Az EKB következő elnöke

Mindig fontos kérdés, hogy milyen ember vezet egy jegybankot. Most azonban még inkább az, mint valaha, hiszen a pénzügyi válságok mindig veszélyt jelentenek a jegybankok függetlenségére.

A lassú gazdasági növekedés időszakának valószínű elhúzódása, az eurózóna államháztartásaira nehezedő nyomás erősödése, valamint az euró jövőjéről folytatott vita körülményei között az Európai Központi Bank (EKB) vált az európai közös valuta utolsó védvonalává. Erős EKB-elnökre van tehát szükség, aki nem hajlik meg a politikai nyomás alatt. A pénzügyi válság ideje alatt az EKB-t kiemelkedő vezető irányította Jean-Claude Trichet személyében. Az ő nem megújítható mandátuma azonban 2011. október végén lejár, és az európai vezetők nem várnak az utolsó pillanatig utódjának kinevezésével. Ami azt illeti, a helyezkedés és az eurózóna tagállamai közötti alkudozás már meg is kezdődött.

Az első és legfontosabb az, hogy az EKB következő elnöke kiválóan értsen a monetáris ügyekhez. A jelenlegi pénzügyi válság ugyan a bankfelügyeletet állította előtérbe, csakhogy a jegybankok fő feladata a monetáris politika. A pénzintézetekkel remekül elbír majd az újonnan felállított Európai Rendszerkockázati Testület (ESRB), amely 2011. január 1-jétől felel a makroprudenciális felügyeletért.

A közhiedelemmel ellentétben az EKB elnökének nem kell különösebben diplomatikusnak lennie, de tudnia kell egyesítenie az EKB kormányzótanácsának tagjait. Ahogy a jegybankokra, úgy az EKB-ra is nehezedő politikai nyomás is erősödik, ezért az elnöknek nem szabad haboznia kritikával illetni az európai politikusokat, szükség esetén nyilvánosan és név szerint szólítva meg őket. Az EKB-nak a függetlensége a legnagyobb – valójában nélkülözhetetlen – értéke. Egy jegybanki vezetőnek képesnek kell lennie nemet mondani a politikusoknak. Ez nem jelenti azt, hogy az EKB elnökének lépten-nyomon összetűzésekbe kellene keverednie. Ellenkezőleg, tudnia kell támogatottságot szerezni az EKB függetlenségének. De követnie kell az EKB első elnökének, Wim Duisenbergnek a politikusokkal kapcsolatos mondását: „Hallom őket, de nem hallgatok rájuk.”
Az elnöknek maga mögött kell tudnia az európaiak többségének a támogatását is. Sajnos a származási ország sokat számít ebből a szempontból. Mivel a jelenlegi EKB-alelnök dél-európai (portugál), a központi bank következő vezetőjének Észak-Európából kell jönnie. Csak Németország, Hollandia vagy Finnország polgára számíthat a németek támogatására, ez pedig kulcsfontosságú.

Bizonyára fellelhető valaki az eurózónában, aki rendelkezik mindezen kvalitásokkal. Nyilván többen is vannak. Az egyikük – bár nem északi – Mario Draghi, az olasz jegybank elnöke. A többiek között ott van Klaus Regling, az Európai Pénzügyi Stabilitási Eszköz (EFSF) vezetője, Axel Weber, a Bundesbank elnöke és Jürgen Stark, az EKB igazgatótanácsának jelenlegi tagja.

Draghit kevéssé segíti olasz útlevele és Goldman Sach-os múltja. Regling nagyon tapasztalt, csak éppen nem a monetáris politika területén. Ha valaki Starkot akarná, annak egy jó ügyvédi csapatra lesz szüksége annak kifundálására, hogy jelenlegi, nem megújítható igazgatótanácsi kinevezése miként konvertálható át elnöki kinevezéssé az EKB szabályainak megsértése nélkül. Weber néhány 2010 folyamán tett nyilatkozata miatt azzal vádolható, hogy a kelleténél kevésbé diplomatikus.

Nout Wellink, a holland központi bank jelenlegi vezetője viszont nyerő jelölt lehet, ahogyan Erkki Liikanen is a finn központi banktól. Mindketten alkalmasak a pozícióra. A végső döntés persze az európai állam- és kormányfők kezében van. De véleményünk szerint Trichet utódja a legnagyobb valószínűség szerint Weber, Wellink vagy Liikanen névre hallgat majd.

Sylvester Eijffinger a hollandiai Tilburg Egyetem pénzügy-gazdasági professzora,
Edin Mujagic az ECR Research és a Tilburg Egyetem monetáris közgazdásza

Copyright: Project Syndicate, 2011
@ www.project-syndicate.org