BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Frankhitelesek figyelem! Nem a kamatemelés az igazi veszély

Binder István, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének szóvivője az MR1-Kossuth Rádió reggeli műsorában azt mondta: az esetleges svájci kamatdöntés nem feltétlenül jelent Magyarországon is emelést.

A bankok nagyon óvatosan nyúlhatnak a kamatemelés eszközéhez, hiszen még mindig növekszik a kilencven napon túli késedelmet felhalmozó hitelfelvevők aránya – magyarázta a PSZÁF szóvivője a 180 percben. Ha azonban mégis kamatot emelnének, azt a kamatperiódusok miatt az ügyfelek jóval később, akár egy év múlva éreznék meg.

A kérdésre, hogy egy esetleges kamatemelés mennyivel emelheti a törlesztőrészleteket, Binder István egy 2008-ban kiszámolt példával válaszolt. Egy húszéves futamidejű, ötmillió forintos hitelnek akkoriban négy százalék volt a kamata, az egyszázalékos emelés pedig kilencszázalékos törlesztőrészlet-emelkedéssel járt volna.

Binder István ugyanakkor hangsúlyozta: elképzelhetetlennek tart egy ilyen mértékű kamatemelést. „Sokkal nagyobb hatása van a törlesztőrészletre az árfolyamváltozásnak és az országkockázatnak” – magyarázta a PSZÁF szóvivője az MR1-Kossuth Rádió reggeli műsorában.

A svájci frank ára pillanatnyilag 208,75 forint.

A friss piaci adatokat itt megtekintheti!

Svájc kamatot emelne?

Egyértelműen látszik, hogy az alacsony irányadó kamatszintet nem lehet alkalmazni közép-és hosszútávon, mert így nem tartható fenn az árstabilitás – nyilatkozta egy svájci napilapnak nyilatkozva Thomas Jordan, a SNB elnöke.

Jordan nyilatkozata után a svájci frank árfolyama megugrott az euróval szemben, előtte azonban a frank komolyan gyengült a közös valutával szemben, miután Jean-Claude Trichet , az Európai Központi Bank elnöke kijelentette, áprilisban az unió jegybanki szerepét betöltő EKB emelheti a kamatszintet. A svájci jegybank március 17-ei kamatdöntő ülésén várhatóan még nem változtat a ráta szintjén, hiszen az infláció meglehetősen alacsony.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.