Áfacsata az Unióval

Végül ez sem hatotta meg a jogi fórumot. Részben azért nem, mert a luxemburgi testület felemásnak találta a magyar szabályokat. Ezek szerint ugyanis a fizetendő áfát a számlák alapján akkor is le kell róni, ha egy-egy értékesítés vagy szolgáltatásnyújtás ellenértéke még be sem érkezett az adott vállalkozáshoz. „Fura” tehát, hogy az állam ugyanerre – vagyis az összeg ki nem fizetett voltára – való hivatkozással megtagadja a visszajáró adó átutalását.

Az állam tehát bizonyos értelemben a saját csapdájába esett. Az EU-ban ugyanis lehetséges lenne, hogy az áfát csak a ténylegesen teljesített tételek után kelljen befizetni – ennek átvételét évek óta szorgalmazzák a gazdasági szereplők. És így jogos lenne az a szigor is, amely a visszatérítést is csak ténylegesen kifizetett összegek után engedélyezi.

Az is igaz azonban, hogy a magyar fél több felvetése jogosnak bizonyulhat. Ezek egyike, hogy a kifogásolt szabály hatályon kívül helyezésével az adózók a be sem fizetett adótételeket vagy azok egy részét igényelhetik vissza. Nem kétséges, hogy ez inspiráló lehet a leleményesség terén amúgy is élenjáró magyar adófizetők számára. Újabb adóhatósági kapacitásokat köthet tehát le az ilyen jellegű visszaélések megakadályozása.

Az áfatörvény módosítása már készül a szaktárcánál. Kérdés, az újonnan megnyíló kiskapu veszélye elég motiváció lehet-e arra, hogy ne csak a brüsszeli kifogásokat vezessék át a szabályozáson. Az áfatehernek az ellenérték beérkezéséhez kötésével ne csak százmilliárd forinttal, hanem ennek többszörösével növeljék meg a magyarországi cégek likviditását.