Szólabirintus

Az első ígérettel a legrosszabb történt, ami történhetett: betartották (á la Medgyessy), és a fölső szja-kulcs eltörlésével ütött lyukat tömködi azóta is a kormány. A másodikról kiderült, hogy nem lehet betartani, ott inkább játék folyik a szavakkal.

A lyukbetömködés azonban újabb falakba ütközött. Az egyik ilyen volt a „senki sem járhat rosszabbul”, amiből olyan érdekes kompenzációs ötletek adódtak, mint az azóta fantomizálódott bérkommandó. Amikor pedig a kormány számára is világossá vált, hogy az adójóváírás eltörlése a legszegényebbeket érinti rosszul, újabb ötletek jöttek, mint a miniszterelnöki beszédből végül kimaradt szociális bolthálózat vagy a kormányülésen pedzegetett harmadik, alsó áfakulcs a tejre és a kenyérre. Végül a minimálbér drasztikus megemelése lett a nyerő, csakhogy itt bizony rosszul járnak a vállalkozások. Majd őket is kompenzálják – hangzik a válasz –, hiszen a megemelt minimálbér munkahelyeket veszélyeztet, ez pedig beleütközik az „egymillió új munkahelyet teremtünk” vállalásába.

A „megsegítjük a devizahiteleseket” ígéret utáni lépéssorozat napi, sőt napon belüli kompenzációi, a végtörlesztésre jogosultak körének és a jelentkezési időnek a szűkítése megint termel megsegítésre váró veszteseket, például a többieket, akik nem tudnak végtörleszteni. Sajnos a sok kompenzáció és az egyéb sajnálatos események miatt csak nem tűnik el a költségvetési lyuk, így most jön egy másik szja-kulcs, amelyet a szólabirintusban másképpen neveznek majd, és korrekciónak megint csak kevés.

Emlékeznek még? Amikor végül a tizedik terápiával sikerül eltüntetni a tizedik mellékhatást, Szombathy Gyula sajnálattal közli Sinkovits Imrével: doktor úr, minden rendben! Csak egy baj van: megint viszket a hátam!