal az üzleti aktivitás további visszafogását vonná maga után. Ez pedig nemcsak a pénzügyi szolgáltatóktól, hanem az egész országtól követelne aránytalanul nagy áldozatvállalást.