Áfafizetés a semmiből - Szegény embert még az állam is húzza!

A közösségi irányelv rendelkezései alapján ugyan egyértelmű, hogy a nemzeti jogszabályokban a részlegesen vagy teljesen meg nem fizetett ügyletek után az áfafizetési kötelezettséget csökkenteni kellene, de a tagállamoknak lehetőségük van eltérni a fenti rendelkezéstől. Míg a közösség tagállamainak túlnyomó többsége nem tér el a szabálytól, Magyarországon még 1997 elején eltörölték a behajthatatlan követeléseken felszámított áfa utólagos korrekciójának a lehetőségét, s az elmúlt évek gazdasági válsága a lánctartozásokkal és a nem fizető adósok tömegével sem hozott ebben változást.
A jelenlegi magyar szabály a szabad piacgazdaság alapideáját sérti, amikor egy meg nem szerzett (nem is létező) jövedelmet adóztat meg. Az állam a gazdasági válság áldozatait kétszeresen sújtja, amikor egy nem fizető vevő mellé társulva amolyan „hadd lám, uram, mire megyünk ketten” mentalitással a vétlen felet terheli tovább.

Úgy tűnik, a könnyítés előtt hazánkban az alapvető akadály továbbra is inkább a költségvetés helyzete, immár több mint 13 éve (!), és nem a visszaélések kockázata. Az Európai Bíróság viszont már egy ítéletében utalt rá, hogy a levonási lehetőség korlátozásának e téren egyetlen elfogadható oka, amennyiben az adott tagállam jogi sajátosságai miatt az ellenérték meg nem fizetését nehézkes lenne megállapítani, vagy lehetséges, hogy csak átmeneti jellegű a nemfizetés.

Indokolt a kérdés, hogy a hazai jogi környezet e hiányosságait több mint egy évtizeden át valóban nem sikerült-e kiküszöbölni. Megkerülhetetlen morális problémaként vetődik fel, hogy a feketegazdaság súlya, a visszaélések elterjedtsége ténylegesen indokolja-e, hogy a tisztességes vállalkozások extraadót fizessenek csődbe ment vagy egyszerűen szerződést szegő vevőik miatt, olyan általuk teljesített értékesítések után, ahol az ellenértéket soha nem kapják meg.

Az európai pénzügyi harmonizáció céljait nyilván nem áshatja alá egy tagállam által bevezetett eltérés az alapszabályoktól. E közösségi célok nem sérülnek ugyan a jelenlegi magyar szabályozástól, de éppen saját gazdaságát, saját vállalkozásait sebezheti meg azon tagállam, amely nem él a közösségi jogszabályokban a behajthatatlan követelések áfakezelésére nyújtott kedvezményes lehetőséggel. Természetesen a költségvetés védelme érdekében indokolt és ésszerű olyan korlátozások beiktatása, amelyek megakadályozzák a visszaéléseket, a könnyítés adóelkerülés céljára történő felhasználását. A környező országokból is adódik már követendő példa, hiszen Lengyelországban, amikor pár éve bevezették a szóban forgó könnyítést, akkor a vevői oldalon a ki nem fizetett számlák alapján lehetséges áfalevonást erőteljesen korlátozták ezen esetekben, a két felet egyetemlegesen téve felelőssé az általános forgalmi adó megfizetésére.

Ezzel szemben Magyarország a ki nem fizetett beszerzéseken felszámított áfa visszaigénylési lehetőségét a vevőnél jelenleg is korlátozza, amely szabály miatt hazánk ellen közösségi eljárás folyik. Egy általunk alkalmazott jogszabály tehát már egyébként is részleges levonási korlátot jelent a vevő számára, amennyiben nem vagy nem teljesen fizette meg tartozását. Mindazon esetekben tehát, ahol a vevő áfaszempontból nem fizető, hanem visszaigénylő pozícióban van a költségvetés felé, visszaélésre nehezen lenne módja.

A kérdés mindezek fényében már csak az, hogy nem jött-e el végre annak az ideje, hogy nem csak a társasági adókulcs csökkentése révén kedvezzünk a hazai kis- és középvállalkozásoknak, amelyek némely válság sújtotta szektorban – mint például az építőiparban – ebből az adócsökkentésből amúgy is kevéssé képesek előnyt kovácsolni. Megengedheti-e Magyarország azt a luxust, hogy szemben Nyugat-Európával, továbbra is abban a szűk régiós csoportban marad – Bulgáriával, Szlovákiával vagy Litvániával egyetemben –, ahol a nem fizető vevők mellett a „szegény embert még az állam is húzza” nem létező bevételek utáni áfa beszedésével.

A szerző a PricewaterhouseCoopers vezető menedzsere