Nabucco vagy Déli Áramlat? - Orbánnak döntenie kell

Magyarországnak végleg el kell döntenie: akarja-e a Déli Áramlat gázvezetéket, vagy nem? Ezen múlik, hogy a projekt egészére vonatkozó, 2012-re tervezett beruházási döntés mit fog tartalmazni, de az is, hogy milyen előnyökre és hátrányokra számíthatunk, ha elkötelezzük magunkat mellette, illetve, ha nem.

A tegnapi magas szintű tárgyalásról kiadott, szűkszavú közlemény szerint Orbán Viktor miniszterelnök és vendége, Alekszej Miller, a Gazprom igazgatósági elnöke a Déli Áramlat kiemelt magyarországi projekt státusának megadásáról is tárgyalt. A kérdést feltehetően az orosz fél vetette fel, mivel – mint a Világgazdaság korábban beszámolt –, a Gazpromnál számon tartják, hogy ugyanezt a státuszt a rivális Nabucco projekt már 2010-ben megkapta, és abban látnák a magyar elkötelezettség jelét, ha a Déli Áramlatot is ugyanerre a rangra emelnék. A közleményből nem derül ki, hogy Orbán Viktor tette-e ezzel kapcsolatban ígéretet tárgyalópartnerének.

Ebből a szempontból a kiemelt projekt státusz fontos, másrészt viszont csak formaság. Bulgáriában például ahogyan megkapta április elején ugyanezt a rangot a Nabucco beruházás, már hívták is Moszkvába tárgyalni Deljan Dobrev bolgár gazdasági és energetikai minisztert. Dűlőre is jutottak: Bulgária november 15-ig meghozza a Déli Áramlattal kapcsolatos beruházási döntését, cserébe április 1-től az év végéig terjesző időszakban az árképletben foglalthoz képest 11 százalékkal olcsóbban kapja az orosz gázt.

Nyilván vannak különbségek Magyarország és Bulgária tárgyalási pozíciói között, mégis feltehetjük, hogy Alekszej Miller a kiemelt státusz kérésén túl megsürgette a magyarországi beruházási döntést is, s netán gázárengedményt is kínált mellé. (Ha nem kínált, akkor Orbán Viktor kért.) Alekszej Miller látogatásának másik oka az lehet, hogy – mint arról helyettese, Alekszander Medvegyev nemrég a Világgazdaságot tájékoztatta –, magyarországi tervek szerint április első felében lezárul a Déli Áramlat Zrt. 50 százalékának az MVM Zrt-hez kerülése az MFB Zrt-től, vagyis a Gazpromnak lesz kivel tárgyalnia a szakmai részletekről is is. (Ennek azonban ma délig a cégbírósági bejegyzésekben még nem volt nyoma.)

Magyarország számára a Déli Áramlat mellett szól, hogy, ha azon keresztül kapná az orosz gázt, akkor nem kellene tartania az orosz-ukrán gázviták miatti szállítás elakadásoktól. Ukrán részről azonban váltig azt hangoztatják, hogy Ukrajna megbízható tranzitország, s ha rajta múlik, és nem az orosz szállítón, akkor nem ismétlődnek meg a korábbi gázstopok. A megoldás érdekében Ukrajna kész orosz és uniós partnerekkel is együttműködni. Egyre nem hajlandó: részesedést adni a Gazpromnak, vagy más társaságnak a Naftogaz gázvezeték hálózatában.

Ha a magyar kormány nem bízik az ukrán ígéretben, akkor csak a Déli Áramlattól remélheti az elvárt ellátásbiztonságot. Ez azonban magyar részről hatalmas beruházást feltételez, amit majd a lakosság ad össze az adóin és a gázárakon keresztül. Elvben megtehetnénk, hogy az erre jó eséllyel nyitott Gazprommal finanszíroztatjuk az egészet, és a Gazprom tulajdonában is hagyjuk a Déli Áramlat itteni szakaszát, csakhogy a hivatalos magyar álláspont szerint az energia infrastrutúrának, mint stratégiai eszköznek magyar állami kézben kell lennie. Igaz, a jelenleg használt magyar nagynyomású gázvezeték rendszer fölött is és csak részleges és közvetett a magyar állami ellenőrzés. A hálózat a kizárólagos Mol-tulajdonban lévő FGSZ Zrt-é, a Mol pedig mintegy 30 százalékban van állami kézben. Ha más lenne a Déli Áramlat tulajdonosa, elesnénk a későbbi, tranzibevételtől is. (Illetve elesne az FGSZ) Mindazonáltal a Déli Áramlat Zrt. fele így is a Gazpromé, vagyis, hacsak nem születik más megállapodás, akkor jelen állapot szerint is az orosz cég viselné a költségek felét, és az övé lenne az irányításnak a fele is. (Vagyis a költségek mellett tranzitdíjon is a Gazprom-MVM páros fog osztozni, az FGSZ pedig kikerül a képből, hacsak nem történik további változás e téren.)

A Déli Áramlat, illetve minden más, új nyomvonalon lefektetendő importvezeték üzembe helyezésével fölöslegessé válik gázrendszerünknek az Ukrajna felőli importot lehetővé tévő, egyébként nagy költségek árán folyamatosan megbízható műszaki állapotban tartott része. Végül, a Déli Áramlat melletti elkötelezettségünkkel lemondunk arról, hogy a jelenlegitől eltérő forrásból érdemi mennyiségű gázt vásároljunk.

Amennyiben tehát az ország vezetése úgy mérlegel, hogy a Déli Áramlattól várhatjuk a stabil gázbiztonságot, akkor számolnia kell annak tényleges költségeivel, viszont bízhatunk abban, hogy a mostaninál jobb feltételekkel kapunk orosz gázt. Számolni kell a stratégiai következményekkel is, de ez nem túl nehéz: a déli Áramlattal e téren csak akkor vállalnánk igazi kockázatot, ha egyébként lenne reális esélye annak, hogy a Gazpromon kívül mástól is vásárolhatunk az ország igényei szerinti mennyiségű, elfogadható árú, és biztonságosan a magyar határig eljuttatott gázt.