Ez volt a héten Budapesten

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 637,99 ponttal, 3,38 százalékkal emelkedett az elmúlt héten, és 19 531,80 ponton zárt pénteken.

A BÉT részvénypiaci forgalma 53,24 milliárd forintot tett ki az előző hét 44,50 milliárd forintos forgalma után. A vezető részvények ára változó mértékben, de emelkedett. Hétfőn pozitív hangulatban zajlott a kereskedés a tőzsdéken, amely itthon is éreztette hatását, a vezető részvények mindegyike emelkedéssel zárt.

Kedden a magyar piac tartotta a hétfői pluszokat. Az OTP-nek sikerült a nap során megtartania a reggeli emelkedést, és az 5000 forint feletti zárással a legjobban teljesített a magyar börzén. A Richter is nagyon jól zárta a napot.

Szerdán a nyári szezonhoz képest magas forgalomban tudott emelkedni a BUX. Általános optimizmus volt a piacokon, Magyarországon pedig a monetáris tanács kamatdöntő ülése jegyzőkönyvének publikálása sem gátolta az emelkedést.

Csütörtökön profitrealizálás kezdődött a korábbi napok emelkedése után. A lendület a világban máshol is elfogyott, de a nyugat-európai tőzsdék pluszban zártak.

Pénteken a nemzetközi piacok hatása alatt állt a BÉT, a Richternek pedig jót tett a részvények névértékének csütörtöki csökkentése.

A vezető részvények közül az OTP 4,41 százalékkal drágult a héten, 5045 forinton zárt pénteken. A Magyar Telekom papírjainak értéke 4,14 százalékkal, 327 forintra erősödött. A Mol árfolyama 2,26 százalékos emelkedéssel 16 725 forinton fejezte be a hetet. A gyógyszergyártók közül a Richter 4,27 százalékkal 36 860 forintra erősödött, az Egisnek pedig 0,16 százalékkal 21 885 forintra emelkedett az árfolyama. A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX értéke 0,58 százalékkal, 5,97 ponttal 1040,55 pontra emelkedett az elmúlt héten.


   

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.