A későbbi generációkra hagyta örökül a rendszerváltást követő politikai vezetés a hirtelen támadt munkanélküliség okozta problémákat, amikor szemet hunyt afelett, hogy az állásukat elvesztő tízezrek a szociális rendszerben keresnek menekülési utat a nincstelenséggel szemben. Az iparágak teljes megszűnését eredményező munkanélküliségi sokk hatására ugyanis sokak számára csak a „lerokkantosítás” jelentett kiutat.
A néhány hónapig, évig munkanélküliként állami apanázst kapó állástalanokból a táncba készségesen beszálló orvosok a munkaerőpiactól tartósan, örökre távol maradó rokkantakat csináltak. Egy részük a feketefoglalkoztatásban találta meg a helyét, így már érdekük sem fűződik ahhoz, hogy megtalálják a visszautat.
Vannak azonban olyanok is, akik valóban elvesztették munkaképességüket. Kérdés, számukra mit hoz majd a minden évben súlyos költségvetési tételt jelentő rendszer átalakítása, amely a kormány februári reformterveinek egyik eleme lesz. Ezt ma még csak kevesen tudják.
Az viszont biztos, hogy a humánus módszer – akár a képzést, a munkaerőpiacra való visszatérést ösztönző külföldi példákat, akár a rendszeresebb felülvizsgálati előírásokat, a betegek és a szimulánsok elválasztását célzó szakértői javaslatokat követi a kormány – komoly költségekkel jár. Ahhoz tehát, hogy ilyen – sikerre joggal számító – módon oldjuk meg a problémát, először a zsebünkbe kell nyúlnunk és kifizetnünk azt a számlát, amelyet a rendszerváltáskor hagytak ránk örökül.
Van persze harmadik út is: a jogosultságok ellentételezés nélküli, jelentős szigorítása, a havonta kiutalt összeg megkurtítása, amely nem elsősorban a feketemunkásokkal, potyázókkal, hanem a valóban munkaképtelenekkel szemben lenne igazságtalan. A fűnyíróelv alkalmazása itt szociális katasztrófát okozna. Nincs mese, előbb fizetni kell.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.