BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tárki: Nem szeretjük a bevándorlókat, mert "elveszik a munkát"

A bevándorlókat a magyarok csupán negyede tartja sikeresnek, mégis közel kétharmaduk véli úgy, hogy a migránsok elveszik a munkát azok elől, akik Magyarországon születtek. A bevándorlókkal kapcsolatos gazdasági félelmek erősebbek, mint a kulturálisak, és a nagy többség a demográfiai problémákra sem tartja megfelelő válasznak a bevándorlást - írja a Tárki legfrissebb elemzésében.

A bevándorlók elutasítása elsősorban „anyagi természetű”: Magyarországon elsősorban a munkahelyek féltése és a gazdasági aggodalmak játszanak szerepet az idegenellenességben, és csak másodsorban a kulturális idegenkedés. A 2011 áprilisában készített felmérés szerint a magyarok közel kétharmada (64 százalék) fél attól, hogy a bevándorlók elveszik tőlük a munkahelyeket.

Ez a félelem az elmúlt majd 10 évben nem változott jelentősen: 2002-ben 59 százalék volt az ezzel egyetértők, és 29 százalék az elutasítók aránya.

Tízből hat magyar (59 százalék) nem gondolja, hogy a bevándorlók hasznára válnak a magyar gazdaságnak. Ebben vonatkozásban az European Social Survey nemzetközi összehasonlító adatai azt mutatják, hogy Magyarországon 2002 és 2006 között nőtt a bevándorlóktól való idegenkedés, azóta viszont enyhe csökkenés következett be.

Noha a Tárki friss kutatása szerint Magyarországon kulturális szempontból is többségben vannak a migránsok szerepét negatívan értékelők, ezen a téren az elutasítás mérsékeltebb: tízből négyen (41 százalék) egyetértenek azzal az állítással, hogy a bevándorlók nyitottabbá teszik Magyarországot az új eszmék és kultúrák iránt. Meglehetősen negatív ugyanakkor a bevándorlás hatásának megítélése a bűnözés vonatkozásában. Az előbbinél többen, tízből hatan ugyanis úgy vélik, hogy a bevándorlók miatt (is) növekszik a bűnözés.

A kutatás alapján a legnagyobb egyetértés abban mutatkozik, hogy a bevándorlás nem lehet megoldás a demográfiai gondokra. A válaszadók kétharmada nem ért egyet azzal, hogy a népességfogyás miatt szükség van a migránsokra, sőt ezen belül egyharmaduk egyáltalán nem ért egyet ezzel, azaz kifejezetten erősen utasítja el ezt a felvetést. A bevándorlókkal szemben erős elutasítást megfogalmazók aránya ebben a kérdésben a legmagasabb, és jellemző az is, hogy a munkahelyekre, valamint a bűnözésre vonatkozó kérdések mellett itt a legkisebb azok aránya, akik nem tudtak válaszolni.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.