Martonyi: Mindenképp kell IMF-megállapodás, de pénz nem

– A múlt héten adta ki az eurózóna további integrációjának mélyítésére vonatkozó tervezetét az Európai Bizottság, amely ötéves távlaton belül saját forrásokból finanszírozott külön büdzsét, közös kincstárjegyeket és adósságtörlesztési alapot adna az euróövezetnek. Nem tart attól, hogy a már most is többsebességes Európai Unió a brüsszeli tervek megvalósulásával végképp kettészakadna?
– Ez a veszély valóban fennáll, de hasonló javaslatok már egy ideje napirenden vannak, és nem véletlenül mondjuk most már elég régóta, hogy vigyázzunk, legyen több Európa, de ne legyen egynél több Európa. Azt is mondjuk, hogy igen, több sebesség alakult ki az integráción belül, de arra vigyázzunk, hogy ne építsünk ki egy olyan rendszert, amely az intézmények szintjén tartósan kettéválasztja az EU-t. Ez a bizottsági javaslat ezt a veszélyérzetet egyáltalán nem csökkenti. Mondhatnánk azt is, hogy a valutaunión kívüli országok – miután ez vállalt kötelezettségük – majd idővel úgyis belépnek az euróövezetbe, azonban ha időközben olyan mértékben változnak az eurózóna működésének feltételei, amivel ezek az országok nem számolhattak akkor, amikor aláírták a kötelezettséget az euró bevezetésére, az felvethet kérdéseket. Mi nem akarjuk akadályozni az eurózónát, hogy megoldja saját problémáit, sőt, támogatunk minden olyan lépést, döntést, amely az eurózóna stabilitását elősegíti. Azt mondjuk azonban, hogy ehhez a jelenleg is rendelkezésre álló eszközöket, például a megerősített együttműködést használjuk. Mindamellett figyelembe kell venni azt is, hogy ez a brüsszeli tervezet csak kiegészíti az Európai Tanács, az Európai Bizottság, az Eurogroup és az EKB elnöke által közösen kidolgozott jelentést az eurózóna jövőjéről, amit a jövő heti EU-csúcs vitat majd meg. Az igazán érdekes inkább az lesz, hogy mit tartalmaz majd ez utóbbi javaslat.

– Az eurózóna-integráció mélyítésének egyik lépcsője a bankunió létrehozása lesz, amelynek első fázisa a közös bankfelügyeleti rendszer a tervek szerint jövőre elindulhat. Korábban a kormány többször is megfogalmazta aggályait a bankunióval kapcsolatban, miszerint az eurózónán kívüli tagországok pénzintézetei hátrányt szenvednének, miután rajtuk nem segíthetne a bajba kerülő bankok kimentésére létrehozandó közös alap. A tervek szerint a bankunió nyitott lesz, ahhoz bármely eurózónán kívüli EU-tag is csatlakozhat, a magyar aggályokat az nem orvosolná, ha belépnénk a bankunióba?
– Egyértelműen azok közé tartozom, akik támogatják a bankunióhoz való csatlakozást, de ahhoz olyan feltételek kellenek, amelyek biztosítják a döntéshozatalban való részvételünket, illetve az azonos feltételeket. Egyébként most folyik az eurózóna, illetve a valutaunión kívüli országok között az a szakértői munka, amely azt dolgozza ki, hogy milyen feltételekkel csatlakozhatnánk a bankunióhoz. Majd akkor tudunk dönteni a csatlakozás ügyében, ha néhány fontos kérdés tisztázódik, így például az, mit jelent az eurózónán kívüli, de csatlakozó országokkal a „szoros együttműködés”, hogy miként történik majd a szavazás az európai bankfelügyeleti hatóságban (EBA), lesz-e kétkamarás szavazási rendszer, vagyis, hogy az eurózónán belüli, illetve kívüli tagországok tudnak-e külön-külön szavazni, amivel megakadályozhatnánk az eurózóna-tagországok minket esetlegesen hátrányosan érintő döntéseit. Ha számunkra megfelelő módon tisztázzuk ezeket a kérdéseket, akkor azt mondom, hogy csatlakozzunk a bankunióhoz, már csak azért is, hogy ne kerüljünk hátrányos versenyfeltételek közé. Emellett nehezen tudok elképzelni a pénzügyi szolgáltatások terén egy olyan egységes piacot, ahol tartósan másfajta feltételek – ide értve a bankunió későbbi szakaszában kialakítandó közös szanálási alapot is – érvényesülnek az eurózóna országaiban, mint a valutaunión kívüli EU-tagországokban.

– A 2014–2020-as uniós költségvetésről szóló novemberi EU-csúcson az Európai Tanács elnöke, Herman Van Rompuy által kidolgozott tervezet értelmében mintegy kétmilliárd euróval csökkent volna az a hétmilliárdos tétel, amivel az Európai Bizottság eredeti javaslata alapján kevesebb kohéziós támogatást kapnánk a mostani 2007-2013-as büdzsé 25,7 milliárdos keretéhez képest. Orbán Viktor kormányfő a csúcs után azt mondta, előnyösebb Magyarországnak, hogy nem született megállapodás, mintha elfogadták volna Herman Van Rompuy javaslatát. Ez azt jelenti, hogy a legutóbbi tervezetben szerepelő mintegy 20 milliárd eurós keretnél várhatóan több fejlesztési támogatásra számíthatunk a 2014–2020-as időszakban?
– Herman Van Rompuy tervezetében valóban javult a kohéziós forrásokkal kapcsolatos magyar pozíció az eredeti európai bizottsági javaslathoz képest. A magyar célkitűzés az, hogy tovább javítsuk ezt a helyzetet. Van egy elvi álláspontunk, hogy az EU költségvetéséből az Unió alapelveinek megfelelően elsősorban a kevésbé fejlett régiókat kell támogatni, az pedig nem lehet, hogy a fejlett régiók támogatása növekedjen, miközben a szegényebbeké csökken. Négy magyar régió – az észak-magyarországi, az észak-alföldi, a dél-alföldi és a dél-dunántúli – is az EU húsz legszegényebb régiója közé tartozik az egy főre jutó GDP alapján, ezért alapvető fontosságú, hogy ezeknek a támogatása ne csökkenjen, és legfőképpen ne a jobb módú régiók támogatásának növelése árán.

– Másfél hete a berlini magyar nagykövetségen német kollégájával közösen délkelet-európai külügyminiszteri konferenciát tartottak a nyugat-balkáni térség európai integrációjáról. Belátható időn belül elképzelhetőnek tartja, hogy a saját problémáival elfoglalt, nem éppen bővítéspárti hangulatban lévő EU Horvátország jövő júliusi csatlakozása után rászánja magát egy újabb bővítési körre?
– A lényeg az, hogy ezeknek az országoknak az integrációs folyamata menjen tovább, még ha nem is tudunk most kijelölni konkrét csatlakozási dátumokat. Akármekkora is ez a sokat emlegetett bővítési fásultság, azért a folyamat tényleg halad előre. Horvátország 2013. július 1-jével csatlakozik, Montenegróval folynak a csatlakozási tárgyalások, Szerbia pedig tagjelölti státust kapott. Macedónia esetében is egyre erősebb az az álláspont az Unión belül, hogy el kellene kezdeni a csatlakozási tárgyalásokat és majd eközben kell rendezni a Görögországgal folyó névvitát. Alapvető stratégiai érdeke az EU-nak, hogy a bővítési folyamatot kiterjessze az egész kontinensre, és ezzel befejeződjön az európai egyesítés folyamata.

– A Nyugat-Balkán integrációjának egyik fő támogatójának számító Magyarország gazdasága számára milyen előnyökkel járna a délkelet-európai országok EU-csatlakozása?
– Rá kell nézni a külkereskedelmi statisztikákra, Magyarország óriási aktívumot termel ki ebből a régióból, illetve jelentős befektetőnek számít a térségben, amit az amerikai külügyminisztérium nem Nyugat-Balkánnak, hanem Dél-Közép-Európának nevez. Lehet, hogy a tágabb Közép-Európára vonatkozó külpolitikai koncepciónknak ez az elnevezés felelne meg jobban.

– Az uniós külügyminiszterek múlt heti ülése felhatalmazást adott az Európai Bizottságnak arra, hogy megkezdje a szabadkereskedelmi tárgyalásokat Japánnal. Több tagállam félti saját autóiparát az esetleges piacvesztés miatt, miután a nyitás révén a japán cégek szabadabban hozhatnák be autóikat Európába. Magyarország az esztergomi Suzuki-gyár miatt ebből a szempontból sajátos helyzetben van. Miként érintheti a magyar gazdaságot, ha megnyitjuk piacunkat Japán előtt?
– A magyar helyzet nem is olyan sajátos, hiszen az egész EU-n belül több, úgynevezett japán autót állítanak elő, mint amennyit behoznak az Unióba, de az igaz, hogy ez talán Magyarország esetében még inkább érvényes. A Suzuki nálunk sokkal több autót állít elő magyar termékként – amit aztán döntően exportál – mint amennyi japán autót mi importálunk. Esetünkben így nem probléma a piacnyitás, hiszen az az érdekünk, hogy a Suzuki minél több autót gyártson nálunk, minél szabadabb kereskedelmi feltételek mellett hozhassa be alkatrészeit, és aztán innen minél versenyképesebb helyzetben tudjon exportálni, hiszen ez a magyar kivitelt erősíti.

– A külkereskedelemnél maradva, miként értékeli a keleti nyitás eddig elért eredményeit, bár a folyamat irányítása úgy tűnik inkább Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkárának a feladata?
– A 2011-ben meghirdetett globális nyitás részeként a keleti nyitás a Külügyminisztérium tevékenységének is a középpontjában áll, sokan dolgozunk ezen. Azt azonban látni kell, hogy a magyar kivitel továbbra is főként, 76 százalékban az EU tagállamaiba irányul, bár idén az Unióba tartónál kicsit gyorsabban növekedett az EU-n kívülre irányuló exportunk. Ez egy adottság, arra ne számítson senki, hogy a keleti nyitás meghirdetésével hirtelen többszörösére nő például az ázsiai hányad a külkereskedelmünkben.

– Az azeri-ügy hullámai teljesen elcsitultak már?
– Annyiból nem, hogy a magyar–örmény diplomáciai kapcsolatok továbbra is fel vannak függesztve. Nagyon szeretnénk, ha ez a felfüggesztés véget érne, azonban ez nem tőlünk függ.

– Egyre több piaci elemző véli úgy, hogy Magyarország valójában nem akar megállapodni az IMF-fel. Ön szerint szükség van a hitelmegállapodásra?
– Mindenképpen meg kellene kötni a megállapodást, bár az IMF konkrét pénzére nincs szükségünk, de kell egy biztonsági háló, elsősorban azért, hogy a magyar adósság refinanszírozása kevesebbe kerüljön. Megmondom őszintén én sem értem mindig teljesen, hogy voltaképpen mit is kér tőlünk pontosan az IMF és az Európai Bizottság, milyen konkrét lépések kellenek ahhoz, hogy a tárgyalásokon tovább lépjünk.

1967-ben szerzett jogi diplomát Szegeden

1969-től vállalati jogtanácsos

1979–1984 kereskedelmi titkár Brüsszelben

1984-től osztályvezető, majd főosztályvezető a Külkereskedelmi, illetve Kereskedelmi Minisztériumban

1989–1990 privatizálási kormánybiztos

1990–1991 közigazgatási államtitkár a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériumában 1991-1994 közigazgatási államtitkár a Külügyminisztériumban

1994–1998 ügyvéd, a Baker & McKenzie nemzetközi ügyvédi cég irodavezető partnere, európai igazgatóságának tagja

1998–2002 külügyminiszter

2002–2009 ügyvéd, a Martonyi és Kajtár Baker & McKenzie Ügyvédi Iroda vezetője

2010-től külügyminiszter

1987-től oktat az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán

1997-től tanszékvezető egyetemi docens, majd 2000-től tanszékvezető egyetemi tanár, 2010-től egyetemi tanár a Szegedi Tudományegyetemen

1995 és 1998 között vendégprofesszor a Brugge-i és Natolin-i (Varsó) Európa Egyetemen 1996-ban vendégprofesszor a Közép-Európai Egyetemen (CEU)

1967-ben szerzett jogi diplomát Szegeden

1969-től vállalati jogtanácsos

1979–1984 kereskedelmi titkár Brüsszelben

1984-től osztályvezető, majd főosztályvezető a Külkereskedelmi, illetve Kereskedelmi Minisztériumban

1989–1990 privatizálási kormánybiztos

1990–1991 közigazgatási államtitkár a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériumában 1991-1994 közigazgatási államtitkár a Külügyminisztériumban

1994–1998 ügyvéd, a Baker & McKenzie nemzetközi ügyvédi cég irodavezető partnere, európai igazgatóságának tagja

1998–2002 külügyminiszter

2002–2009 ügyvéd, a Martonyi és Kajtár Baker & McKenzie Ügyvédi Iroda vezetője

2010-től külügyminiszter

1987-től oktat az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán

1997-től tanszékvezető egyetemi docens, majd 2000-től tanszékvezető egyetemi tanár, 2010-től egyetemi tanár a Szegedi Tudományegyetemen

1995 és 1998 között vendégprofesszor a Brugge-i és Natolin-i (Varsó) Európa Egyetemen 1996-ban vendégprofesszor a Közép-Európai Egyetemen (CEU) -->