BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Vége a Digidognak is

Rövid működés után eltűnt a magyar piacról a romániai Domo-lánc alapítója által online és offline kereskedésre létrehozott cég, a Digidog

Úgy látszik Szarvadi Lórándnak nincs szerencséje magyarországi cégeivel. A kézdivásárhelyi vállalkozó, aki 15 éve létrehozta Románia egyik legnagyobb elektronikai cikkeket forgalmazó vállalatát, a Domót, előbb a súlyosan veszteséges Electro Worldöt vette meg egy euróért, majd abból kiszállva hozta létre éppen egy éve a Digidog.hu Zrt-t. Mindkettőben kisebbségi tulajdonostárs és cégvezető volt a Media Markt egykori stratégiai igazgatója, Maurer Andor.

Hírverés nélkül nyílt meg az első, 2300 négyzetméteres Digidog üzlet októberben a vecsési Market Centralban, majd egy hónap múlva az 1800 négyzetméteres egység az Allé üzletközpontban (az Electro World helyén), és ugyancsak csöndben zárt be mindkettő – az üzletközpontok szerint május végén, miután a cég az elmúlt évet közel 67 millió forintos veszteséggel zárta. És nem működik a cég online áruháza sem.

A két egység nem egy nagy üzletlánc előfutára volt, hanem a novemberben indított Digidog online áruház „offline” oldala, bár az is igaz, hogy Maurer Andor Budaörsön és három vidéki városban is tervezte egy-egy áruház létesítését. Novemberben úgy tájékoztatta lapunkat, hogy hat egység elég is lenne a cég főtevékenysége, az e-kereskedelem támogatására. Mint mondta, ma az a legfontosabb, hogy egy vállalkozás annyira legyen piacképes, hogy a felszínen maradjon, ezért a jelenlegi gazdasági helyzetben nem is terveztek nagyobb arányú hálózatbővítést.

Miután az elmúlt három évben folyamatosan gyengült a bolti forgalom, a webes értékesítés volumene pedig erőteljesen nő, az e-kereskedelemben látott fantáziát a cégvezető. Ugyanakkor a webáruházak általánosan alacsonyabb árszintjén lehetett vásárolni az Alléban és a vecsési üzletben. Ehhez az igen szigorú költséggazdálkodás mellett az is kellett volna, hogy a felpörgetett webértékesítés eltartsa az off­line áruházakat. A Digidog szűk kínálati palettája azonban akkor sem lett volna vonzó, ha széles körben ismert lett volna a cég. Piaci hírek szerint az is korlátozta a működést, hogy állítólag nem sikerült elnyerni a szállítók bizalmát. Ezért az árukészlet jelentős részét romániai szállítóktól, elsősorban a Domótól szerezték be.

A bukaresti sajtó piaci forrásokra hivatkozva hétfőn azt közölte, hogy Szarvadi Lóránd, a Domo üzletlánc igazgatója júliustól távozik a vállalat irányításából. Az érintettnek egyelőre nincs közölnivalója – írta a Transindex. A portál szerint a Domo a második legnagyobb elektronikai szaküzletlánc Romániában, az elmúlt üzleti évet – 175 millió eurós forgalom mellett – 2–3 milliós veszteséggel zárta. Szarvadi nemrég kedvezményes hiteltörlesztés útján akarta csökkenteni a beszállítókkal szembeni tartozást, több-kevesebb sikerrel. Szarvadi Lóránd Hegedűs Ferenccel együtt alapozta meg a Domo üzletlánc sikerét. Hegedűs és a Szarvadi család 2007-ben kiszállt a Domóból, eladták tulajdonrészüket, így tavaly szeptemberben összesen már csak 5 százalékos részesedésük volt – írja a Transindex.

A Domo Retail SA jelenleg egy holland vállalat, a TechnomarketDomo (TMD) tulajdonában van. A TMD-ben 62 százalékos részesedése volt a Trans Balkans Investmentsnek, de tulajdonrészét nemrég eladta az Ománi Szultánság Állami Általános Tartalék Alapjának. A tranzakció vélhetően azért jött létre, mert a Trans Balkan 17 millió eurós tartozást halmozott fel az ománi tartalékalappal szemben. Névtelen piaci források szerint Szarvadi távozása az ománi tulajdonjogszerzéssel hozható összefüggésbe, amely állítólag megkötötte az igazgató kezét.

Az Electro Worldtől a Digidogig

A Digidog előzményeként az Electro Worldből kiszállt a két fő tulajdonos, az erdélyi Szarvadi Zsuzsanna és Szarvadi Lóránd. A 30-30 százalékos tulajdonrészt 2010. június végén az EW ügyvezető igazgatója, Polgár Csaba által képviselt befektetési társaság vásárolta meg. Maurer Andor – aki már 2010 tavaszán elhagyta az Electro Worldöt – éppen a Szarvadi Loránd által vezetett Domo tanácsadója volt, amikor ismét fantáziát láttak a magyar piacban. És miután az országos hálózat mellett a Domónak webshopja is van, kézenfekvőnek látszott Magyarországon is hasonlót indítani.


Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.