Féláfa, építőanyag-vásárlás feketén - Ez az építőipari ördögi kör

Egyetértünk Hegedűs Miklós úrral abban, hogy a kereskedelmi ingatlanokhoz hasonlóan a lakásépítési piacot is a fizetőképes keresletnek kell(ene) meghatározni és mozgatni (Építsük Déva várát?, VG, 2011. október 5.). Szerintünk is hiba volt a rendszerváltás körüli hangerő, hogy évi negyvenezer lakás építése szükséges a magyarországi lakásállomány szinten tartásához. Ez európai átlagszámokból, valamint a magyarországi lakásállományból indult ki, és nem vette figyelembe a fizetőképes kereslet mértékét. Nem vette figyelembe, hogy az akkori „tulajdonosok” tegnap még bérlők voltak, és csak az áron alul értékesített (önkormányzati tulajdonú) ingatlan megszerzése érdekében váltak kényszertulajdonossá. Fogalmuk sem volt akkor arról, hogy a tulajdont fenn is kell tartani, fel kell újítani, és nagyon sok pénzt kell rákölteni az évek során.

Kétségtelen tény, hogy Európa majdnem minden országában létezik valamilyen kormányzati támogatási rendszer a lakásépítésekre. Lehet ez áfatámogatás (építésre, felújításra, energiatakarékosságra), a (piaci) kamat jövedelemadóból történő leírása, lakáskasszarendszer, lehet választani a törlesztés mértékét (kamat-tőke arány), a felvett hitel átvitele a tulajdonos igénye szerint nagyobb vagy kisebb lakásra stb. Kétségtelen tény, hogy más európai országban sokkal hatékonyabban ellenőrzik a feketefoglalkoztatást, a számla nélkül vásárolt építőanyagokat, a számla nélkül dolgozó vállalkozókat, fuvarosokat, az építési munka minőségét, az elvégzett munkákra adott garanciákat. Ezért a jó színvonalú lakásépítés valóban hozzájárul az adó- és járulékbefizetésekhez, és bizonyíthatóan több a költségvetés bevétele, mint a támogatásokkal „elvesztett” összegek.

Nálunk szokás szerint csak az egyik láb valósult meg, a másik nem. Ezért van a lakásépítésben 40-50 százaléknyi feketemunkás, 30-40 százaléknyi számla nélkül vásárolt építőanyag (amelynek az áfa-tartalmát egy vállalkozó jogellenesen igényli vissza, mert megvásárolja a számlát az áfa feléért). Az ellenőrzés teljes hiánya miatt ugyanakkor az elmúlt 15-20 év alatt sikerült többségében olyan silány színvonalú lakásokat létrehozni (elsősorban a többlakásos házakra gondolok), hogy ezek rendszerszerű felújítására bizonyára hamarosan igény lesz.

Sajnos a „fellendülés éveiben” felturbózott építőanyag-gyártók és -kereskedők, építőipari kivitelezők most szenvednek a 2007 óta közel 50 százalékos visszaesés miatt. A privatizáció során a külföldi kézbe került építőanyaggyárakat is komoly befektetésekkel korszerűsítették, új gyárakat építettek. Ma hitelekből létrehozott beruházások „üzemelnek” fél műszakokban, gyárak állnak le, kereskedők adják fel a tevékenységüket. Az egyszemélyes alvállalkozók még csak-csak megélnek, de a közepes és nagyvállalatoknak igencsak össze kell húzni a nadrágszíjat. Ennek következménye, hogy megnőtt a „fekete-szürke” kereskedelem aránya, az anyagszámlák féláfás értékesítéséből jól lehet zsebbe kompenzálni az építőanyag-kereskedelemben dolgozó, alacsony bérrel bejelentett munkatársakat. Az ellenőrzések sem abba az irányba mennek, hogy tisztuljon a szakma. Ez a magatartás lefelé nyomja az árakat, mert ha számlaértékesítésből többet lehet keresni, mint tisztességes kereskedelemből, akkor az anyagot nulla árréssel lehet eladni.

Még egy megjegyzés Déva várához. A tartozási lánc nem ér véget az alvállalkozóknál. Az alvállalkozó a munkájával, a beszállító az építőanyagokkal finanszírozza a később fizető megbízót/fővállalkozót. A vállalkozó sokszor nem fizeti ki a beszállítóját akkor sem, ha ő megkapta a pénzét. A lakásépítésnél a beszállított építőanyag aránya 60-70 százalékot tesz ki a teljes vállalási összegben, tehát a beszállító építőanyag-kereskedő – aki szintén a kkv-szektor szereplője – vagy gyártó ugyancsak nagyot bukik.

Antoni Péter, a Magyar Építőanyag-kereskedők Országos Egyesületének elnöke-->