Andor László az EU iparpolitikai akciótervéről

Hogy a válság hatására megváltozik a gazdaságpolitika, jól illusztrálja az iparpolitika egyértelmű felértékelődése. Az elmúlt három évtizedben ez nem számított divatos kifejezésnek. Azt, hogy a világgazdaság spontán folyamatai új nemzetközi munkamegosztáshoz vezetnek, és emiatt az európai gazdaságokban csökken a feldolgozóipar részaránya, sokan természetes, feltartóztathatatlan folyamatnak tekintették. Az elmúlt évek tapasztalatai azonban egyértelműek: azok az országok sikeresebbek, ahol a gazdaságpolitika tudatosan törekedett az ipari tevékenység fenntartására – ezeket a mintákat az EU egészében célszerű elterjeszteni.

Az Európai Bizottság (EB) már 2010 tavaszán az Európa 2020 stratégia egyik zászlóshajójaként terjesztette elő az új iparpolitikát, a múlt héten (október 10-én) pedig új akciótervet fo­gadott el. Ez utóbbi Európa ipari tevékenységének fellendítésére jelöl ki rövid és középtávú intézkedéseket, elsődlegesen a modern, erőforrás-hatékony és magas növekedési és munkahely-teremtési potenciállal rendelkező ágazatokban. Az akcióterv meghirdetésével az EB egy olyan összehangolt európai ipari bázis kiépítésére törekszik, amely garantálja a feldolgozóipar fenntartható fejlődését, minőségi munkahelyeket teremt, végül versenyképesebbé teszi az EU gazdaságát a globális versenyben.

Az akcióterv fókuszában a belső piac működését – és ennek következtében a vállalkozások piaci tevékenységét is – korlátozó, még mindig jelentős technikai akadályok lebontása, az innovációs beruházásokat ösztönző és azokat megfelelően hasznosító programok, a vállalkozások finanszírozását elősegítő intézkedések, valamint a feldolgozóipar humánerőforrással összefüggő problémáira adható válaszok állnak. Ezek pedig egyenként és összességükben is olyan kihívások, amelyek gyors és hatékony megoldása elengedhetetlen az EU gazdasági, pénzügyi és társadalmi stabilizálásához, vagyis az EU és az egyes kormányok legsürgetőbb, mára elodázhatatlanná vált feladatának teljesítéséhez.

A sokak által már a nyár végén forrónak vizionált brüsszeli ősz következő fontos politikai állomásától, az Európai Tanács találkozójától alig néhány nap választ el bennünket. Vízválasztó döntésekre lesz szükség nem csupán a válságát élő monetáris unió jövőjét illetően, hanem az EU növekedési és munkahely-teremtési menetrendjében kijelölt strukturális reformok és speciális szakpolitikai intézkedések végrehajtása tekintetében is. Ez utóbbiak pedig a költségvetési, belső piaci, innovációs, adóztatási és külkereskedelmi intézkedések mellett iparpolitikai és foglalkoztatási célkitűzéseket is tartalmaznak.

Ez utóbbi két terület szorosan kötődik egymáshoz, amit igen jól szemléltet az is, hogy az EU reálgazdaságának a szabályozatlan pénzpiacok összeomlását követő hanyatlása arányaiban éppen a feldolgozóipari munkahelyeket sújtotta leginkább. Ez különösen igaz azoknak az eurózónabeli országoknak a gazdaságára, amelyek jelenleg az államadósság, a nehézkes újrafinanszírozás, a recesszió és a magas munkanélküliség ördögi körébe zárva keresik a kiutat, míg az erős ipari bázissal rendelkező gazdaságokban (amilyen például a német, az osztrák vagy a holland) egyúttal a munkanélküliségi ráta is a legalacsonyabb az unióban. Az egyes tagállamok közötti, mára igen látványossá vált egyensúlytalanságok pedig jelentős mértékben veszélyeztetik az EU kiegyensúlyozott gazdasági növekedését, és végeredményben súlyosan erodálhatják a kohéziót, az európai gazdasági és szociális modell alapvető rendezőelvét.

Ezért is fontosak az új iparpolitikai akcióterv humántőke-beruházásokra vonatkozó pontjai. Ezek konkrét kezdeményezések a szakképzés és az elhelyezkedés támogatására, különösen a fiatalokat érintő munkaerő-piaci nehézségek leküzdésére. Ilyen például az EURES-program (augusztusban 1,3 millió álláshirdetéssel) vagy a gyakornoki programok jó minőségét biztosító keretszabályok. Ezektől azt várjuk, hogy erősítsék a munkaerőpiac keresleti oldalát, növeljék a munkaerő képzettségi színvonalát, és megkönnyítsék az elhelyezkedést minőségi munkahelyeken. És persze azt is, hogy jótékonyan járuljanak hozzá a munkavállalók szabad mozgásához az unión belül.

Azt, hogy ez mennyire fontos lenne, semmi sem példázza jobban, mint a legerősebb gazdaságokkal rendelkező uniós tagországokban tapasztalható jelentős munkaerőhiány, különösen az olyan szektorokban, amelyekben magas képzettséggel rendelkező munkavállalókat keresnek. Az egyes húzóágazatokban tapasztalható képzettmunkaerő-hiány pedig jelentősen korlátozza a vállalkozások növekedését, és végeredményben egész szektorok versenyképességét is.

Az EB foglalkoztatási csomagja – melyet a kezdeményezésemre idén áprilisban fogadott el – megnevezi ezeket a szektorokat: az információs és kommunikációs technológia, a zöldgazdaság és az egészségügy, vagyis olyan fenntartható növekedési potenciállal bíró ágazatok, amelyek nagyszámú minőségi munkahelyeket teremtenek. Az új iparpolitikai akcióterv pedig olyan innovatív piacokra is fókuszál, mint az energiahatékony közúti járművek, intelligens áramhálózatok vagy a bioalapú termékek. A feldolgozóipar magas növekedési potenciállal bíró szektoraiban az összehangolt, célzott emberierőforrás-fejlesztés erősítheti az uniós vállalkozások versenyképességét, a reálgazdaság munkahelyteremtő képességét.

A szerző az Európai Bizottság foglalkoztatásért, szociális ügyekért és befogadásért felelős biztosa