BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Még egyet rúgtak a görögökbe a hitelminősítők

Görögországot 3 fokozattal minősítette le a Moody’s hitelminősítő – írja a Bloomberg. Görögország eddig is a bóvli, vagyis a befektetésre nem ajánlott kategóriában állt, ám a Moody’s úgy látja, hogy a költségvetési konszolidációs program nem érheti el célját.

A görög hitelminősítés „B1”-es, azonos minősítésen áll, mint Bolívia. A Moody’s 3 fokozattal, „Ba1”-ről rontotta a görögök hitelbesorolását.

A Moody’s azzal indokolta a döntését, hogy a konszolidációs programnak „végrehajtási kockázata van”, és az adóbevételek elmaradásától tart a hitelminősítő.

A görög Pénzügyminisztérium szerint a Moody’s nem fordít elég figyelmet arra, hogy az ország 6 százalékponttal csökkentette a költségvetési hiányt a GDP százalékában a múlt évben.

A görög pénzügyminisztérium élesen bírálta a Moody’s hitelminősítőt: miután elmulasztották a csődkockázatok árazását a hitelminősítők, mely a globális gazdasági válsághoz vezetett 2008-ban, a hitelminősítők most versenyeznek egymással, hogy elsőként jelezzék a kockázatokat, mely egy következő válsághoz vezet.

A görög 10 éves kötvényhozamok 12 százalék felett állnak, vagyis a piac Görögország csődjét árazza továbbra is. A görögöket a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Unió (EU) mentette meg 2010 tavaszán, amikor az ország a bizalomvesztés hatására fizetőképtelenné vált. Görögország meghamisította a költségvetési számokat, és ezért a befektetők keményen megbüntették.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.